2009. április 30., csütörtök

Kakaós kuglóf - Kata konyhájából

Az úgy volt, hogy szombat délután majdnem egyszerre sóhajtottunk fel Zurammal, hogy „Én mindjárt meghalok valami édességért!” Bizony, nem sütöttem semmit, dugicsoki sem volt, szörnyen szenvedtünk :-)

A gasztro.blog.hu oldalon tallóztam a frissek között, mikor megláttam Kata kakaós kuglófját! Azon langymelegében :-) Elolvastam, s boldogan megállapítottam, hogy minden van itthon hozzá!


Zuram elment futni, addig villámsebesen összedobtam a süteményt, és szilikonos koszorúformában sütöttem meg. Az egész lakást átjárta a kakaós illata… Zuram megjött, és elégedett mosollyal az arcán szimatolt: „oké, látom nem kell mennem boltba süteményt venni!”

Kata, köszönöm! Isteni finom, légiesen könnyű tészta, nagyon kakaós és nagyon kapós! Egészben esélye sem volt, hogy lefotózzam :-) Képzelem, mennyire örült az, aki ezt kapta Katától ajándékba!

2009. április 29., szerda

Tárkonyos nyúlragu

Az ajándéknyúl második felvonása. Ahogy keresgéltem, szinte csak a vadas elkészítésére bukkantam, de azt nem akartam. Azt lehet másfajta húsból is :-)

Így kerültem erre az oldalra . És maradtam is! A nyúl alkatrészeit száraz fehérborba merítettem két napra, sok-sok fokhagymával, citrommal és tárkonnyal, mely teljesen átjárta a rostjait.



Tárkonyos nyúlragu

Hozzávalók:

A páchoz:
5 dl száraz fehérbor
1 citrom karikára vágva
6-8 gerezd fokhagyma
tárkony (sok)

1 házinyúl hátsó combjai és gerince
3 fej vöröshagyma
3 dl tejföl
1 púpos ek. ételkeményítő
só, bors, még némi tárkony


A combokat kettévágjuk, a gerincet is szétvágjuk 3-4 darabra. Tálba tesszük, felöntjük borral, belekarikázzuk a citromot, a fokhagyma gerezdeket elfelezve, és meghintjük tárkonnyal. Minimum egy napig hűtőben pácoljuk, de két nap már tényleg ideálisnak számít!

Ha letelt az 1-2 nap, elkészítjük. 3 fej vöröshagymát megtisztítunk, karikára vágunk, és kevés olajon üvegesre pároljuk. Rádobjuk a nyúldarabokat, körbe-körbe megkapatjuk, és felöntjük a páclé felével (a citromot dobjuk ki belőle!) Csendes fővésben tartjuk kb. 2-2,5 órán keresztül, a vége felé megsózzuk, borsozzuk.

Ha a hús megpuhult, behabarjuk az ételt.Teljesen sima mártást terveztem, ezért kihalásztam a húsokat, és a hagymás alapot merülőmixerrel leturmixoltam. A keményítőt kevés hideg vízzel, majd a tejföllel simára keverjük, hozzáadjuk a pürésített hagymához, s további tárkonnyal ízesítjük. Visszapakoljuk a fazékba a húsokat és készre kiforraljuk.

Spagettivel tálaljuk. Aki tovább szeretné fokozni az élvezeteket, fogyasztás előtt még csepegtesse meg az ételt friss citrommal!

2009. április 28., kedd

Tavaszi nyúlleves

Sógornőmék hobbiszinten nyulakat tartanak. Sógorom kezdte még kisfiúként, aztán mikor neki is kisfiai születtek, rájuk hagyományozta a nyulazást. A három pasi így együtt gondozza a nyuszikat. Ha hozzájuk megyünk, az az első, hogy a négyéves kézen fogva kivonszol az udvarra: Keri, nézzük meg a nyulakat! És megnézzük, hogy rágcsálnak, mozgatják a nózijukat, ugrándoznak fel-alá. Vannak egy páran, nem 1-2 nyúlról van szó!

Néhányat most levágtak, és egy konyhakész nyúl került hozzánk, egészben. Szép, egészséges, jó karban lévő nyúl :-) Olyan combja és gerince volt, hogy öröm volt nézni! Alkatrészeire bontottam, majd recepteket kezdtem tallózni.


Néhány okos gondolat a mellőzött nyúlhúsról: a többi - ismert és gyakrabban fogyasztott - húsfélékkel összehasonlítva a nyúlhús kedvezőbb beltartalmi értékekkel rendelkezik. Energiatartalma alacsony, ezért ajánlott alapanyaga lehet a fogyni vágyók étrendjének. Jelentős fehérjetartalmának és kedvező aminosav-összetételének köszönhetően kiválóan alkalmas a fejlődésben lévő gyermekek, illetve beteg emberek fokozott fehérjeszükségletének biztosítására. Alacsony zsír- és koleszterintartalma, optimális zsírsavösszetétele révén csökkentheti az elhízás, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Alacsony a nátriumtartalma, ezért fogyasztása ajánlott a magas vérnyomás megelőzésére, illetve a betegség kezelésére is. Jelentős forrása a B-vitamin-csoport tagjainak. Egy adag, azaz 100 g nyúlhús elfogyasztása például a vérképzéshez nélkülözhetetlen B12-vitaminból egy egészséges felnőtt átlagos napi szükségletet képes fedezni. Jelentős továbbá a szervezetünk számára jól hasznosítható vastartalma is, ezért ideális várandós kismamák, kisbabák, illetve vérszegény betegek számára. A nyúl májában számottevő mennyiségben található A-vitamin, amely antioxidáns hatása révén védi szervezetünket a környezet káros hatásai miatt képződő ún. szabad gyökökkel szemben; ugyanakkor a máj fogyasztása - különösen várandósok számára - korlátozott mennyiségben, havonta 1-2 alkalommal ajánlott.

Végül Ízbolygónál fedeztem fel egy nyúllevest, ő átlátszó húslevesként tálalta. Nosza, telepakoltam friss zöldségekkel a fazekat, rá a hús, csendes gyöngyözéssel főztem kb. 2 órán át, de a végén tejföllel behabartam, és belefacsartam egy citrom levét. Igazán friss, tavaszi leves kerekedett belőle!


