2013. december 31., kedd

B.U.É.K.! 2014.!



"A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév, és már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához. 

Hagyd hátra a múltad, és kezdd elölről! Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. 

Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. 

Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat, és emlékeinket. 

A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet."


Grace klinika c. film




Boldog új évet kívánok :-)



2013. december 30., hétfő

Málnahabos-kávés brownie torta - blogszülinapra :-)



Az ötödik! Köszönöm Nektek :-)

Egy őrületes tortát hoztam eme jeles évfordulóra. Régóta motoszkált a fejemben a gondolat, vajon milyen lehet együtt a kávés brownie és az ősrégi családi recept alapján készülő légies joghurtos málnahab tortaként elkészítve - így hát elkészítettem, megkóstoltuk, és a végeredmény egyszerűen minden várakozást felülmúlt!

A kissé felnőttes, kávés-kakaós brownie mellett fantasztikus kontraszt a könnyű joghurthab, tele-tele málnával, s a tetején lévő csokoládébevonattal kerek egész a torta.

Egy szeletnél lehetetlenség megállni :-D





Málnahabos-kávés brownie torta


Hozzávalók 22 cm-es tortaformához:


A brownie-hoz:


  • 12 dkg liszt
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 2 tojás
  • 18 dkg cukor
  • 3 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 10 dkg vaj
  • 0,5 dl főzött kávé
  • csipet só




A málnás joghurthabhoz:


  • 1 nagy doboz natúr joghurt (450 gr)
  • 3 dl tejszín (állati, 30%-os)
  • 8-10 dkg cukor
  • 1 löttyintésnyi vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 1 cs. Zselatin fix
  • 30-40 dkg málna (fagyasztott)



Tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 3 dkg vaj




A natúr joghurtot konyharuhával kibélelt szűrőbe öntjük, a szűrőt tálra helyezzük, és hagyjuk a savót lecsöpögni belőle 1-2 óra alatt.

A brownie-hoz összeolvasztjuk a vajat a kakaóporral. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, csipet sóval, hozzáadjuk a kakaós vajat és a kávét, végül a sütőporral összekevert lisztet.

Egy 22 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a kávés tésztát, és 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Vigyázzunk, ne szárítsuk túl! Lepattintjuk a karimáját, és rácsra téve teljesen kihűtjük, majd hűlést követően éles késsel/cérnaszállal kettévágjuk.

A lecsöpögtetett joghurtot összekeverjük a cukorral, a vaníliával. A tejszínből kemény habot verünk, összeforgatjuk az édes joghurttal, a Zselatin fix-szel, s a málnaszemekkel.

A málnát kiolvaszthatjuk, jól csepegtessük le, én fagyottan kevertem a krémbe, ilyenkor érdemes a zselatin mennyiségét akár megduplázni, mert ahogy olvad a málna, úgy lágyítja a joghurthabot!

A brownie alsó felét visszatesszük a kapcsos tortaformába, körépattintjuk a karimáját. Rásimítjuk a málnás-joghurtos krémet (nagyon soknak tűnik, de bele fog férni), majd befedjük a brownie másik részével.

A csokoládét összeolvasztjuk a vajjal (mikróban 500 W-on 1-2 perc), majd a torta tetejére kenjük.

Tegyük hűtőbe min. 3 órára, de inkább egész éjszakára, hogy a zselatin elvégezhesse a munkáját, majd másnap óvatosan távolítsuk el a tortakarimát, és cikkekre vágva tálaljuk.






2013. december 24., kedd

Karácsony



"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."

Márai Sándor




Áldott Ünnepeket Kívánok!





2013. december 23., hétfő

Karácsonyi készülődés: ünnepi főfogások, sültek



Ha valaki még mindig nem döntötte el, mivel kápráztassa el a családját az ünnepek alatt!


Kezdjük a nagy klasszikussal: töltött káposzta! Nálam most cserépedényben, de hagyományos lábasban/fazékban is készülhet természetesen!






De jó választás lehet például ez a gombás-májas sertésszelet krumplifánkkal is, házias ízű, őrületesen sűrű szafttal, amit olyan jó kitunkolni a foszlós krumplifánkkal...






Narancsos-tárkonyos sertéscomb, amit viszont ne feledjünk még ma bepácolni, hogy holnap csak sütni kelljen! Fantasztikus íz- és illatharmónia...






