2010. szeptember 26., vasárnap

Citromos-bazsalikomos pite




Vendégségbe mentünk, s  ígértem egy sütit. 

A bazsalikom úgy nő az ablakban, mint valami gyomnövény, dús, harsogó, egyre terebélyesebb. Eszembe jutott Manna elsőre bizarrnak tűnő citromos-bazsalikomos sütije, ami már tarolt a Goubán, őrületes sikerrel. 

Belevágtam, mert tudtam, hogy mind a vendéglátók, mind a vendégek nyitottak az új ízekre - majd közösen leteszteljük. Úgyis megmondják, hogy ne süssek ilyet soha többet :-)

Nos, a süti pofonegyszerű, nagyon finom. Talán a bazsalikomíz nem volt annyira intenzív, mint amit vártam, ha legközelebb műsorra kerül, a krémbe finomra vágott leveleket is fogok keverni.




Citromos-bazsalikomos pite




Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához:


A tésztához:

  • 10 dkg liszt
  • 3 dkg cukor
  • csipet só
  • 7 dkg vaj

  • 1 tojássárgája kenéshez
  
A krémhez:


  • 20 dkg cukor
  • 2 evőkanál frissen reszelt citromhéj
  • 6 dkg liszt
  • csipet só
  • 3 tojás + 1 tojásfehérje
  • 1 dl citromlé


1 dl citromlevet felforralunk, s beledobálunk 5-6 nagy bazsalikomlevelet. Min. 20 percig áztatjuk benne, majd leszűrjük.

A tésztához a hideg vajat villámgyorsan összemorzsoljuk a liszttel, cukorral, csipet sóval, majd egy sütőpapírral bélelt kapcsos tortaforma aljába lapogatjuk. Semmi pánik: a tészta ránézésre elképesztően kevés, de nyugi, elég lesz! 170 fokra előmelegített sütőben aranyszínűre sütjük (kb. 12-15 perc).

Amint kivettük a sütőben, megkenjük egy tojássárgájával a forró tésztát, mely kéreggé szilárdul rajta, így a sütialap nem fogja magába szívni a krémet!

Míg sül a tészta, gyorsan összeállítjuk a citromos-bazsalikomos krémet. A cukrot összekeverjük a leszűrt citromlével és a reszelt citromhéjjal, csipet sóval. A tojásokat és a kenésből kimaradt 1 tojásfehérjét könnyedén felverjük (mintha rántottához készülnénk), hozzáadjuk a citromos-cukros keverékhez, végül ovális habverővel csomómentesen belekeverjük a lisztet is. Ijesztően híg a végeredmény!

Az elősütött tésztaalapra öntjük a keveréket, s további 20 perc alatt készre sütjük.




Nekem sütés közben felpúposodott a közepe, de hűlés közben teljesen kisimult.

Hagyjuk teljesen kihűlni, s utána szeleteljük.






9 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, látványra is igen guszta

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom Biankához! Még sohasem ettem ilyet! Gyönyörűűű! :)

    VálaszTörlés
  3. :) De jó, örülök, hogy elkészítetted!

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép a középső képen!:-))

    VálaszTörlés
  5. Mivel nálunk általános a "citromimádat", azt hiszem kénytelen leszek elkészíteni kis családomank...:)Kriszta
    u.i. Nagyon guszta és pikáns!

    VálaszTörlés
  6. Ezt a sütit én is kinéztem magamnak, egyszer sor kerül majd erre is!Nagyon szép lett a tied!

    VálaszTörlés
  7. nálunk is így nő idén a bazsalikom, pedig nem is nagyon erőltettem. mindenképp kipróbálom, nagyon szimpi!!!

    VálaszTörlés
  8. Bianka, nagyon finom! És pofonegyszerű :-)


    Mézi, próba!!! :-)) A csokis már bevált ;-))


    Manna, tuti volt! Köszi!!


    Andi, köszi :-)


    Ildy, nem ütősen bazsalikomos :-)


    Kriszta :-) Nyűgözd le a családot vele :-)


    Ottis, tedd műsorra! Köszi :-)


    Liloocska, teljesen elburjánzott :-) Különösebb odafigyelés nélkül...
    A recept tuti finom!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.