Tavaszi nyúlleves
Hozzávalók
:


1 házinyúl aprólékja (mellső lába, bordái, has felőli része)
1 fej vöröshagyma
2 szál termetes sárgarépa
1 szál termetes petrezselyem
1 gumó karalábé
3 darab kisebb burgonya
15 dkg zöldspárga
1 púpos ek. ételkeményítő
2 dl tejföl
1 citrom leve
só, szemes bors (sok!)

A húst megmossuk, darabokra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, azokat is feldaraboljuk. Egy nagy lábasba pakolunk a burgonya és a spárga kivételével mindent, és húsleveshez hasonló módon, csendes forrásban tartva, komótosan megfőzzük. Ha már majdnem készre főtt a hús, hozzáadjuk a kockázott burgonyát. Elegendő most megsózni. Tovább főzzük. A spárgát is feldaraboljuk, s csak a főzés legvégén adjuk a leveshez, mert míg kiforr a habarással, annyi idő tökéletesen elég neki!

Az ételkeményítőt hideg vízzel, majd a tejföllel simára keverjük, folyamatos kavargatás mellett a leveshez csorgatjuk. Belefacsarjuk a citrom levét, és készre forraljuk.

Tipp és trükk: a szemes borsot zárjuk teatojásba vagy kis tülldarabba, mert a végén lehet egyenként kihalászni :-))) Igen, én így jártam!



Ismeri esetleg valaki a Nap, széna... csehszlovák (igen!) filmtrilógiát? Míg ettük a nyulat, végig a filmből idézgettünk röhögve, központi szerep jutott benne a nyúlnak. Tessék utánanézni, igazi csemege, kultfilm a javából!

2009. április 27., hétfő

Körtés-mézes muffin

Vannak fellángolásaim, és gyümölcsöt veszek. Igen, fellángolások. Mert a gyümölcs egészséges, finom, és minden nap egy alma az orvost távol tartja. Lelkesen megveszem, kiteszem az asztalra egy tálba - és ott marad... Nem tudom, mi hogy vagyunk kódolva, egyszerűen alig eszünk gyümölcsöt :-o Elkezdeni nehéz, mindig azt mondom. Ha már beleharapunk egy almába például, megesszük az egészet - de az esetek többségében bele sem harapunk, csak nézzük...



Így járt most is néhány darab körte, amik nagyon szépek voltak, mikor megvettük, aztán nézegetés közben viszonylag gyors romlásnak indultak szobahőmérsékleten! Hűha, ennek fele sem tréfa, s ijedtemben gyorsan süteményt sütöttem belőle :-) Előkaptam Muffinok c. gyönyörűséges könyvemet, körte címszóval három süti is szerepelt, ő az egyik. Így persze rögtön elfogyott a körte :-D A jelleget adó anyagból már nem tudtam mellé dekort tenni, mert elhasználtam, viszont van benne bőven reszelt citromhéj is! Finom lett!



Körtés-mézes muffin

Hozzávalók 12 darabhoz:
  • 20 dkg liszt
  • 1 dl méz
  • 15 dkg margarin
  • 2-3 közepes körte
  • 1 citrom
  • 2 dl tejföl
  • 2 tojás
  • 1 cs. sütőpor
  • csipet só

A lisztet, sót, sütőport összekeverjük, a citrom héját lereszeljük.

A margarint egy másik tálban kikeverjük a mézzel, hozzáadjuk a tojásokat és a tejfölt.

A körtéket megmossuk (ha kell, meghámozzuk) és a reszelő durva fokán a folyékony alapanyagokhoz reszeljük, hozzáadjuk a citromhéjat is. 2-3 adagban hozzáadagoljuk a száraz hozzávalókat.

A tésztát a kivajazott formába kanalazzuk (vagy kibéleljük kapszlival) és 15-20 perc alatt 190 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

A formában hagyjuk hűlni 5 percig.






2009. április 26., vasárnap

Jótékonysági Gála - felhívás!

Off topic Max-tól, de fontos - több szem többet lát!



Jótékonysági Gála Kapocsi Daniért
(2009. május 17. Zalaszentgrót, Sportcsarnok)


„ A reménység egy madárka amely már tudja , hogy hajnalodik , pedig még sötét az ég!”
- Robindranath Tagore -


Dani egy 17 éves zalaszengróti fiú, aki születése óta komoly és elég összetett betegségben szenved ( 1. Laesio celebri 2. I.C.P. koponyaüri nyomás, Intracanális nyomás), melynek kezelése nem olcsó, életszínvonalának javítása, pedig létfontosságúvá vált.

Dani jelenleg is tolószékkel közlekedik, végtagjait önállóan nem vagy nehezen tudja mozgatni. Szülei és testvére, valamint Penteliné Horváth Tímea kitartásának köszönhetően jól van, de ennek ellenére mindannyiunkra szüksége van. Dani tudna egyedül közlekedni, egy állító járó gép segítségével, de ez a családi kasszának egyáltalán nem elérhető.

Több kezdeményezés, gyűjtés indult már, de sajnos sikertelenül. Ezért arra gondoltunk, hogy egy Jótékonysági Gála megrendezésével, talán Dani álma is valóra válhat, és legalább képesnek érezheti magát a normális életre. A kezelés és a gép közel 800.000 Ft-ba kerül, s a mi célunk egy színvonalas és szórakoztató estén összegyűjteni ezt az összeget. Ebben kérjük az Önök segítségét.Köztudott, hogy ebben a gazdasági válság okozta ínséges időben mindenkinek leginkább pénzre van szüksége. Ennek a családnak és Daninak azonban különösképpen.



A labda árverése itt tekinthető meg. ( A Vatera használatához regisztráció szükséges, de már egy sms-el vásárló lehetsz!)

A Koncertre Támogatói jegyek kaphatók, 800Ft-os áron.

. Színes produkciókkal, izgalmas és egyben könnyed kikapcsolódást biztosítunk Zalaszentgróton a Sportcsarnokban 2009. május 17-én vasárnap délután 5 és este 9 között.