Ugyanez működik csirkével is, ha valaki nem szereti a sertéshúst - itt se feledjük a pácolási időt!







Rozsdás hús... Vajpuha hússzelet őrületesen sűrű, ízes szafttal...






Egy elsőre bizarrnak tűnő, de csodálatosan ízgazdag, ünnepi fogás - húsgombócok pikáns zöldséges-narancsos mártásban, mákos metélttel!






Kevés munkával kényeztető fogást tehetünk az asztalra, ha a vörösboros, fűszeres paradicsomszószos csirkét választjuk...





Currys-kókuszos csirke - ami ránézésre jó kis magyaros csirkepörköltnek néz ki, de az íze és az illata egész más vidékre repít el minket! Konzervatívabb ízlésűek is szeretni fogják :-)






Szilvás pulykamell diós bundában - most a friss szilva helyett természetesen aszalt szilvával! Egyszerű, mégis különleges fogás!







Narancsos-mézes kacsasült, egy nagy klasszikus pici csavarral :-)





Jó válogatást és finom falatokat kívánok :-)




2013. december 22., vasárnap

Aranyvasárnapra...



Bizonyos dolgokban a szokások rabja vagyok...

Így van ezzel az idézettel is, mely Böjte atyától származik, s mit sem veszített az évek során mondanivalójának aktualitásából!






"Lelke mélyén az ember el nem múló örömre vágyik. Amikor ennek forrását keresi, Valakire talál. Ha ez a Valaki ember, akkor valamiért rendszerint csalódik. Ha tovább keres, Krisztusra találhat, mint Szent Pál és sokan mások. Ajándék! Annyira szép ez a gondolat: minden , ami van a Földön, minden Isten ajándéka. A szép kék ég, a két kezünk, az élet maga, minden - minden Isten ajándéka. 


Olyan jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket, mindent. Végül is, lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen szép, hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében, megajándékozott a színek világával. 

És gondoltál az ízekre? Végül is lehetne csupán két - háromféle íz: - "saláta és retek, osszátok be!" - mondhatta volna az Isten. Ha te elmész valahova látogatóba, és ott hatfogásos ebéddel várnak, az egyet jelent azzal, hogy fontos vagy nekik, szeretnek téged. A mi Urunk Istenünk, hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott születésedkor? Nincs az autónál vaníliás meg kakaós üzemanyag, egyetlen fajta üzemanyag van, és az autó milyen jól megvan vele!Túláradó szeretetében elhalmoz a Teremtőnk ajándékaival, azt akarja, hogy jól érezzük magunkat ezen a földön. Maga a lét is ajándék szeretetből! 


Aztán ott vagy te magad: Csodáld meg a kezedet, ahogy fogsz, vagy simogatsz, ahogy kenyeret szelsz, írsz, vagy keményen dolgozol. Kezed, Isten szép ajándéka. A lábad, melyen jársz, szaladsz, futballozol, és úszni is tudsz vele, ajándék, ingyen kaptad. A szíved! Egyik gyermekemnek születési rendellenessége volt az egyik szívbillentyűjével. A sikeres műtét két és félmillió forintba került. Az én szívem, mind a négy billentyű, szépen csendben dolgozik negyvenhét éve, csak a négy billentyű tíz millió forint. Ajándék, semmit sem adtam érte. 


Olyan jó dolog azt tudni, hogy amikor még meg sem születtél, akkor Isten kiválasztott egy lányt vagy egy fiút, és elkezdte formálni, alakítani, szépíteni, hogy neked adja, ajándékba. Igazából Isten teremthette volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára. Vagy csinálhatott volna 2-4 kaptafát: egy szőkét, egy barnát, egy feketét. Minek komplikálni? De minden ember más. Mindenki a maga módján egyetlen, és csodaszép. Isten így látta jónak, nagylelkűségében, legyen áldott az Ő jósága. A bőség gazdagsága! Jó dolog ajándékot kapni!?

Olyan jó dolog úgy nézni a másikra, hogy ő számomra Isten ajándéka, áldása, simogatása. Isten nagyon szeretne téged boldoggá tenni, és ezért megajándékoz a kedveseddel, menyasszonyoddal, feleségeddel. Isten legcsodálatosabb ajándéka a te kedvesed, menyasszonyod, vőlegényed, ki elfogad, értékel, és boldoggá tesz. Persze fontos tudni, hogy nemcsak a másik ajándék számomra, hanem én is ajándék vagyok számára.

Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged. Te vagy a válasz a társad kérdéseire, értelme a reggeli kelésének, munkájának. A te simogatásod, Isten hálája jóságáért, becsületes tiszta életéért. Üljél le a szobádba, és éld át ezt az érzést. Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás és ajándék. Gondolkozz el, vajon a léted valóban Isten áldása a másik számára? Tedd fel a kérdést: - Valóban ajándék vagyok a másik számára? Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Egy kedves ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebére? Meleg tavaszi eső, napfény, mely virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket?"


Egészen biztos Isten senkit nem azért teremtett, hogy átok legyen, nehézség, vagy keserves botrány ezen a földön. Az Úr azt szeretné, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei legyünk. Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel! 

Csaba testvér"





2013. december 21., szombat

Karácsonyi készülődés: levesek



Ha valahol nem készül hagyományosan halászlé vagy aranyszínű húsleves, akkor véleményem szerint bőven elég bevezetésképpen egy könnyed krémleves, a második fogás valószínűleg nagyon gazdag, nagyon kiadós és ünnepi lesz :-)


Ha találtok a boltban (vagy a mélyhűtőben!) fagyasztott szilvát, ki ne hagyjátok! Vörösboros-csokoládés szilvakrémleves... Hm....






Mézes-banános almakrémleves, már-már pohárdesszert kategória, édes és hűvös...










Birsalma krémleves mézeskaláccsal - szintén nagyon finom hidegen is, melegen is, és ilyenkor biztos akad otthon mézeskalács :-)





Fűszeres meggykrém leves - készülhet fagyasztott meggyből és meggybefőttből is (befőttnél vigyázzunk a cukor mennyiségére!), elképesztően intenzív színű és ízű leves, természetesen mézeskalács fűszerrel!





A meggyleves egy másik formája - "lúdlábtorta" leves - meggy, tejszín és csokoládé...


2013. december 20., péntek

Karácsonyi készülődés: röviditalok





Iszogatunk is ám az ünnepek alatt :-)

Ezeknek a röviditalok nincs, vagy maximum 1 napos az érlelési ideje, villámgyorsan, tényleg percek alatt összeállíthatóak, akár a véghajrában is elég összekeverni - persze azért a hűlési időt kalkuláljuk bele!

A kínálatban van alkoholos és alkoholmentes is, hogy pl. a gyerkőcök is koccinthassanak játékból a felnőttekkel vagy akik bármi ok miatt nem ihatnak alkoholt!


Kezdjük a mentesekkel!


After eight "likőr" - nagyon csokis, sűrűn folyó, a végén a menta friss ízével!





A nagy klasszikus Sport szelet "likőr" - teljesen olyan, mint a közkedvelt csokiszelet :-)






Vaníliás karamella "likőr" - picit kávés, selymesen tejszínes, de nem olyan nehéz, sűrű, mint fenti társai. Ha marad, érdemes kipróbálni a reggeli kávéba...







Jöjjenek az alkoholos rövidek!

Bailey's - kell-e hozzá kommentár? :-)





Mézeskalács-fűszeres, mogyorókrémes likőr - no ennek el kell töltenie egy éjszakát a hűtőben, hogy igazi legyen :-)






2013. december 19., csütörtök

Karácsonyi készülődés: sós apróságok




Az édes sütemények után folytassuk a sort a sós aprósüteményekkel - hisz ezek is jól bírják a tárolást sütés után, és élvezeti értékükből mit sem veszítenek :-)



Elsőként jöjjön a sajtos rúd, amit már sokan kipróbáltak, és mindenkinél őrületes sikert aratott! Amolyan esszük, amíg látjuk, csupa sajt és csodálatosan omlós!





Másik kedvenc a csodasajtos, amolyan semmiből valami sütemény, állítólag súlyos függőséget okoz... :-)





Némi türelem kell hozzá ugyan, de annyira megéri... Ez a sajtos ropi messze kenterbe veri a boltiakat!






Mák is biztos lesz minden konyhában, tegyünk félre egy picit belőle ehhez a sóshoz, nagyon izgalmas, ahogy ropognak a sült mákszemek!







2013. december 18., szerda

Karácsonyi készülődés: édes aprósütemények



Elérkeztünk a karácsony előtti utolsó héthez... 

