2010. október 30., szombat

Bakonyi sertésszelet




Klasszikus a tányéron. Paprikás gombamártásban vajpuhára párolt tarja, hozzá a leghagyományosabb galuska köretként.

Kár is tovább ragozni: elragadóan finom fogás a hagyományos ízek kedvelőinek!






Bakonyi sertésszelet


Hozzávalók:

  • 4 szelet tarja
  • 1 ek. zsír (igen!)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 tk. pirospaprika
  • só, bors
  • 40 dkg gomba
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek. liszt


A hússzeleteket leöblítjük, papírtörlővel megszárítjuk, sózzuk, borsozzuk. A zsírt forróra hevítjük egy serpenyőben, s a húst mindkét oldalán néhány perc alatt elősütjük. A hússzelet ezáltal "bezáródik", szaftját-zamatát magában tartja.

A serpenyőben maradt zsírban üvegesre pároljuk a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a megtisztított, cikkekre vágott gombát, majd zsírjára pirítjuk. A tűzről lehúzva meghintjük a pirospaprikával (a paprika színanyaga csak zsírban oldódik ki igazán!). Elkeverjük, felöntjük kevés vízzel, visszatesszük bele az elősütött hússzeleteket. Sóval ízesítjük.

Lefedve egészen puhára pároljuk.

A tejfölben simára keverjük a lisztet, kevés párolólével hőkiegyenlítést végzünk, majd a gombás mártáshoz keverjük. Alaposan kiforraljuk, ha kell, utánaízesítjük sóval, borssal.

Frissen főzött galuskával tálaljuk.





2010. október 28., csütörtök

Mézeskalács day :-)



Nemzeti ünnepünket a Miele főzőstúdiójában töltöttük a múlt szombaton. Mézeskalácsot sütöttünk - illetve készült egy rakás csodálatos finomság egy közös vonással: mindenben volt mézeskalács!

Fergeteges hangulatban telt a nap, s bár mindenki keze alatt égett a munka, hol itt, hol ott harsant fel egy szívből jövő hahota, de az ugratások mellett szerintem igen sokat tanultunk egymástól. Tippeket, trükköket, technikákat - fesztelen, oldott légkörben, ultramodern környezetben. Itt is köszönet a szuper szervezésért!


Készült egy vagány összefoglaló a rendezvényről, fogadjátok szeretettel!





S hogy hogyan lesz a mézeskalácsból meleg ebéd? Részletekért katt IDE!

2010. október 26., kedd

Kiskarácsony, nagykarácsony...

... kisült-e már a kalácsom?


60 nap múlva karácsony! 60 nap!


Biztos, hogy nem csak én gondolkodtam már el rajta, kinek milyen ajándékkal szerezzek meglepetést, s milyen finom falatok szerepeljenek az ünnepi menüben!


Sajnos nagyon sokan vannak, akiknek álom marad a sziporkázó karácsonyfa, a terített asztal, a szépen csomagolt ajándékdobozok.





Most itt a lehetőség, hogy segíthess! 115 gasztroblogger fogott össze, és a Kifőztük csapattal létrehozott egy gyönyörű karácsonyi füzetet, benne számtalan recepttel, kreatív ajándékötlettel.

A füzetbe bele lehet lapozni - de elolvasni, böngészni, gyönyörködni benne csak vásárlást követően lehet. Kérlek, ajánlj fel egy összeget - s míg Te gazdagabb leszel egy karácsonyi gyűjteménnyel, addig egy családnak aranyszínűvé válik az Ünnep!







Köszönjük!




2010. október 24., vasárnap

Sajtos ropi



Max-nál láttam ezt a receptet, Dóri - közös Barátunk - küldte neki a leírást.

Bevizsgálták :-DD, s kitűnőre vizsgázott.

Mi is bevizsgáltuk. Megettük egy délután alatt ketten, még jó, hogy csak fél adag készült... Képtelenség abbahagyni!
A "szabás-varrás" ne ijesszen el senkit: egész egyszerűen egy vonalzót hívtam segítségül :-)



Sajtos ropi


Hozzávalók fél adaghoz:


  • 25 dkg liszt
  • 13 dkg vaj
  • 1 dl natúr joghurt
  • 10 dkg finomra reszelt, karakteres ízű sajt
  • só, bors

Tetejére:
  • 1 tojás sárgája

A lisztet késes betétű robotgéppel/hideg ujjakkal összemorzsoljuk a vajjal. Hozzáadjuk a sajtot (nálam most füstölt sajt, tuti!), a joghurtot, sózzuk, borsozzuk. Füstölt sajtnál ne feledjük el a sajt sósságát!

