2009. május 12., kedd

Egyből kettőt: tyúkhúsleves és mediterrán tyúkcombok

Gyönyörűséges házi tyúkokra tettem szert! Amolyan hagyományos, kapirgálós, tápot sosem látott, sárga tyúkokra! Egyszerűen adta magát, hogy húslevest kell főzni első körben.

Nem vagyunk nagy húsleves-evők. Mindkettőnk családjában kötelező eleme volt a vasárnapi ebédeknek, 52 hétből 50 vasárnap biztos, hogy húsleves volt! Engem egy idő után a világból ki lehetett vele kergetni, de meg kellett enni, nem volt mese. Akkor megfogadtam, hogy igen ritka vendég lesz a fazekaimban a húsleves. Fogadalom, amit sikerült is betartani. 10 év alatt egy kezemen meg tudom számolni, hányszor főztem. Mire éppen ráéheznénk, megyünk mamiékhoz, aki mindig húslevessel vár minket :-)

De ez a tyúk, mondom, ez adta magát! Fazékba pakoltam az aprólékját, a szárnyát és a farhátat, rengeteg zöldséget tettem mellé, és 4 órán keresztül csendes forrásban tartottam. Hát kérem, ettől még a holtak is feltámadtak volna!

A combokkal se teketóriáztam túl sokat. Némi házi! vegeta kíséretében kuktába dobtam őket, 1 óra alatt vajpuhára főztem. A főtt húsokat bepácoltam, majd aláágyaztam krumplival-hagymával, és megsütöttem.

Mediterrán tyúkcombok

Hozzávalók:

  • 4 egész tyúkcomb
  • 1 kg krumpli
  • 2 fej vöröshagyma
  • 5 dkg feta
  • 1 dl olaj
  • bazsalikom, oregánó, rozmaring

A tyúkcombokat kuktában 1 óra alatt vajpuhára főzzük házi vegeta/zöldségek hozzáadásával.

Az olajhoz keverjük a fűszereket tetszés szerinti arányban, nálunk a bazsalikom és az oregánó volt túlsúlyban. Beleforgatjuk a combokat, és néhány órára hűtőbe tesszük.

A krumplit, hagymát megtisztítjuk. A krumplit kockára, a hagymát cikkelyekre vágjuk, egy tepsi aljára terítjük, megsózzuk. Rátesszük az ágyikóra a combokat, s a fűszeres olajat is rálocsoljuk. Fólia alatt sütjük 20-30 percig, hogy a krumpli-hagyma páros is puhuljon, majd a takarót levéve ropogósra pirítjuk.

A sütés végén rámorzsoljuk a fetát, s 1-2 percre visszadugjuk a forró sütőbe, hogy a sajt kissé meglágyuljon.

Nagyon kiadós adag!






4 megjegyzés:

  1. Veled ellentétben Vikim én imádom a húslevest. De csak az igazi tyúkból készültet. Akár mindennap megenném. Gyönyörü sárga lett a tied. Küldhetnél egy kis ibrikben :) Ja! és csigatésztával szeretem!

    VálaszTörlés
  2. Az igazi , finom húslevest én is imádom..
    Nálunk ebben anyósom az ász! Mindig 3 féle húsból főzi és erőleves telítettségű, kristálytiszta, zamatos a levese.. Ezt nem tudom überelni...

    Szép aranyló a levesed, viki!!!!Grat!

    VálaszTörlés
  3. Ancsi, ez volt az idei első húslevesem :-) Nem, nem és nem :-) Jaaaaaaaj, csigatészta! Igen, ez volt minden vasárnap :-))

    Trinity, mami is világbajnok húslevest főz, és egyszerűen nem tudom én sem leutánozni :-) Talán ez, talán!

    Garffyka, okés :-))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.