Úgy tervezem, minden nap hozok néhány tematikus ötletet az ünnepekre, kezdve most az aprósüteményekkel, amiket akár már most megsüthetünk, hisz fémdobozban vagy légmentesen becsomagolva karácsonyig vígan elvannak :-)


Először is a kókuszkocka, ami nélkül nálunk sosem múlt el karácsony!





A hibátlan, tökéletesen, csodafinom beigli :-)





A sokaknál szintén elmaradhatatlan "összeragasztós" linzer!





Hókifli. Hókifli, hókifli, hókifli!!!






Lekváros-diós ökörszem :-)




És kistestvére, a zserbókeksz!






Bécsi kocka - súlyos függőséget okoz, vigyázat :-)





Vidám készülődést!



2013. december 16., hétfő

Omlós diós keksz



"Csak önmérsékletet gyakorolva lehet abbahagyni.
Kicsit édes, nagyon omlós, közte pedig diós :)"

Írja Ági, és minden szavával egyet kell értenem! Villámgyorsan elkészíthető keksz, akár előre is meggyúrhatjuk, be a hűtőbe pihenni, s ha van egy kis időnk, felszeleteljük, és néhány perc alatt kisütjük.

Őrületesen omlós és nagyon-nagyon diós...




Omlós diós keksz


Hozzávalók kb. 30-35 darabhoz:


  • 15 dkg liszt
  • 7 dkg cukor (ha van, házi vaníliás cukor: cukor, benne 1-2 rúd vanília)
  • (ha nincs házi vaníliás cukor, adjunk hozzá 1 tk. vaníliakivonatot vagy 1 cs. vaníliás cukrot)
  • 10 dkg finomra darált dió
  • csipet só
  • 10 dkg hideg vaj



A vajat késes betétű robotgépben morzsára pörgetjük a liszttel, s összegyúrjuk a dióval, cukorral, sóval.

Lisztezett munkalapon formáljunk belőle kb. 6 cm átmérőjű hengert, és csomagoljuk folpackba, majd tegyük hűtőbe min. 1 órára, de ahogy időnkből futja, bátran maradhat tovább is!

Hűtőhidegen éles késsel 4-5 mm vastagságúra vágjuk, és sütőpapírral borított tepsire ültetjük őket egymás mellé, nem túl szorosan. Én most ezeket a kekszeket is megnyomdáztam, s viszonylag jól megtartotta a "írást".

180 fokos sütőben 7-8 perc alatt megsütjük, akkor jó, ha a kekszek széle aranybarna lesz. Frissen sülve elképesztően törékeny, vagy hagyjuk a tepsin hűlni egy kicsit, vagy pl. palacsintaforgató lapáttal óvatosan nyúljunk alá, s emeljük át egyesével egy tálcára.

A következő adagra figyeljünk, valószínűleg elég lesz neki 1-2 perccel rövidebb sütési idő, mert a sütő már kellőképpen felforrósodott!

Kihűlés után fémdobozban tároljuk, s kitűnő tízórai, uzsonna lehet, de gasztroajándéknak is tökéletes :-)






2013. december 14., szombat

Marcipános keksz betűnyomdával



Avagy elvan a gyerek, ha játszik :-)

A Tchibo-tól rendeltem a betűsablont (és ettől már senki nem esik hanyatt a hahotázástól), és másfél órán át görnyedtem felette és farigcsáltam a kis betűket, hogy ne legyen "sorjás" a széle, és szépen egymás mellé lehessen pattintani őket, hogy egyenlő mélységben lehessen a tésztát nyomdázni. Utána meg azon gondolkodtunk, mi legyen a szöveg, amivel kipróbáljuk.

Végül vihogva egy idézetet választottunk, nálunk kultfilmmé vált ez az alkotás, kívülről tudjuk, és tavaly a Fekete-tengerben úszva citáltuk is fuldokló röhögés közepette, azt gondolván, úgysem érti senki, mit mondunk - hát természetesen egy magyar hapsi úszott nem túl messze tőlünk, és elkerekedett szemekkel hallgatta, mit szövegelünk :-DD

A keksz a betűnyomdához mellékelt kis kártyán volt, marcipános, hááááát intenzívebb marcipánízt vártam tőle, viszont csodálatosan omlós volt, egy misét azért megér :-)

S tudjátok-e, melyik (magyar) filmből származik az idézet?