Fél órára hűtőbe tesszük pihenni.

4 részre vágjuk a tésztát, s sütőpapíron egyenként 3 mm vastagságúra nyújtjuk. Igyekezzünk téglalap alakúra nyújtani, utána könnyű lesz vele dolgozni. Jön a vonalzó: ráfektetjük a tésztára, s mellette éles késsel vékony csíkokra vágjuk a tésztát. Egyenletes, szép lesz. (A pizzavágó nem jött be, felcsavarodott rá).


Kicsit szellősebbre igazítjuk a csíkokat, nehogy összesüljenek. Tetejét lekenjük tojással, és 180 fokos sütőben aranyszínre sütjük 10-15 perc alatt.




Figyeljünk rá, gyorsan sül!

Utána meg figyeljünk rá, mert sütési tempóban fogy :-D



2010. október 23., szombat

Mexikói forró csokoládé

Pocsékul eláztam a minap az egész nap zuhogó, jéghideg esőben... Kedvem a béka feneke alatt...

Gyógyír a léleknek ez a forró csoki! Sűrű, krémes, fűszeres...

Elő egy jó könyvet és kuckózzunk be a fotelba!




Mexikói forró csokoládé


Hozzávalók:

  • 6 dl tej
  • 10 dkg (ízesített) étcsokoládé
  • 3-4 db szegfűszeg
  • 1 mk. őrölt fahéj
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1 ek. cukrozatlan kakaópor (csak ha durván csokisra vágyunk)


A tejet felforraljuk. Beletördeljük a csokoládét, hozzáadjuk a kakaóport és a fűszereket, néhány percig takaréklángon forraljuk, hogy a csoki alaposan elolvadhasson, s a fűszerek kellőképpen beleoldódhassanak.

Pohárba kanalazzuk, tejhabosítóval jót átpörgetjük, tetejét megszórjuk őrölt fahéjjal.

Majd lustán elkortyoljuk... Ezt meg hallgassátok meg mellé!




Ihlet: 100 legjobb csokoládés recept

2010. október 22., péntek

Karácsonyra várva...



"Ünnep, oly szép
a gyertya, ha ég
a szeretet asztalánál
ott ülünk mindannyian!"


Énekli Pataki Attila.


Ünnep, melyet kicsi és nagy, idős és fiatal egyaránt izgatottan vár. Nagyon sokan már jó előre tervezgetnek, kinek milyen ajándékkal szerezzenek örömet, milyen finomság gőzöljön az ünnepi asztalon.

Ez a jóleső, boldog várakozás, tervezgetés nem mindenkinek adatik meg.



115 lelkes gasztroblogger fogott össze a Kifőztük csapatának vezényletével. 115 ragyogó recept és ötlet egy elektronikus füzetben összegyűjtve, melynek megvásárlásával remélhetőleg minél több család karácsonyfája alá kerül ajándék, minél több asztalon lesz gőzölgő ünnepi vacsora, minél több szempárban gyúl ki az a bizonyos fény...



Gyertek! Adni jó, segíteni jó! Segítsünk! A licit indul!

A részletekért kattints a villogó karácsonyfára itt vagy az oldalsávon!

Köszönjük :-)

2010. október 20., szerda

Zserbó kombe

Közkívánatra az édes verzió :-)


A tészta ugyanaz, mint eddig, recept és formázás  ITT - fél adagból készítve két személyre.


A tölteléke pedig teljesen a zserbóra emlékeztet :-)

10 dkg diót száraz serpenyőben 1-2 perc alatt, rázogatva illatosra pirítunk. Tányérra csúsztatjuk, hűlni hagyjuk, majd durvára daráljuk késes betétű robotgéppel.

5 dkg étcsokoládét szintén durvára vágjuk egy éles késsel.

Lépjünk tovább a formázáshoz. A második tésztaréteget megkenjük - lehetőleg házi - sárgabarack lekvárral, meghintjük a vágott dió háromnegyed részével és a csokoládéval. Betakarjuk a harmadik tésztadarabbal, hajtogatjuk.



Pizzavágóval tetszés szerinti formára - háromszög, négyzet - vágjuk. 1 órát kelni hagyjuk. Tetejét lekenjük tojással, meghintjük a maradék dióval, és 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.






Hagyjuk kicsit hűlni, aztán széttépkedjük, megesszük. Langyosan egyszerűen mennyei... Ahogy olvad benne a csokikocka, ropog a dió a fogunk alatt, s a légies tészta...