Jegyek Kaphatók:

· Tourinform Iroda Keszthely
· Tourinform Iroda Hévíz
· Tourinform Iroda Zalaegerszeg
· Tourinform Iroda Nagykanizsa
· Balaton Kongresszusi Központ és Színház (Keszthely)


A focimez árverése itt látható

A gálaest fellépői:

  • Dance Zenekar,
  • A zalaszentgróti Brodway Tánckar előadása, Casting címmel
  • Bödöcs Tibor humorista
  • Varázslatos bűvész: Gulyás Attila
  • Süket - néma jelbeszéd csoport lenyűgöző produkciója
  • Farkas Gergely ( Tekilala)
  • Fece és Antónió
  • Babitsek Bernát ( A szeress most sorozat egyik sztárja )
  • Hastánc bemutató
  • Dred ( „ Változnak az idők ...” )
  • Fekete Dávid ( A Megasztár döntőse )
  • EzOne ( Eurovíziós dalfesztivál döntős )

    Az árverésből befolyt összeget, a Vásárló tudtával és beleegyezésével, Dani megsegítésére ajánljuk fel, és szeretnénk a gálaesten a család részére átadni (illetve a számlájukra utalni).


    Aki látja, olvassa, adja hírül, akinek csak tudja! Nincs megrendítőbb egy beteg gyereknél, bármennyi idős is!

    Köszönöm!

Velencei-tavi máj - Marton Leventétől

A pénteki Metropol-ban rendszeresen publikálja Marton Levente a jobbnál jobb recepteket, valami olyan zseniális hangvételben, hogy az ember lánya fogja magát, vonul a konyhájába, és nagy élvezettel elkészíti az ott olvasott étket!

Garffyka barátnőmet is megihlette már Levente írása, ő Marengói csirkét készített például, hasonlóan hirtelen felbuzdulásból - olvasás után :-)

A szöveget egy az egyben leírom, hogy az is el tudja képzelni ezeknek az írásoknak a hangulatát, akihez nem jut el a Metropol. Ez a recept április 17-én jelent meg. Szuper! Ilyen puha csirkemájat életemben nem ettem!





"Minden idők egyik legjobb májételéről van szó, ez a fegato alla Veneziana, azaz borjúmáj velencei módra. Csirkemájból is készíthetjük, megesküszöm, hogy semmivel sem alábbvaló!

60 dkg borjúmájat vagy ugyanannyi csirkemájat mossunk meg, tisztítsunk meg, és ha borjúmájjal bánunk, akkor vágjuk fel csíkokra. Áztassuk be zúzott fokhagymával ízesített tejbe, és hagyjuk ott, amíg 1 kg vöröshagymát megpucolunk, vékonyan felkarikázunk és kevés vajon 30 perc alatt barnára karamellizálunk.

Ekkor dobjuk hozzá a májat, 2-4 perc alatt süssük készre, majd végül loccsintsunk hozzá fél deci száraz fehér vermutot és ugyanannyi tejszínt. Sózni csak most szabad, borsozni sütés közben is. Tá­lalják zelleres krumplipürével.

És most engedjék meg, hogy egy B variációt is tálaljak, mivel ez a recept kissé meg­ihletett. S merthogy nálunk is van Ve­lence, így lett ez a fogás velencei-tavi csirkemáj, de eszük­be se jusson arrafelé ilyesmit kérni, nem lesz az étlapokon.Bár ezt a fogást is elkészíthetjük borjúmájból, én mégis a csirkemájat fogom javasolni, mert puhább, omlósabb, és hidegen is jobban élvezhető, mint a többi máj.

Itt is készítsünk elő 60 dkg csirkemájat, egy tűz­álló tálat meg a sütőt – utóbbit 200 fokra. A csirkemájról itassuk le a nedvességet – különben köpködni fog –, és egy evőkanálnyi vajon 2-3 perc alatt pirítsuk meg, de a belse-je maradjon rózsaszínű, más­képpen száraz lesz, akár egy öreg cirkuszi bohóckabát szakadt bélése.

Vegyük ki a megsütött májat a serpenyőből, dobjunk a helyére egy kevés vajat, kapargassuk fel az odaragadt pörcöket, majd szórjunk rá 80 dkg–1 kg megtisztított, nagyon vékonyra felkarikázott vöröshagymát. 20 perc alatt lefedve barnásra dinszteljük – közben keményre főzünk 5-6 tojást –, aztán a hagymát beleöntjük egy kivajazott sütőedénybe. Bebo­rítjuk a felkarikázott főtt tojással, arra rátesszük a pirított májat, majd 3-4 dl tejfölt összekeverünk egy nyers tojással és 10 dkg reszelt sajttal, s ráöntjük a többire.

A tetején nagyon ízletes a frissen reszelt pecorino sajt, de bármilyen más sajt is megteszi. 200 fokon 15-20 perc alatt összesütjük, tetején szégyenlősen elvörösödik a sajt, és 10 perc pihentetés után tálalhatjuk is kovászos uborkával és pirítóssal.

Egy üveg jól behűtött rozé semmiképp sem rontja el az összhangot, és ráadásul emelhetjük poharunkat a hajdanvolt velencei dózsék emlékére… "

2009. április 25., szombat

Klasszikus az asztalon - spárga hollandi mártással

Garffyka barátnőm panaszkodott, hogy spárgát vásárolt, krémlevessé varázsolta, és igazából nem dobott tőle egy hátast :-) Tavaly ettem én is életemben először, pitébe tettem más egyebekkel, valóban nem volt egy domináns, tolakodó íze. Mi lehet ebben akkora durranás?

Szerdán piacon voltam reggel, a fűszeres emberhez (nem Eszter!) mentem szemlére, mi újdonságot hozott nekem, mikor belebotlottam a spárgába. Zöld volt, szemmel láthatóan üde, friss, ropogós, vettem is két köteggel. Utána felcsattantam a virtuális sztrádára, beírtam a bűvös szavakat: spárga hollandi mártással, és elmerültem a receptekben.

Mammánál találtam rá az igazira, annál is inkább, mert egy zseniális, pofonegyszerű, lenyűgözően leleményes párolási módot javasol a spárgának! Lefotóztam, annyira tetszett :-) Leírás lejjebb! Oly kíméletesen párolódott meg a spárga, hogy a legszigorúbb diétás nővér sem talált volna benne kivetnivalót!