Marcipános keksz betűnyomdával


Hozzávalók:


  • 15 dkg vaj/kókuszzsír/margarin
  • 5 dkg (por)cukor
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 25 dkg liszt
  • 1 tojás sárgája
  • 10 dkg natúr marcipán
  • csipet só


A vajat keverjük habosra robotgéppel, majd adjuk hozzá a cukrot, a vaníliát, csipet sót, a tojás sárgáját, a reszelt marcipánt, keverjük el alaposan.

Adjuk hozzá apránként a lisztet, majd gyúrjuk sima tésztává. Először olyan, mintha nem akarna összeállni, de egyszer csak gondol egyet, és egyik pillanatról a másikra tökéletesen összeáll!

Csomagoljuk folpackba, és tegyük hűtőbe min. 30 percre.

Hűtőből kivéve hagyjuk kissé felengedni, mert hidegen morzsálódik, töredezik, és lisztezett munkalapon nyújtsuk ki 3-4 mm vastagságúra.

A betűsablonból rakosgassunk ki tükörírással nekünk tetsző szót, szavakat, a tésztát vágjuk vagy szúrjuk szintén tetszőleges formákra (én most sima pizzavágóval bénáztam), és nyomdázzuk ki a szavakkal. Érdemes a nyomdát lisztbe mártani, hogy ne ragadjon bele a tészta!

180 fokos sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben süssük a kekszeket addig, míg az alja és picit a széle aranybarnára nem pirul, ne tovább. Ilyenkor még elképesztően törékeny, vagy hagyjuk a sütőpapíron kihűlni, vagy óvatosan nyúljunk alá pl. a palacsintaforgató lapáttal, és sorakoztassuk őket egy tálcára egymás mellé.

Fémdobozban tároljuk.



2013. december 12., csütörtök

Könyvajánló - Lucinda Scala Quinn: Etetni bolondulásig



Újabb sikergyanús könyvvel rukkolt elő a Török Bálint Kiadó, a szerzőnek azonos címen fut műsora a TV Paprikán, bizonyára sokan ismeritek.

Lucindának három felnőtt fia és férje napi élelmezéséről kell gondoskodnia, ami valljuk be, nem kis kihívást jelent :-)

Ahogy a műsorból is, úgy a könyvből is sugárzik az élet és az étel szeretete, az örömfőzés, nincs panaszkodás, hogy jajistenemmármegintfőznikell - egyszerűen csodás dolgokat alkot minden különös felhajtás nélkül!




A könyvben külön fejezetekben találhatunk bőséges kínálatot reggelikből, ebédekből, vacsorákból szépséges fotókkal illusztrálva, s számtalan apró trükkel kiegészítve, hogyan készülhet egyszerre két étel, hogyan tudunk apró plusz ráfordítással előredolgozni, előkészíteni, fagyasztani.

Ami viszont nagyon-nagyon tetszett a könyvben, az a praktikusság, az életből merített tapasztalatok megosztása. 

A bevezető nem más, mint egy "tízparancsolat". Alapismeretek, előretervezés, etess egészségesen, használd az étkezés idejét beszélgetésre is (!!), főzz örömmel!

Külön taglalja, mi mindenre van szüksége egy háziasszonynak, legyen az egy jó kés, egy serpenyő, fűszerek vagy egy lista, mi mindent tartalmazzon egy éléskamra, legyen heti menü előre elkészítve, és aszerint már igazán könnyű úgy vásárolni, hogy ne kelljen minden nap a boltokat járni.

Nagyon-nagyon szimpatikus, hogy lépten-nyomon sulykolja az olvasóba: vondd be bátran a családot, a gyerekeket a főzésbe, a bevásárlásba, a főzést követő rendrakásba! Lehet, hogy lassabban fogsz haladni, de ezzel olyan tudást adsz át játszva, amiért később nagyon hálásak lesznek :-)


"Hagyd, hogy beszippantsák a vásárlás hangulatát. Magyarázd el nekik, mit látnak, melyik zöldség és gyümölcs micsoda, szagoltasd is meg velük. Ha van rá mód, add is a kezükbe az árut. Meséld el például, hogyan kell megfogni, hogy ne nyomódjon meg, hogyan kell válogatni a cukkinit, választania fokhagyma-fejek közül, miért nem jó a megbarnult héj, a foltos, túlpuhult barack, illetve hogy megromlik az egész adag, ha csak egy hibás is kerül közéjük, és benne hagyod a zacskóban."