Próba, próba!!!

2010. október 19., kedd

Spenótos-túrós kombe


Ami jó, az jó. Teljesen rákattantam erre a tésztára. Öröm vele dolgozni, viszonylag kevés munkával csodafinom, foszlós, légies péksüteményt tehetünk az asztalra.

A piacon gyönyörű spenótot kaptam, és rögtön kombe-ban gondolkodtam. Jó sok fokhagymát és túrót társítottam mellé - felettébb meggyőző lett!


25 dkg spenótot megmostam, cafatokra tépkedtem. Pici olajon párolni kezdtem, hozzázúztam 4 gerezd fokhagymát. Sóztam, borsoztam, majd miután maroknyi mennyiségűre összeesett, langyosra hűtöttem.

Megkentem vele a középső tésztaréteget, majd rámorzsoltam 12,5 dkg túrót. Só, bors.

A tészta összetétele és elkészítése ITT!







1 óra kelesztést követően 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.




A vágások mentén cikkekre tépkedjük.








2010. október 17., vasárnap

Fűszeres csokoládékrémes, erdei gyümölcsös torta




Régen volt már süti :-)

Nemrég vettem két könyvet, ami meglepetésre csak és kizárólag csokoládés recepteket tartalmaz :-DD Végigolvastam mindkettőt - majd tesztsütés következett. Álomfinom lett... És kb. egymillió kalória. De nem élt meg 24 órát :-)

Fotózni viszont egy rémálom volt! Segítség, hogy kell csokisat fotózni? Próbálkoztam közvetlen fénnyel, szűrt fénnyel. Manuális és gyárilag beállított fehéregyensúllyal. Rémálom! Lőttem róla kb. 30 bűnrossz képet - ez lett a legjobb... Ez van. Ez senkit ne befolyásoljon :-DD




Fűszeres csokoládékrémes, erdei gyümölcsös torta


Hozzávalók:

Az omlós tésztához:

  • 6 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 4 dkg porcukor
  • 2 ek. mandulapor (elhagyható)
  • csipet só
  • 11 dkg liszt

A csokoládékrémhez:

  • 30 dkg erdei gyümölcs (fagyasztott)
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 4 dkg vaj
  • 1 dl tejszín
  • 3 dkg őrölt mogyoró/dió
  • 1 kk. reszelt gyömbér
  • 1 kk. őrölt fahéj
  • 1 db szegfűszeg


A hideg vajat morzsoljuk össze a liszttel, adjuk hozzá a tojást, cukrot, csipet sót, mandulaport, és szaporán gyúrjuk össze.

Béleljünk ki vele egy kerek piteformát/vagy 4 db 10 cm átmérőjű tortaformácskát. Fél órára tegyük hűtőbe.

A gyümölcsöket hagyjuk szobahőmérsékleten felolvadni, alaposan csöpögtessük le.

A kihűtött tésztát 180 fokos sütőben 15-20 perc alatt aranyszínűre sütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

Elkészítjük a csokoládékrémet. Felforraljuk a tejszínt, majd a tűzről levéve belekockázzuk a vajat, beletördeljük a csokoládét. Teljesen simára keverjük, majd fűszerezzük, és hozzáadjuk az őrölt mogyorót/diót.

A tésztakérget megkenjük némi csokoládékrémmel (2 evőkanálnyi kb.), így nem fog elázni a gyümölcsöktől. Eztán halmozzuk rá a gyümölcsöket, néhány szép szem kivételével, majd ráöntjük az összes csokikrémet.

Feldíszítjük a félretett gyümölcsökkel, s azonnal fogyasztható!


Forrás: Larousse - Csupa csoki

2010. október 15., péntek

Figyelem - KÉS!

Megsütjük az év mézeskalács könyvét


Biztosan volt már úgy, hogy mézeskalácsot szeretett volna sütni, de nem volt egy kézzelfogható, bevált receptje, vagy éppenséggel az apró trükkök hiánya miatt fulladt kudarcba a sütés? Ennek hamarosan vége, mert a KÉS csapata az október 23-ai maratoni mézeskalácssütésen egy egész könyvnyi receptet fog elkészíteni, ami nem hiányozhat senki receptes repertoárjából sem!


Nem kisebb cél érdekében tesszük ezt, mint hogy segítsünk azoknak a családoknak, ahol kisgyermekek tartósan nem jutnak meleg élelemhez. Könyvünkkel a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mindenki Ebédel Programjának kisgyerekeit szeretnénk támogatni.