A hollandi mártás pedig számomra teljesen új terep volt. Írd és mondd, soha életemben nem próbálkoztam vele, talán-talán egyszer a suliban, még elsőben készítette valaki a csoportból. De ez is csak halvány emlék. Próba szerencse alapon belevágtam, s elsőre fenomenálisan finomra sikerült! Ez adta meg igazán a spárgának a méltó keretet – szerintem.

Referencia ismét Zuram, aki először gyanakodva érdeklődött, a spárga mi fán is terem :-D, és hogy kell enni, ésatöbbi, végül a Milan meccs közben elégedetten elfalatoztuk némi sonkával, Zuram pedig egy kis ropogós kenyeret is majszolt hozzá.


Spárga hollandi mártással

Hozzávalók:

50 dkg spárga
2 dkg vaj (!)
fél citrom
némi só


A hollandi mártáshoz:
2 tojás sárgája
8 dkg vaj (!)
2 ek száraz fehérbor
fél citrom leve
negyed mk. Só
őrölt (fehér) bors


Spárga párolás Mamma nyomán:

A spárgát megmossuk, szárából pici darabot levágunk, itt-ott vékonyan meghámozzuk. Fogjuk a legnagyobb fazekunkat, az aljába állítunk egy bögrét, ami jól bírja a hőt. A fazékba öntünk némi vizet, nem kell sok, 2-3 dl elég. A bögre tetejére lapostányért ültetünk. A tányérra fektetjük a spárgát, rákockázunk 2 dkg vajat, citromkarikákat teszünk rá, kevés sóval meghintjük. A fazekat lefedjük, és 15-20 perc alatt megpároljuk a spárgát. Egyszerű és nagyszerű!

Hollandi mártás. Jaj de izgultam előtte, nehogy kicsapódjon a tojás! De nem :-) A vajat megolvasztjuk, langyosra hűtjük (mert a forró kicsapja már az elején a tojást!) Vizet forrósítunk egy kis lábaskában, amire majd fém keverőtálat tudunk illeszteni.

A tálkában ovális habverővel összekeverjük a tojássárgáját a fehérborral, a fél citrom levével, sóval, borssal, végül hozzácsurgatjuk az olvadt vajat.

Vízgőz fölé tesszük, és nagyon alacsony energián, éppen csak melegítse az edényt alulról a gőz, folyamatosan, megállás nélkül kevergetjük mártásunkat. Az időről elfelejtkeztem, de nem volt több 5 percnél, s a hollandus elérte kellő sűrűségét.

Azon forrón, a frissen párolt spárgával, valamint a fentiekben említett egyéb kiegészítőkkel megvacsoráztuk. Egy pohár hideg száraz fehérborral öblítettük le :-)


2009. április 24., péntek

Burgonyás csirketorta

Valami laktató egytálétel kellett hétköznapra. Valami, amit csak össze kell rakni, bumm be a sütőbe, és aztán csak előhúzom a finomságot. Ez volt a kiindulási alap.


Aztán, ha összeadjuk a munkafolyamatokat, nem is olyan gyors ez a kaja, viszont remekül előkészíthető! A burgonya megfőzhető előre. A csirke is felcsíkozható. Mondjuk reggel, indulás előtt. Este pedig így tényleg pikk-pakk össze lehet dobni!



Burgonyás csirketorta

Hozzávalók:

  • 80 dkg burgonya
  • 50 dkg felső csirkecomb kicsontozva, tisztán mérve, kb. 5-6 db
  • 3 tojás
  • 2 ek. liszt
  • 2 dl tej
  • olaj
  • só, bors
  • őrölt szerecsendió
  • 2 tk. provance-i fűszerkeverék
  • tetejére zsemlemorzsa/reszelt sajt/tejföl

A burgonyát héjában megfőzzük - ne főjjön szét!! - hideg vízben kihűtjük, meghámozzuk, és karikákra vágjuk, mintha rakott burgonyát főznénk.

A csirkecombokat kicsontozzuk, vékony csíkokra vágjuk. 1-2 ek. olajon, erős lángon fehéredésig sütjük, majd elpárologtatjuk alóla a sütés közben eresztett levet - zsírjára sütjük. Provance-i fűszerkeverékkel ízesítjük.

A 2 ek. lisztet kevés olajon gyengén megpirítjuk, felöntjük apránként tejjel, csomómentesre keverjük ovális habverővel, kiforraljuk - tehát besamelt készítünk. Jócskán megsózzuk (a burgonyát nem fogjuk!), megborsozzuk, szerencsendióval illatosítjuk.

Ha kissé meghűlt, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáit, majd a kemény habbá vert fehérjét. A karikára vágott burgonyával összeforgatjuk a tojásos besamelt.

Egy tortaformát kibélelünk sütőpapírral. A mártásos burgonya felét elsimítjuk benne, egyenletesen elosztjuk rajta a sült csirkecsíkokat, végül befedjük a maradék burgonyával. A tetejére tetszés szerint szórható zsemlemorzsa, reszelt sajt, de akár tejföllel is meglocsolható!

Forró sütőben 30 percig sütjük.











2009. április 23., csütörtök

Csokis-ribizlis keksz

Szerda reggel. Szerdánként Zuram 6-ra jár dolgozni, s ilyenkor "csomó" időm szokott maradni, míg nekem is indulni kell - fél 8-ra. Elkereszteltük tündérszerdának, mert ez alatt a bő egy óra alatt meglepően sok mindent lehet csinálni!

Lemegy egy program a mosógépen. Klasszul lehet vasalni a felhalmozott toronyból. Viráglocsolás. Reggeli bevásárlás, piacon való bambulás. Vagy egy gyors keksz összedobása!



Fogorvos volt a délutáni program, s gondos feleségként :-) uzsonnát készítettem, hogy ne üres gyomorral menjen - ki tudja, mikor ehet utána legközelebb alapon. Megmentettem belőle magamnak 3-4 darabot, s jól tettem, mert mire hazaértem, alig maradt mutatóban! Aszalt ribizlire bukkantam a zöldségesnél - életemben először!, rögtön vettem is belőle, és alig vártam, hogy valamiben kipróbálhassam. Íme! Étcsokival az elkárhozás!