"A rendszeres, közös, nyugodt légkörben történő étkezések kiegyensúlyozottá teszik az embert, ezt a jó érzés a gyerekek magukkal viszik, ha kiröpülnek. A jó reggeli megalapozza a napi energiaszükségletünket, a közös ebéd feltölt a nap második, fárasztóbb felére is, közben elősegíti a családi kommunikációt. Már a legkisebb kortól beszélgess a srácokkal az élelmiszerekről és az evésről, de ne kategorizáld az ételeket jónak vagy rossznak. Egyszerűen csak főzz egészségesen finomakat, s rá fognak érezni maguktól a helyes táplálkozásra orvosi tanács nélkül is."


A recepteknél sajnos sok mennyiség csészében (cup) van megadva, s mi inkább dekázunk és kilózunk, de a neten számtalan mértékegység váltó található, ez senkit ne tartson vissza e remek könyv megvásárlásától!

Az ételek könnyen elkészíthetőek, ízletesek, jól felhasználhatóak hétköznapokon és ünnepeken is! A sok-sok praktikum, tanács és trükk okán kezdő háziasszonyok polcára is merném ajánlani...

Megrendelhető a Kiadó weboldalán most 10% kedvezménnyel és ingyenes kiszállítással - a fa alá akár még meg is érkezhet :-)



2013. december 9., hétfő

Bounty-kalács - a 13. Blogkóstolóra



A 13. Blogkóstoló háziasszonya ezúttal a Csak, mert szeretem blog írója, Györgyi, s játszótársamul Ildikót sorsolta, aki idén nyár óta gyűjti csokorba receptjeit :-)

Végigböngésztem a kínálatot, s például talonba tettem magamnak a pizzás kifli receptjét, ami tuti befutó lesz nálunk, s végül mégis egy édes kelt kalácsot sütöttem egy pici csavarral, de ami azt gondolom, egész más dimenzióba emelte a csokis kalácsot.




A pici csavar nem más, mint a kókuszreszelék, a sütemény teljesen, de teljesen Bounty-élmény volt, s egyöntetű, hangos sikert aratott :-)

Próbáljátok ki bátran, ha valami különlegesre vágytok!






Bounty-kalács

Hozzávalók 1 kb. 10x30 cm hasábformához:

  • 1,5 dl tej
  • 1 ek. olaj
  • 1 egész tojás
  • 30-35 dkg liszt (a tojás nagyságától függ majd, mennyi kell)
  • 1,5 ek. cukor
  • csipet só
  • 2,5 dkg élesztő


A töltelékhez:

  • 3-5 dkg puha vaj
  • 3-5 ek. cukor (ki milyen édesen szeretné, nekünk elég volt 3)
  • 2-3 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 2-3 ek. kókuszreszelék


A tetejére:

  • 2 ek. tej
  • 1 ek. kókuszreszelék



A tészta hozzávalóit kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk a felsorolás sorrendjében, dagasztjuk, kelesztjük. Dagasztás közben nézzünk rá, ha nagyon lágy, adjunk még hozzá apránként lisztet - ezt tényleg a tojás nagysága befolyásolja.

Ha megkelt, lisztezett munkalapon nyújtsuk ki kb. 30x40 cm nagyságú téglalappá. Kenjük meg a puha, de nem folyékony vajjal, szórjuk meg a cukorral, szitáljuk rá a kakaóport, végül hintsük meg a kókuszreszelékkel. A szélén hagyjuk 1-1 cm részt üresen, melyet hajtsunk be, és kezdjük el felcsavarni a tésztát a keskenyebb oldala felől, mint egy beiglit.

A hasábformát kenjük ki vajjal, fektessük bele a tekercset úgy, hogy a széle, ahol véget ért a feltekerés, lefelé kerüljön.

Hagyjuk a formában duplájára kelni.

Ha megkelt, kenjük le a tetejét tejjel, hintsük meg kókuszreszelékkel, majd tegyük a kalácsot 180 fokra előmelegített sütőben (aljában pikszis vízzel), és süssük kb. 20-25 perc alatt aranyszínűre.