 




MÉZES MIKULÁS
Ez a könyv nem hiányozhat az Ön recepttárból sem
A bizonytalanok, vagy éppen kezdő konyhatündérek kedvéért szakavatott mézesbábosok segítségével bepillantást nyújtunk a tészták, és az elkészítésükkel kapcsolatos kulisszatitkok világába. Az elektronikus könyvben hagyományos tészták mellett az egészségesebb megoldások is helyet kapnak majd természetesen.

Persze ez még kevés lenne ahhoz, hogy valami igazán újat alkossunk. Hivatásos cukrászok, szakácsok, és tapasztalt hobby szakácsok, bloggerek garantálják az elkészülő receptek sikerét. November 1-től, amikor elérhetővé válik a könyv, új időszámítás kezdődik a karácsonyi mézeskalács sütésében. Az egyszerű mézes tésztából pazar tortákat, süteményeket, desszerteket, előételeket, sőt, még levest is készítünk, amik csak arra várnak majd, hogy minél többen kipróbálják, elkészítsék őket az otthonokban is.

SEGÍTSEN, ÉS VIGYE A KÖNYVET!


2010. november 1. és 30. között azok a személyek, vállalkozások, aki a GYEA Mindenki Ebédel programjának minimum 1000 forintot átutalnak, és az átutaláson feltüntetik az e-mail címüket, megküldjük a Mézes Mikulás című mézeskalács könyvet. Nagyobb értékű felajánlásokkal még több gyermeken tudunk együttesen segíteni!

ÍGY TUD SEGÍTENI: RÉSZLETEK

Ez a könyv az összefogás jelképe. A 23-i sütés is egy csapatmunka, ahol a tudás, a lelkesedés, a segíteni akarás hatványozottan érvényesül. Arra kérem Önöket is, hogy a KÉS oldalán lévő információkat osszák meg ismerőseikkel, hogy együtt, többet tehessünk a rászoruló gyerekeken.

-Hadarik Rita-


A közreműködők impozáns névsora:
Kaldeneker György, médiaszakács
Kiss Sándor, a Miele főzőiskola séfje
Balla Margit, a Fausto’s étterem cukrásza
Marcz Éva, pécsi Enoteca Corso cukrásza
Farkas Vilmos, cukrász, blogja
Hegedűs Szilvió, cukrász
Kovács Szilveszter, cukrász
Frideczky András, szakács
Tornyay Erna, mézesbábos
Milner Angéla, mézesbábos
Márk Szonja, cukrász és az Édesem blog szerzője
Kőrössy Gabriella, a Gasztrogabo blog szerzője
Somogyi Zoltám, a Max konyhája blog szerzője
Kiss Podmaniczky Krisztina, a Krycki konyhája blog szerzője
Steff Szilka, reklámszakember
Uzelmann Annamária, a Hamm bekaplak főszerkesztője
A Rita Konyhájától:
Hadarik Rita és
Forgács Melinda


Hajrá! Sok sikert a csapatnak!!!

2010. október 14., csütörtök

Húsgombócos kelkáposzta leves

Voltaképp egy kissé átdolgozott frankfurti leves.

Tartalmas, laktató fogás, kifejezetten zimankós időre. Mert bár kéken ragyog az ég, felhő sem látszik - reggel már csípi a "fagy" a fülemet :-)

Igen jól hasznosult benne a csülöklevesből megmentett, majd lefagyasztott főzőlé!




Húsgombócos kelkáposzta leves


Hozzávalók:

  • 1/2 fej kelkáposzta
  • 30 dkg darált hús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 4 db közepes krumpli
  • 5 dl füstölthús-főzőlé/füstölt leveskocka (?)
  • só, bors, pici őrölt kömény
  • lestyán
  • 2 dl tejföl
  • 1 ek. ételkeményítő



A kelkáposztát megtisztítjuk, külső leveleit leválasztjuk, torzsáját kivágjuk, majd vékony csíkokra metéljük. Pici olajon párolni kezdjük, majd felöntjük a füstölt ízű főzőlé s víz keverékével. 

A darált hús összedolgozzuk a finomra vágott vöröshagymával, zúzott fokhagymával, sóval, borssal, köménnyel ízesítjük. Nem tévedés: tényleg nincs benne tojás!

Apró gombóckákat formázunk belőle, s a szelíden forrdogáló levesbe tesszük. Hozzáadjuk a kockára vágott krumplit is - készre főzzük, közben lestyánnal ízesítjük.