Csokis-ribizlis keksz

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 5 dkg vaj
  • 7 dkg cukor
  • 1,5 dl tej
  • pici sütőpor
  • 2 marék aszalt ribizli (vagy bármilyen aszalt gyümölcs)
  • 5 dkg durvára vágott étcsokoládé

A puha vajhoz hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, majd a cukrot, a tejet, a gyümölcsöt és a csokoládét.

A tészta ragadni fog, aggodalomra semmi ok! Kanállal kis halmokat kupacolunk sütőpapíros tepsire, és előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Rácson kihűtjük, hogy ropogós maradjon.

Remek kekszalap, igazság szerint bármivel variálható. Gyümölccsel, kakaóval-csokoládéval, magvakkal, fűszerekkel...





Forrás: mindmegette

2009. április 22., szerda

Nagyon csokis Segítsüti - Zsuzsától

Zsuzsa alkotta ezt a valóban nagyon csokis, az édességek oltárán szent áldozatot bemutató segítsütit. Az akció szédületes sikert aratott, tetemes összeg gyűlt össze a Lea Anyaotthon lakóinak, s a szervezők további meglepetés(eke)t tartogatnak!

A kekszet Ízbolygó is megsütötte a saját licitnyertesének egyéb sk. finomságokkal kiegészítve ajándékát. Mi csajbulira készültünk, s volt két névnapos is a csapatban! Kinéztem magamnak a kekszet, brutál csokival és mandulával csak nem lövök nagyon mellé! Nem lőttem a visszajelzések alapján :-) Még langyosan megkóstoltam, aztán gyorsan még egyet, hogy tényleg ilyen finom-e a másik darab is :-D Az ajándékba adott mennyiségből megmaradt 4 darab (dupla adagot sütöttem!), azt még a buli után, hajnalban megettük Zurammal, nehogy szomorkodjanak ott a tálban! S csak hüledezek, mekkora a képtelenebbik felem :-DD




Nagyon csokis segítsüti

Hozzávalók 16 darabhoz:

  • 7 dkg puha margarin
  • 6 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 18 dkg liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 2 ek. kakaópor
  • egy csipet só
  • 2 ek. víz
  • 15 dkg jó minőségű étcsokoládé (min. 50%)
  • 5 dkg mandula
  • kristálycukor a forgatáshoz

Az egész mandulát meghámozzuk. Lefedhető jénaiba szórjuk, ráöntünk 4 ek. vizet, befedjük, 2 percig a legnagyobb fokozaton felmelegítjük, s további 5 percig lefedve hagyjuk a gőzben. A vizet leöntve simán kipattinthatók a mandulaszemek a héjából! Pikk-pakk!

A margarint és a cukrot robotgéppel habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást, alaposan elkeverjük. Összekeverjük a lisztet, a sütőport, a kakaót és a sót, majd a cukros-margarinos-tojásos keverékbe szórjuk, a vízzel lazítjuk. Ragadós, sűrű masszát kapunk, nekem az összes lisztes keverék hozzáadása után át kellett váltanom fakanálra!

A csokoládét és a mandulát éles késsel apróra vágjuk egy nagy vágódeszkán és a masszához adjuk. Lapos tányérra kevés kristálycukrot szórunk. A tésztából diónál nagyobb adagokat gombócot formálunk, majd a kristálycukorba forgatjuk, és picit szétlapogatjuk.

Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a kekszeket sorban belepakoljuk. 180 fokra előmelegített sütőben 13 percig sütjük. A kész kekszeket rácsra szedjük, és hagyjuk teljesen kihűlni. Jól záródó dobozban sokáig eláll - ez a standard mondat, de ez egyáltalán nem igaz! Eleve két adagot kell sütni, az egyiket befaljuk, mert úgysem tudjuk megállni, esetleg a második adag áll majd el fémdobozban, ha jól eldugjuk!

Zsuzsa köszönöm! Ez maga az elkárhozás!!!


2009. április 21., kedd

Almás-gyömbéres sertésragu leves

Hétköznap délben a munkahelyünkön ebédelünk. Hogy ne kelljen egyszerre két ételhordó edénykét szállítanunk, ezért vagy valami tartalmas levest eszünk, ami után már nemigen kívánkozik más, vagy második fogást. Ami után szintén nem kívánkozik más egyéb :-D

Ez a leves hozza a szükséges paramétereket: van benne hús, zöldség, megcifrázva almával és gyömbérrel. Nem kimondott menzakaja :-)



Almás-gyömbéres sertésragu leves

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 40 dkg sertéscomb vagy lapocka
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál petrezselyem
  • 2-3 közepes nagyságú burgonya
  • 1 nagyobb vagy 2 kisebb alma
  • 2 dl tejföl vagy tejszín
  • 1 ek. ételkeményítő
  • só, bors
  • 1 mk. őrölt gyömbér

A vöröshagymát apróra vágjuk, kevés olajon megfonnyasztjuk. A húst 1x1 cm-es kockákra vágjuk, rádobjuk a hagymára, fehéredésig kevergetjük. Felöntjük vízzel (vagy húslevessel), hozzáadjuk a karikára vágott répát és petrezselymet, s lassú tűzön, fedő alatt főzöm.

Ha a hús már félig megfőtt, kb. 30-40 perc után, beletesszük a felkockázott burgonyát, és készre főzzük. Sóval, borssal ízesítjük.

Az almá(ka)t meghámozzuk, kockázzuk, a leveshez adjuk, pár percig együtt főzzük. Közben a keményítőt előbb pici hideg vízzel, majd a tejszínnel/tejföllel simára keverjük, és folyamatos kavargatás mellett a levesbe csorgatjuk.

Most adjuk hozzá az őrölt gyömbért, hogy az aromája megmaradjon, s összeforraljuk a levest a habarással.



2009. április 20., hétfő

Búvártúrós

Először reszelt túrósat szerettem volna sütni, fél adagnyit. Az eredeti receptúra 1 kg túrót írt :-o Aztán úgy alakult, hogy hipp-hopp vendégségbe mentünk, és adjuramisten sütni akartam valamit, ami kiadós, finom, vendégségbe vihető - mégse állítsunk be üres kézzel!