Ha kész, fordítsuk rácsra, hogy alulról is egyenletesen tudjon hűlni, majd leghamarabb  langyos állapotban szeleteljük fel egy jó éles késsel.

Bögre hideg tejjel vagy tejeskávéval csodálatos reggeli, tízórai vagy uzsonna!




2013. december 1., vasárnap

Gasztroajándékok advent első vasárnapjára



"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, 
nemcsak te és én, 
hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, 
hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."

Márai Sándor



Volt egyszer egy VKF!...

Egy VKF!, melyen 66 blogger vett részt, és készített 185 fajta fantasztikus kézműves gasztroajándékot!


16 fajta likőrt...
40 fajta fűszert, fűszerkeveréket, lekvárt...
16 fajta egyéb ajándékot, mint pl. fürdősó, húskészítmény, ajándékcsomag...
113 fajta csodálatos édességet, mit csak el tudtok képzelni...





IDE kattintva csemegézzetek bátran ebből a páratlan gyűjteményből, hisz vannak köztük olyanok, amiket már most el kell készíteni, hogy karácsonyra váljanak tökéletessé :-)

Hasznos böngészést és boldog várakozást kívánok!




2013. november 28., csütörtök

Zserbókeksz



Ajándékba készültek ezek a miniatűr zserbó-falatok Piszke receptje nyomán.

Olyasmi, mint az ökörszem :-)

A tésztája hallatlanul omlós, először olybá is tűnik, sosem fog összeállni, végül egyik pillanatról a másikra jól kezelhető, jól formálható labdává változik. Jó nagy lyukakat formáltam bele fakanál nyelével, hogy minél diósabb - lekvárosabb legyen - a csokizást pedig le ne hagyjátok :-)






Zserbókeksz


Hozzávalók kb. 40 db falatnyi kekszhez:


  • 20 dkg vaj (!) - nálam kókuszzsír, és teljesen jól működött
  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg porcukor
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • nagy csipet só


A töltelékhez:

  • 7 dkg darált dió
  • 1-3 ek. sárgabarack lekvár


A csíkozáshoz:

  • 5 dkg étcsokoládé
  • 1 tk. vaj/kókuszzsír



A lisztet, porcukrot, vaníliát és sót alaposan elkeverjük, majd elmorzsoljuk benne a hideg vajat, és tésztává gyúrjuk. Először ijesztően morzsalékos, de utána varázsütésre tökéletesen összeáll! Tojás tényleg nincs benne, nem tévedés.

Két darabra vágjuk, rudat formálunk belőle, és fóliába csomagolva hűtőbe tesszük min. 1 órára, de maradhat akár egész éjszakán át!

Míg a tészta hűl, elkészítjük a pofonegyszerű tölteléket: a darált diót annyi baracklekvárral keverünk el, hogy tejfölsűrűségű masszát kapjunk - ez jól adagolható, és nem fog kifolyni sem sütés közben!

A hűtőből kivett rudakat hagyjuk kicsit szobahőmérsékleten akklimatizálódni, máskülönben kezelhetetlen a tészta. Vágjunk belőle kis szeleteket, és két tenyerünk között gömbölyítsünk belőle kisebb diónyi golyókat. 

A golyókat ültessük sütőpapírral borított tepsire viszonylag távol, mert picit terülni fognak. Gömbölyű nyelű fakanalat mártsunk vízbe, s azzal prímán meg tudjuk formálni a diótöltelék üregét.

Kiskanállal adagoljuk bele a diókrémet, mehet púposan is, nem fog kifolyni.

180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Ilyenkor még nagyon sápadtak, de készen vannak! Frissen-forrón szörnyen sérülékenyeken, törékenyek, így vagy hagyjuk a sütőpapíron kihűlni, vagy óvatosan, egyesével emeljük át vízszintes felületre, én ehhez egy palacsintafordítót használtam :-)

Sorakoztassuk őket egy másik sütőpapírra szorosan egymás mellé, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A csokit olvasszuk meg mikróban a vajjal/kókuszzsírral 500 W-on kb. 1 perc alatt. Tegyük a csokit nylonzacskóba, vágjunk a sarkán picike lyukat. A kekszeket széles mozdulatokkal csurgassuk meg a csokival, és hagyjuk dermedni.

Fémdobozban tároljuk.









2013. november 23., szombat

Sok kicsi 2013.