A keményítőt csöpp hideg vízzel simára keverjük, hozzáadjuk a tejfölt. Felhígítjuk kevés forró levessel (hőkiegyenlítés), majd visszacsurgatjuk a fazékba. Pár perc alatt kiforraljuk, s azon frissiben tálaljuk.



2010. október 13., szerda

Káposztás pogácsa

Születésnapi kerti mulatságon voltunk még a hó elején, oda sütöttem ezeket a sós falatokat.

Míg a tárcsán sült a hús és a krumpli, ezeket eszegettük - nehogy Laci bácsi jó szívvel kínált házipálinkája túlságosan a fejünkbe szálljon :-DD

Receptért Szamóca druszámhoz tértem be, csodálatos sós süteményei (is) vannak! Picit alakítottam rajta, kitűnő italkorcsolya lett belőle!





Káposztás pogácsa


Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg párolt! káposzta
  • 25 dkg puha margarin
  • 5 dkg élesztő
  • kb. 2 dl tejföl
  • 1 tk. cukor
  • ízlés szerint só (1-2 tk.)
  • őrölt bors
  • tetejére 1 tojás és köménymag

Meglangyosítjuk a tejfölt, hozzáadjuk a cukrot, beletördeljük, majd felfuttatjuk az élesztőt.

A liszthez adjuk a párolt, ízesített, kihűtött káposztát, a puha margarint, a felfuttatott élesztőt. Sózzuk, borsozzuk, majd annyi tejfölt adunk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk.

Téglalap alakúra nyújtjuk, meghintjük fátyolnyi liszttel és hajtogatjuk. Felső harmadot középre, alsó harmadot középre. Az így kapott tésztacsík jobb szélső harmadát középre, bal szélső harmadát szintén középre. Konyharuhával letakarjuk, s 15 percig pihentetjük.

15 perc letelte után újra téglalap alakúra nyújtjuk, fátyolnyi liszttel meghintjük - s megint csak hajtogatjuk. 

Hajtogatást-pihentetést összesen háromszor ismételjük, 15-15 perces pihenőkkel. Időközben az élesztő is elvégzi áldásos tevékenységét, gyönyörűen megkel a tészta.

Az utolsó hajtogatás-pihentetés után 2 cm vastagra kinyújtjuk. Tetejét éles késsel berácsozzuk, lekenjük tojással és meghintjük köménymaggal.

Éles késsel kockára vágjuk. Természetesen lehet kerek pogácsaszaggatóval is dolgozni, de rengeteg szabási hulladék keletkezik, s ha ezt utána összegyúrjuk, az már minden, csak nem hajtogatott-leveles tészta!

A káposztás falatokat sütőpapírral borított tepsire ültetjük, 15-20 percig langyos helyen még kelni hagyjuk.

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, aljában egy kis lábaska vízzel, s a pogácsákat kb. 25 perc alatt aranyszínűre sütjük.



2010. október 11., hétfő

Adománygyűjtés Békéscsabán

VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA
ADOMÁNYGYŰJTÉS BÉKÉSCSABÁN
  
A Veszprém Megyei Önkéntes Centrum a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területek lakosságának megsegítésére adománygyűjtést szervez.
A Békéscsabai Kulturális Központ úgy döntött, hogy élére áll a helyi gyűjtésnek, és szervezett kereteket biztosít az adományok eljuttatásához.
Amennyiben támogatni szeretné a Kolontáron és Devecserben tapasztalható katasztrófahelyzet enyhítését, az alábbi módon tud segíteni:


Élelmiszer egységcsomagok leadása az Ifiházban!
Szükséges élelmiszerek, vagy bezacskózott egységcsomag a felsoroltakkal: (Egy csomag ára kb. 2000 forint.)

  • 1 kg liszt
  • 1 kg cukor
  • 1 kg búzadara
  • Májkrém
  • Száraztészta
  • Konzerv
  • 1 l tartós tej
  • 1 kg rizs
  • 1 l étolaj
  • 2 tekercs wc papír
  • Papír zsebkendő
  • Édesség
  • 1 l citromlé (nagyon fontos a házak takarításához)
  • 1 l ecet (nagyon fontos a házak takarításához)


Ezen kívül fogadunk még: tisztító- és tisztálkodószereket.

Lehetőség van csak egy-egy élelmiszerrel vagy bármilyen összegű adománnyal hozzájárulni a károsultak megsegítéséhez.


Mivel sürgős segítséget várnak az ott élők, gyors cselekvésre van szükség!