Szemle az alapanyagok felett, s mivel a reszelt túróshoz így is, úgy is megvettem a hozzávalókat, a búvártúrósra szavaztam. A recept E.Margit oldaláról származik. Gyors, könnyű, nagyon kiadós, de nekem tovább sült, mint 30 perc.


Búvártúrós

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 35 dkg liszt
  • 20 dkg cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 2 ek. kakaó
  • 1 cs. sütőpor
  • 1 tojás
  • 5 dl kefír
  • 1,5 dl olaj

A búvártúrókhoz:
  • 50 dkg túró
  • 6 dkg cukor
  • 2 tojás
  • 12 dkg vaj/margarin
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • 10 dkg mazsola
  • 1 citrom reszelt héja


A mazsolát beáztatjuk.

A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük egy tálban. Hozzáütjük a tojást, belecsorgatjuk az olajat, hozzákanalazzuk a kefírt. Ha nagyon száraz lenne a tészta, nyugodt szívvel lazítható némi hideg tejjel. Egy sűrű, inkább kenhető, mint folyékony masszát kell kapnunk.

Erősen kikent, lisztezett tepsibe simítjuk.

A túrót, ha nagyon darabos volna, áttörjük. Ízesítjük a cukorral, vaníliás cukorral, a citrom reszelt héjával, hozzáadjuk a tojásokat, az olvasztott margarint, végül beleszórjuk az áztatott mazsolát.

Ebből a túrós masszából kanállal halmokat szaggatunk a kakaós tészta tetejére. Sülés közben a tészta megemelkedik, a túrólabdák belesüllyednek - innen a név. Előmelegített sütőben én 40-45 percig sütöttem - tűpróbával ellenőrizzük!


2009. április 19., vasárnap

VKF!XXIV - tűzhely és sós perec

Sokat törtem a fejemet a jelenlegi VKF! kiíráson. A téma már a megjelenéskor nagyon megtetszett, mennyire egyedi, mennyire ötletes, mennyire összetett és fantáziadús!

Aztán csak halogattam, egyre halogattam, mert ha reálisan nézem, a világon semmit nem tudok felmutatni. Szerencsére! Ugyanis ez azt jelenti, hogy mindkettőnk részéről élnek a szeretteink - tehát semmit nem örököltünk még! Zuram nagyszülei nagyon-nagyon régen meghaltak, volt, akit soha nem is ismert, s volt, aki akkor ment el, mikor kisfiú volt. Az én apai nagyszüleimet nem ismertem, de hálistennek mindkét anyai nagyszülőm él - akiket feltétel nélkül imádok. Csodálatos emberek...

Ahogy így méláztam, hogy ezt a fordulót igencsak kihagyom, hirtelen a saját hangomat hallottam a fülemben csengeni: "A tűzhelyemet oda nem adom senkinek, ha költözünk, viszem akár a hónom alatt is, az új tulajnak legfeljebb veszünk egy vadonat újat a helyére!"


Fogalmam sincs, hány éves. '99-ben vettük a lakást, benne volt. Igen régi lehet, a sütőjének nincs kémlelőablaka. De úgy süt, mint az álom! Semmi légkeverés, semmi grillfunkció, egyszerűen egy öreg, zseniális konstrukció. Maminak és anyósomnak is új gáztűzhelye van, mindketten panaszkodnak, hogy az aljába tepsit, alufóliát, cserepet kell pakolniuk, mert akárhogy állítja a mester, éget alulról mindent! Meli barátnőmnek a legújabb verziója van, mint Stahl-nak :-), de sütéskor hiányoltam a gáz jellegzetes hangját...

Amondó vagyok, egy jó sütő már fél siker! Ezt alátámasztandó, sós perecet sütöttem benne legutóbb, Ancsika receptje alapján. Ugye milyen szépek?


Sós perec

Hozzávalók 16 kisebb/8 nagyobb darabhoz:

  • 0,75 dl olaj
  • 2,5 dl langyos tej
  • 50 dkg liszt
  • 1 ek. cukor
  • 0,5 ek. só
  • 2,5 dkg élesztő

A tetejére a sós máz:

  • 2 ek. liszt
  • 1 ek. só
  • annyi víz, hogy palacsintasűrűségű masszát kapjunk
  • lekenéshez 1 tojás

A perec hozzávalóit kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk a felsorolás sorrendjében, dagasztjuk, kelesztjük.

Ha megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk, 16 (vagy 8) egyenlő nagyságú darabra vágjuk. A darabokból ujjnyi-kisujjnyi vékony hosszú hurkákat sodrunk, perec alakúra formázzuk. Sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk őket, lekenjük felvert tojással, és 180 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük.

Közben a sós kence hozzávalóit összekeverjük. Azon forrón, ahogy kivettük a pereceket a sütőből, kanállal megcsurgatjuk őket, így "ráköt" a tetejére.

Kb. 20 (ajjaj, vagy több) évvel ezelőtt ilyesmi óriáspereccel etettük a zsiráfokat az állatkertben :-D Én csak zsiráfperecnek hívom :-D





2009. április 18., szombat

Pizzasütés otthon

Garffykánál láttam ezt a csábító, házias, alaposan megpakolt pizzát... Szerelembe estem azonnal a pizzával első látásra!

"Hagyomány" nálunk, hogy minden hónapban elmegyünk a város legjobb pizzériájába, rábökünk az egyikre a finomabbnál finomabb pizzák közül, aztán elégedetten, tele hassal távozunk :-) A pizzéria színvonalát jellemzi, hogy a hozzánk rendszeresen járó olasz partnereink csak és kizárólag onnan hajlandóak étkezni - arcukon földöntúli mosollyal! A fiúk tudnak valamit!


Valamiért akkor úgy alakult, hogy sehogy sem tudtuk bepasszírozni az időnkbe azt a vacak 2 órácskát. Garffyka pizzája lebegett a szemem előtt és döntöttem: sütök itthon! Azért is! Hát tudok én olyat! Sikerült :-)

Zuram kommentje: hmmmmmmm, ezért kár lett volna elmenni bárhová is! Ez valami isteni finom!

