2013. január 13., vasárnap

Narancsos Kugler


Csupa-csupa dicsérő szót hallottunk erről a süteményről. Aztán megkaptuk a receptet is hozzá Dóritól, s  már olvasás közben magával ragadott.

Nem is váratott sokat magára az elkészítése, s tanúsítom: nagyon-nagyon finom! Könnyű mandulás tésztalapok, narancsos és kakaós krémmel töltve. 

Hajlamos az ember elfelejtkezni magáról, s egyik szeletkét a másik után vágni - majd megenni :-)






Narancsos Kugler


Hozzávalók egy kb. 10x30 cm hasábhoz:


A tésztához:

  • 4 tojás fehérje
  • 14 dkg darált mandula/dió/mogyoró
  • 14 dkg porcukor
  • csipet só



A krémhez:

  • 4 tojás sárgája
  • 1 narancs héja és leve
  • 4 ek. porcukor
  • 1 csapott ek. liszt
  • 10 dkg vaj
  • 1 ek. cukrozatlan kakaó (opcionális!)
  • 1 ek. őrölt kávé (opcionális!)



A tojásfehérjét kemény habbá verjük, menet közben apránként hozzáadagoljuk kanalanként a porcukrot, s teljesen kemény, szinte vágható habbá verjük.

Óvatosan összeforgatjuk a darált mandulával, pici csipet sóval, s egy sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk, majd 170 fokon készre sütjük kb. 15 perc alatt. Tűpróba, de ha barnul picit a széle, készen van.

Deszkára fordítjuk a tepsiből, lehúzzuk róla a sütőpapírt, s még azon melegen 3 egyenlő téglalapra vágjuk.

Míg a tészta hűl, elkészítjük a krémet.

A tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, a narancshéjjal és a narancslével, a liszttel, majd gőz fölött, ovális habverővel folyamatosan, gyorsan kevergetve sűrűre főzzük. Vigyázzunk, tényleg gyorsan dolgozzunk, nehogy kicsapódjon a tojás és rántotta legyen belőle!

Langyosra hűtjük a kész krémet, majd habosra keverjük a vajjal.

A krémet innentől eloszthatjuk kétfelé, egyharmad-kétharmad arányban. Az egyharmadnyi részbe keverjük el a kakaóport és a kávét. (A krém természetesen maradhat csak narancsos, de lehet egységes kakaós-kávés is.)

Összeállítjuk a süteményt: az egyik tésztalapot megkenjük a kávés-kakaós krémmel, ráfektetünk egy másik tésztalapot, amit megkenünk a narancsos krém felével (!). Befedjük az utolsó lappal, megkenjük a tetejét, s ha jut, az oldalát a maradék narancsos krémmel.

Felhasználásig tartsuk hűtőben.

Frissen is nagyon finom, de ha áll egy éjszakát a hidegen, még jobb!



8 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta süti. Rögtön kísértésbe estem hogy megsüssem.

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszik a sütid, biztos nagyon finom.

    VálaszTörlés
  3. Naggggyon jól néz ki, isteni finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  4. Háááát! El tudna csábítani! :-))

    VálaszTörlés
  5. Ha végre lesz sütőm, ez is kipróbálásra kerül :) nagyon jól néz ki, tetszik a recept :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a kedves szavaitokat :-) Igazán érdemes kipróbálni, nagyon finom sütemény!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon megtetszett ez a sütemény.
    Szeretném tudni, mekkora tepsiben sütötted, valamint az elvágás módja lapba történt -e?
    Köszönöm előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marisz! A lapot az ún. gáztepsiben sütöttem, kb. 30x30 cm-es, majd a viszonylag lapos tésztát hosszában vágtam három egyenlő téglalappá, hogy 3 db 10x30 cm-es darabot kapjak.

      Remélem, tudtam segíteni!

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.