A csomagokat október 13-ig (szerda) tudjuk átvenni az Ifiház portáján az alábbi nyitvatartási időben:

szombat 10:00 – 18:00
hétfőtől-szerdáig 7:40 – 21:00

Az összegyűjtött adományok október 14-én, csütörtökön kerülnek elszállításra a Veszprém Megyei Önkéntes Centrum gyűjtőhelyére. (Ajka, Sport utca 14. Bányász sportpálya)
Információ: Varga Nelli (66/449-222, varganelli@ifihaz.hu)


Segítő szándékát nagyon köszönjük!

2010. október 10., vasárnap

Vasárnapi reggeli gyerekkoromból + egy díj :-)




Minden második hétvégét a nagyszüleimnél töltöttük. Péntek este érkeztünk, vasárnap délután indultunk haza. Nem volt ebben semmi kötelező kényszer, pláne nem elvárás. Természetes volt, hogy sűrűn találkozunk, dacára az elválasztó kilométereknek. 


Vasárnap reggeleken (is) papa korán kelt - reggelit készített. Akkoriban telente  mindig sor került néhány hangulatos, kemény munkával, de ízletes végeredménnyel záródó disznótorra. Volt egy koca, ami minden évben fialt 6-8-10 kismalacot. A legszebb hármat papa kiválasztotta, a többit eladta. A kismalacokból aztán termetes disznókat hizlalt, s mikor elérkezett az idő, összetrombitálta a családot, s a jószág jobblétre szenderült :-) 

A friss kolbászok a mélyhűtőbe kerültek, s ilyenkor csak elő kellett venni egy-egy karikát.

A kolbászhoz héjában sült krumpli dukált. Papa mindig kiválogatta az apró szemeket, amikor felszedte a kertből a krumplit, kifejezetten erre a célra! Nagy tepsibe terítette, s a lerben puhára sütötte kb. 40 perc alatt. Az illata az egész házat átjárta, amit a mai napig imádok, és azonnal nosztalgiát érzek :-)

Ha késznek nyilvánította a krumplit, vesszőkosárkába borította, amit kibélelt egy régi pólóval. A tűzforró krumplikat megloccsintotta 1-2 korty vízzel, és szorosan betakargatta. Saját gőzében a héja annyira felpuhult, hogy könnyedén le lehetett húzni. Ilyenkor zömmel már én is ébren voltam, s együtt guggoltunk a kis kaska felett. Én sűrűn fújkáltam a tenyeremben guruló forró krumplit, s szaporán kapkodtam le a héját, papa munkától kérges tenyerének meg sem kottyant :-) Abba a serpenyőbe dobáltuk őket, amiben előtte a kolbász sült, s a friss kolbászzsírban "megfuttattuk" a pici krumplikat.


Lehetett is reggelizni, készen voltunk. Friss kolbász, héjában sült krumpli, puha kenyér és savanyúság. Forró tea utána.

Egyik este ez volt nálunk a vacsora. Zuram, ha hússzor nem mondta el, mennyire finom volt, mennyire jólesett neki - akkor egyszer sem :-)

78 éves nagypapám idén is válogatott egy fél zsáknyival, hogy itthon is legyen nekünk héjában sült krumpli akkor, amikor csak kedvünk támad rá!



S egy díj :-) A Családi tűzhely háziasszonyától érkezett, köszönöm Neki!


Akiknek szeretettel továbbadnám:


Max - ki egyszerre fúj el 40 és 3 szál gyertyát :-)
Szemirámisz - aki szintén most üli szülinapját és blogszülinapját :-)
Ms.Poppy - imádok a konyhájában "ücsörögni" :-)
Lizann - mert szárnyal a konyhában - és egyébként is :-)
Garffyka - állandóan pörgő, mindig újító kismami :-)



2010. október 8., péntek

Birsalmás sütőtök krémleves


Megint birsalma. Mert megígértem Poppynak :-)

A sütőtök krémleves finom. Blogon nincs fenn, dacára annak, hogy ilyenkor ősszel sűrűn műsorra kerül. A birsalma leves sült birsalmából tavaly debütált, s önmagában az is nagyon finom.



Mi lenne, ha ezek egyszerre kerülnének egy fazékba?

Ez lett :-) Sűrű, illatos, fűszeres leves, igazi lélekmelegítő orvosság őszi mélabú ellen!



Birsalmás sütőtök krémleves


Hozzávalók:

  • 50 dkg sütőtök
  • 1 nagy birsalma/birskörte
  • 10-15 szem szegfűszeg
  • 1-2 ek. cukor
  • 1 ek. méz
  • fél cs. Puncs (Kotányi) fűszerkeverék
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • őrölt fahéj
  • gyömbér
  • 2 dl tej


A birsalmát megmossuk, megtűzdeljük szegfűszeggel. A sütőtökkel együtt sütőpapíros tepsire ültetjük, s puhára sütjük őket.