Házi pizza

Hozzávalók egy kb. 35-40 cm átmérőjű pizzához:

A tésztához:

  • 1 ek olaj
  • 2 dl langyos víz/tej
  • 30 dkg liszt
  • 1/4 kocka friss élesztő
  • 1 tk. cukor
  • 1 tk. só

A feltéthez:

  • 4-5 ek. házi krémsajt
  • 15 dkg sonka
  • 8-10 karika házi kolbász
  • 2 tojás
  • 10-15 dkg reszelt sajt

A tészta hozzávalóit kenyérsütő gépbe pakoljuk, dagasztjuk-kelesztjük.

Ha megkelt, lisztezett munkalapon lehetőleg kerekre nyújtuk. Ha nem kerek, nem baj, senki sem fog reklamálni :-) Sütőpapírral bélelt tepsire emeljük.

A nyers tésztára pakoltam mindent, hogy sülés közben a tészta enyhén magába szívja a hagymás krémsajtot, mint mikor nagymamám sok-sok évvel ezelőtt a kenyér vakarékából sütött a kemencében tejfölös lángosokat...

Tehát a nyers tésztakorongot megkenjük a krémsajttal, rászórjuk a felcsíkozott sonkát, a felkarikázott kolbászt. Ráütünk két tojást, mintha tükörtojást sütnénk, végül megszórjuk reszelt sajttal.

További kelesztés nélkül 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt ropogósra, aranyszínűre, fortyogósra sütjük.

Házi krémsajt - medvehagymával

Ezt a "fogom a joghurtot-tejfölt és lecsepegtetem" módszert több helyen láttam már! Wise Lady-nél, a friss Nők Lapja Konyhában Dolce Vita tollából, Garffykánál és Trinitynél is, hogy csak a legközelebbieket említsem. Nem hagyott békén a gondolat.



Naná, hogy mihelyt elhatározásra jutottam, a világon sehol sem kaptam natúr joghurtot :-o Végül csak sikerült, és az eredmény minden várakozást felülmúlt! Sűrű, krémes, textúrája van, semleges íze miatt remekül variálható édes és sós irányba egyaránt!


Egy sós, szendvicskrém jellegűvel indítottam. A medvehagymámat már korábban összevágtam a robotgéppel, és egyszerűen sóval keverve betuszkoltam egy kis üvegbe. Ebből tettem a krémsajtba. Plusz egy kis fokhagymát... Valami isteni finom lett!

Házi krémsajt

Hozzávalók:
  • 2 nagy doboz natúr joghurt
  • 2 dl tejföl
  • fűszerek, ízesítők kedvünk szerint

A két doboz joghurtot és a tejfölt összekevertem. Egy nagyobb szűrőt kibéleltem konyharuhával, belezúdítottam a keveréket, megcsomóztam, egy nagyobb tál fölé akasztottam, és 24 órán át hagytam csöpögni a hűtőben. Elképesztő mennyiségű savó csöpögött le belőle!

Az így nyert friss krémsajtba 2 tk. sós medvehagymát tettem, 1 gerezd fokhagymát reszeltem hozzá és pici sóval, sok borssal ízesítettem. Másnapra tökéletesen összeértek az ízei!



2009. április 17., péntek

Töltött burgonyahajók

Ideális bulikaja, grillhúsok mellé változatosan variálható köret. Vagy egy finom mártogatóval, akár hidegen is könnyű vacsora.

Elkészítése pofonegyszerű, a lehetőségek száma végtelen, csak a fantáziánk szab határt!



Töltött burgonyahajók

Hozzávalók:

  • 10 szem közepes burgonya
  • 15-20 dkg sonka
  • 2-3 ek. tejföl
  • snidling/medvehagyma
  • újhagyma
  • reszelt sajt...

A burgonyákat héjában megfőzzük, ügyelve rá, hogy ne főjön szét, ne legyen túl puha. Egyrészt szétesik, ha megpróbáljuk kivájni a belsejét, másrészt úgyis sülni fog még!

Hideg vízben kihűtjük, meghámozzuk, félbevágjuk. Karalábévájóval / kiskanállal / késsel kivájjuk a belsejét, és összekeverjük a picire kockázott vagy darált sonkával, a snidlinggel (esetleg szezonban medvehagymával), újhagymával, tejföllel, és a kivájt burgonyaforgácsokkal. Sóval, borssal ízesítjük, majd visszatöltjük a kivájt burgonyákba.

Tetejükre biggyeszthetünk egy csipet reszelt sajtot, és forró sütőbe dugjuk, míg a teteje szépen megpirul (kb. 15 perc).

A pácolt-vaslapos csirkecombokhoz ettük.

2009. április 16., csütörtök

Pácolt combok - vaslapon

A hétvége termése. Kisüt a nap, kimegyünk a kisházba, és egyszerűen nem bírunk magunkkal, sütni kell, főzni kell - enni kell. Mások lefogynak nyáron, na mi nem :-)))

A berendezést, amit előszeretettel használunk, műtárcsának hívjuk. A tárcsa egy nagy vastányér (mezőgazdasági eszközről származó...) szerencsés esetben lábakon áll, és tüzet kell alá rakni.


Ez a szerkentyű is lábakon áll, de a viszonylag nagy méretű szögletes vaslap alatt 3 szálon jön ki a láng, egy gázpalack hathatós segítségével. Ez mindig meggyullad, nincs füstje - csak lángja, eső esetén is használható teraszon vagy egyéb fedett helyen.

Használjuk is! Csak úgy magunknak sütök rajta valami finomat, vagy ha vendégek jönnek, őket nyűgözzük le a friss, illatos húsokkal. Vagy zöldséggel. Vagy gyümölccsel...

A pácot Max-tól nyúltam le: méz, mustár, olaj - utána tetszőleges fűszerek. Sosem okozott még csalódást! A méztől nem kell megijedni, nem lesz édes a végeredmény, ellenben kap egy kellemes karamelles mellékízt!



Pácolt combok

Hozzávalók:

  • 8-10 felső csirkecomb
  • 8 ek. olaj
  • 6 ek. mustár
  • 2-3 ek. méz
  • őrölt bors
  • egyik feléhez 2 tk. kakukkfű
  • másik feléhez 2 tk. provance-i fűszerkeverék

A csirkecombokat megmossuk, bőrét lehúzzuk, kicsontozzuk.

A páchoz összekeverjük a mézet, az olajat és a mustárt, elfelezzük. Egyik felébe kakukkfüvet, másik felébe provance-i fűszerkeveréket szórunk, elkeverjük, s beleforgatjuk a combokat. Egy éjszakára hűtőbe költöztetjük.

Másnap alaposan előmelegítjük a sütőalkalmatosságunkat, pici olajat aláöntve, a pácból kiemelve - de azt nem letörölve! - pirosra sütjük a combokat. Sütés után sózzuk! Ha a pácba sót tennénk, kiszedné a húsból a nedvességet, és egy adag taplót kapnánk eredményül!

Tetszőleges - pl. héjában sült burgonya, zöldsaláta, görög saláta, stb. - körettel tálaljuk.




2009. április 15., szerda

Húsvéti aprópecsenye

Nem csaptunk különösebb húsvétolást. Ünnepek címén elvonultunk, pihentünk, sütkéreztünk, nagyokat aludtunk, és teljesen feltöltődtünk.

Azért vettem egy 1 kisebb darab sonkácskát, legyen némi húsvéti érzetünk. Hétfőn reggel kalács sonkával, tojással és hagymával, majd ebédre ez a pazar fogás! Csirkemell, sonkakockák, őszibarack, mindez egybefogva egy tejszínes-tormás mártással, fantasztikus harmóniában!



Ez a fogás nem mellesleg arra is kitűnő, hogyha a sonka már a könyökünkön jön ki, mert vendégségben is ezzel kínált bennünket mindenki, sőt ha mi is ezzel vártuk a locsolókat, akkor egyszerűen új köntösbe öltöztetjük, s elvarázsoljuk vele a családot.

A recept Stahl Judit tollából származik (szeretem S. J-ot egyébként is) és a márciusi Nők Lapja Konyhában jelent meg. Rögtön kiszúrtam, hogy ez biza jó lesz nekünk, és nem csalódtam benne! Ráadásul az én előadásomban is úgy néz ki, mint az újságban :-)



Húsvéti aprópecsenye

Hozzávalók:
  • 50 dkg csirkemell (vagy comb kicsontozva, vagy pulykamell)
  • 30 dkg főtt, füstölt sonka
  • 1 csokor újhagyma
  • 2 ek. olaj
  • 40 dkg konzerv őszibarack
  • só, bors

A mártáshoz:
  • 3 dl tejszín
  • 1 dl tejföl
  • 2-3 ek. tejszínes (vagy almás!) torma
  • 1 púpos ek. ételkeményítő

A sonkát 1x1 cm-es kockákra vágjuk, és 2 ek. olajon kevergetve színesre-illatosra sütjük. Szűrőlapáttal tányérra szedjük, félretesszük.

Az újhagymát karikákra vágjuk, és a serpenyőben maradt jóízű olajon megfonnyasztjuk. A csirkemellet kis kockára vágjuk, és a hagymára dobjuk. Néhány perc alatt puhára pároljuk. Hozzáadjuk a sült sonkakockákat, valamint a vékony szeletekre darabolt őszibarackot is. Percek alatt összeforrósítjuk az egészet. Sóval, borssal ízesítjük.

A mártáshoz pici hideg vízzel csomómentesre keverjük a keményítőt, majd hozzáöntjük a tejszínt, a tejfölt, a tormát, és az őszibarackos-sonkás húshoz csurgatjuk, és szelíd tűzön kiforraljuk.

Főtt tésztával vagy párolt rizzsel tálaljuk.


2009. április 14., kedd

Fonott kalács

Húsvétra sütöttem ezt a fonott kalácsot! Kinn, a rezidencián, egy ősrégi, lábon álló, palackos gáztűzhely sütőjében! Sőt, kézzel is dagasztottam, mert imádott kenyérsütő gépemet nem cipeltük ki magunkkal hétvégére.

Isteni finom lett. Foszlós. Hatalmas. Repetára hívó :-) Sonkával, főtt tojással, újhagymával, ahogy kell :-)

A rezidencián nincs vezetékes gáz. Évekig egy mikró és egy kétlapos rezsó, s természetesen bogrács korlátozta a főzési lehetőségeimet. Egy idő után rettentően szenvedtem... Aztán néhány éve Zuram egy hirdetési újságban látott pár sort: palackos gáztűzhely megkímélt állapotban olcsón eladó. Megörültünk, régóta kerestünk már ilyet! Egy idős bácsi árulta, még az ő anyukája sütött benne süteményt... Döbbenet. A tűzhely olyan kifogástalan állapotban volt, hogy a szememnek nem akartam hinni, pedig kb. 40-50 évesre saccoltam. Se egy leverés, se egy rozsdafolt. A gáztepsije gond nélkül használható süteménysütésre. Tökéletes! Csak át kellett törölgetni, palackra kapcsolni, és aléltan vettem birtokba ezt a kincset!

Fonott kalács

Hozzávalók:
  • 2,5-3 dl langyos tej
  • 3 tojás sárgája
  • 6 dkg olvasztott vaj/margarin
  • 50 dkg liszt
  • 3 dkg friss élesztő
  • 6 dkg cukor
  • csipet só

A hozzávalókat felsorolás sorrendjében kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk, dagasztjuk-kelesztjük. Vagy felfuttatjuk az élesztőt, és hagyományos módon kézzel tésztát dagasztunk, majd tálban megkelesztjük.

Ha megkelt, kissé átgyúrjuk, majd egyharmad-kétharmad (kistestvér-nagytestvér) arányban elvágjuk. A darabokat további három egyenlő darabra vágjuk, hurkákat sodrunk belőle, és egyszerű hármas fonással külön-külön megfonjuk. A nagyobbik közepét átkenjük tojásfehérjével, ráültetjük a kisebbik kalácsot, és langyos helyen 30 percig kelesztjük.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, esetleg kis edény vízzel az aljában. A kalácsot lekenjük tojásfehérjével, és 30 perc alatt aranybarnára sütjük.