A birs héját lehúzzuk, húsát levágjuk a magház mellől, a sütőtököt is kikanalazzuk héjából. Fazékba tesszük, s annyi vizet öntünk rá, amennyi 1 ujjnyira ellepi. Felforraljuk, néhány percig forrni hagyjuk.

Mivel igen rövid ideig fog főni a levesünk, a fűszerkeverékből kivonatot készítünk. 1,5 dl vizet/gyümölcsteát felforralunk, beleszórjuk a fűszereket, s addig tartjuk forrásban, míg a folyadék tetemes része elpárolog, s intenzív illatú és színű "fűszerkoncentrátum" nem marad a lábaska alján. Ezt teaszűrőn a leveshez adjuk.

Levesünket botmixerrel pürésítjük. Hozzáadjuk a mézet, a cukrot (ízlés és birs fanyarsága szerint), a vaníliakivonatot, s kedvünk szerint további fahéjat és gyömbért, ha nem lenne elég intenzív a fűszerkeverék íze. Felhígítjuk a tejjel, a 2 dl irányadó mennyiség! Ki milyen sűrűn/hígan szereti!

Forraljunk rajta egyet, s azon forrón már tálalhatjuk is!


1-2 szelet pirított kalács vagy pirított mandulaszirom egészen biztos, hogy jót tesz neki pluszban :-)



2010. október 7., csütörtök

Birssel sült pulyka


Nagy barátok vagyunk a birsalmával. Felénk igen elterjedt a birsalmás kacsaleves, s ilyenkor ősszel tradicionálisan főztünk egy irdatlan fazékkal.Idén még nem, de ami késik...

Nemrég gyönyörűséges birsalmákat kaptam a piacon, 3 db másfél kilót nyomott... Valami hús kellene mellé! Ekkor csodálkoztam rá a húspultban a - szerintem - sokak által méltatlanul mellőzött pulykaszárnyra, a többi meg már jött magától.

A hússal együtt rózsaszínűre sült birsalmát a végén leturmixoltam, s ez a cucc olyan finom lett önmagában, hogy térültem-fordultam, s kikanalaztam a felét a lábasból :-DD Kicsit izgultam, Zuram mit szól a bizarr színű gyümölcspüréhez - de kár volt. Roppant elégedett volt az ebéddel.





Birssel sült pulyka


Hozzávalók:

  • 2 pulykaszárny
  • 2 nagy birsalma/birskörte
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 ágacska friss rozmaring
  • só, bors


A pulykaszárnyakat megmossuk, forgójánál kettévágjuk (könnyebb így forgatni sütés közben). Sózzuk, borsozzuk, tepsibe tesszük.

A birsalmákat megmossuk, kettévágjuk. Magházát kiemeljük az esetleges lakókkal egyetemben, majd 2-3 darabba vágjuk.

A vöröshagymát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk.

A birsalmát, a vöröshagymát és a pucolt fokhagymát a hús köré szórjuk, mellédobjuk a rozmaringágat. 1 dl vizet öntünk alá, s fólia alatt 1-1,5 óra alatt puhára pároljuk, majd a fóliát levéve megpirítjuk a húst.

A szétomló, rózsaszínre sült birsalmát, a vöröshagymát, fokhagymát, rozmaringot óvatosan kiemeljük a tepsiből, s botmixerrel pépesre zúzzuk. Kóstoljuk meg, ha kell, kevés sóval és borssal korrigáljuk az ízét.

A sült húst ezzel a pürével és krokettel tálaljuk.

Pazar :-)







2010. október 6., szerda

Almás-sajtos vagdalt


Kevés munkával egy ízletes ebéd - ez szerepel a tányéron.

Már meg nem mondom, hol olvastam az ötletet, hogy reszelt almát adjunk a jó kis fűszeres darált húshoz, és úgy süssük fasírttá, de akárki találta ki, nem volt buta ember :-) Könnyű lett, laza, s pont azt a plusz különleges ízt adta hozzá, ami megkülönböztette egy hagyományos fasírttól.

Elméletileg kis pogácsákként, zsiradékban kellett volna megsütni, de nem volt időm mellette állni, így formába tapicskoltam. Akár melegen, akár hidegen isteni!





Almás-sajtos vagdalt




Hozzávalók:

  • 50-60 dkg darálthús
  • 1 nagyobb alma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 dl tejszín 
  • 1 tojás
  • só, bors
  • 5-10 dkg reszelt sajt
  • 1 ek. zsemlemorzsa
  • pici margarin


Az almát, hagymát, fokhagymát meghámozzuk. Az almát a reszelő durva fokán a húshoz reszeljük, a vöröshagymát finomra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk.

Hozzáadjuk a tojást és a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, és addig keverjük-gyúrjuk, míg a hús az összes folyadékot fel nem veszi (1-2 perc).

Egy hosszúkás formát kikenünk margarinnal, meghintjük zsemlemorzsával. Belelapogatjuk a fasírtmasszát, majd 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.

Ekkor kiborítjuk a formából egy sütőpapírral/alufóliával bélelt tepsire, vastagon meghintjük reszelt sajttal, majd annyi időre dugjuk vissza a sütőbe, míg a sajt megolvad, s kicsit megszínesedik.

Természetesen pogácsák is formázhatók a húsmasszából, zsemlemorzsában meghempergetve olajban kisüthető - de sütés után a pogácsák tetejére is érdemes sajtot olvasztani!

Habos krumplipürével, savanyúsággal tálaljuk.

2010. október 3., vasárnap

Juhtúrós-kolbászos kombe

Edit barátnőm mesélte egyik este, milyen csodát sütött. A mese mellé linket is küldött, fázisfotókkal illusztrálva az elmondottakat.

Fordításért esedeztem, s másnap este már az én sütőmben készült ez a mennyei finomság! Köszönöm Edit!!!

Olyasmi, mint egy egyben sült croissant. Leveles, foszlós, tépkedhető, illatos péksütemény. A tésztája pillekönnyű, ami pedig a tölteléket illeti, csak a hűtőnk tartalma, valamint a fantáziánk szab határt! Figyelem, a tészta íze semleges, ezért a végeredmény lehet édes és sós!

Ez itt most egy sós verzió, amely mind állagával, mind ízével-illatával egyszerűen visszarepített bennünket Bulgáriába :-) Ott ettünk ehhez hasonló péksüteményeket minden reggel, egy pohár könnyű joghurt kíséretében.

Bátran buzdítok tehát mindenkit, hogy süsse meg, alkossa meg a saját ízvilágát!



Juhtúrós-kolbászos kombe


Hozzávalók:
  • 3,5 dl tej
  • 1 dl víz
  • 1 tk. cukor
  • 1 kk só
  • 60 dkg liszt
  • 2,5 dkg friss élesztő  
  • 10 dkg vaj
  • 5 ek. olaj
Töltelék:


  • 10 dkg juhtúró
  • 1-2 dl tejföl
  • 15-20 dkg (házi)kolbász
Tetejére:
  • 1 tojás
  • szezám/lenmag/mák

A tejet és a vizet meglangyosítjuk. Beletördeljük az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, majd meleg helyen felfuttatjuk - kovászt készítünk.

A vajat és az olajat összeolvasztjuk.

A kolbász apró darabokra vágjuk, összekeverjük a juhtúróval és annyi tejföllel, hogy ne túl híg krémet kapjunk.

Egy fakanál segítségével összekeverjük a felfutott kovászt a liszttel és a sóval, viszonylag lágy tésztát kapunk belőle. Három részre osztjuk. Erősen lisztezett munkalapon nagyon vékonyra nyújtjuk az első lapot. Megkenjük a vaj-olaj keverék felével. 

Kinyújtjuk a második tésztadarabot is akkora méretűre, mint az első, s ráfektetjük a vajas tésztalapra. A második lapra kenjük az összes tölteléket. Hasonló vékonyra és nagyságúra nyújtjuk a harmadik tésztát is, ráfektetjük a töltelékre, majd megkenjük a vaj-olaj maradékával.

Hajtogatunk. Felső harmad felülről lefelé középre, alsó harmad alulról felfelé középre, majd összehajtjuk, mint egy könyvet. Ahol érintkezik a két tésztafél, kicsit összecsipkedjük.

Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük a tésztacsomagot, éles késsel vagy pizzavágóval átlósan és keresztben is bemetsszük. Egy órán át letakarva kelni hagyjuk.

Ha megkelt, tetejét lekenjük tojással, megszórjuk szezámmaggal/lenmaggal/mákkal, majd 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt aranyszínre sütjük.

Hagyjuk kicsit hűlni, majd a vágások mentén válasszuk szét a szeleteket, és tépkedjük el élvezettel ezt a csodát!