Kedves meghívót kaptam az idei Sok kicsi jótékonysági akcióra, így a 15 gasztroblogger között én is részese lehetek a karácsonyi adománygyűjtésnek :-)

Az idei karácsonyi Sok kicsi jótékonysági akció támogatottjai az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványon keresztül rászoruló családok lesznek.

No de mi is a Sok kicsi?

A Sok kicsi a Segítsüti karácsonyi testvére. 15 gasztroblogger és 15 hazai cég/szervezet tesz változatos gasztronómiai ajándékcsomag vagy program jellegű felajánlásokat.

A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk kiválasztott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk.

1) Mi ez?

15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat. A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. Aki többször 1000 Ft támogatást ajánl fel, annak két választási lehetősége van: a megfelelő számú sorsjegyét vagy egy programra is kérheti (ezzel megnövelve nyerési esélyeit arra a felajánlásra) vagy tetszés szerint több programra is eloszthatja ezeket (ezzel megnövelve azt az esélyét, hogy valahol nyertes lehessen).

2) Kit támogatunk?

Az idei támogatottunk az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány lesz, részletesebben ITT lehet róluk és a támogatások tervezett felhasználásáról olvasni. A támogatásokról itt az oldalon közzétesszük a számlákat, elszámolunk az adományok teljes összegével.

3) Mikor?

Az akció felvezető részében november 16-30. között megismerhetővé válnak a nyeremények: minden nap egy blogger és egy cég programját tesszük közzé, részletes leírással, ezek összesítve a Nyeremények menüpontban lesznek áttekinthetőek. A támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása december 1-től december 14-ig lesz lehetséges a Sorsjegyválasztás menüpontban. A gépi véletlenszám-generátor programmal történő sorsolást december 20-án 15 h-tól ejtjük meg ügyvéd jelenlétében, és ezután oldalunkon közzétesszük a nyertesek nevét valamint az általuk megadott településnevet. A nyeremények karácsony után, a felajánlóval való egyeztetés után realizálódnak majd. A céges nyereményeket - ellenkező egyeztetés kivételével - 2014. március 31-ig kérjük átvenni.

4) Hogyan?

A sorsjegyvásárlásról és a sorsolás menetéről ITT olvashattok részletesen, a regisztráció és a játékra való jelentkezés természetesen ingyenes!


Lássuk akkor  a felajánlásomat!

Azt mondják, hogy Békéscsabán kolbászból van a kerítés :-) Mi sem bizonyítja ezt a kissé költői túlzást, mint az immár 17. alkalommal megrendezésre került Kolbászfesztivál, ami határokon átnyúló 4 napos kolbászünneppé nőtte ki magát az idők során, sikere és látogatottsága évről-évre nő.

Idén a legtávolabbról érkezett vendég a világ másik végéről, Ausztráliából repült ide, s még kenguruhúsból is készült kolbász!

A Csabai kolbász minőségét, népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy két hónapja a hungarikumok sorába emelték, így a felajánlásom szinte "adta magát": ajándékcsomag Csabai kolbászokból!


 Ez a kép illusztráció, a saját kolbászunkról és paprikánkról  készült,
a csomag pontos "erőösszetételét" a nyertessel egyeztetem :-)


A csomag tartalma:

- 1 szál termelői vastag kolbász
- 1 páros szál termelői vékony kolbász (csemege)
- 1 páros szál termelői vékony kolbász (csípős)
- 1 páros szál termelői vékony kolbász (méregerős)
A vékony kolbászok összetétele természetesen igény szerint variálható, lehet pl. 3 páros szál csemege, vagy 3 páros szál erős, ki mit szeret!
- 1 "kolbászmalac", ami csemege kolbászhús bélbe töltve, malac alakúra formázva, füstölve, olyan, mint amilyet égetett cukorból szoktak készíteni szilveszterkor!
- negyed kiló lángoló színű, illatos, termelői fűszerpaprika választhatóan édes vagy erős ízben
- 1 üveg Békési pálinka, amit szintén a hungarikumok sorába emeltek


A csomag tartalmát képezik még a Csabai Kolbászklub felajánlásából a következők:

- 1 db kolbászfesztiválos sapka
- 1 db kolbászfesztiválos "L"-es méretű, rövid ujjú póló
- 1 db többnyelvű kiadvány Békéscsabáról
- 1 db novelláskötet Nyemcsok László tollából - Elengedtem magam címmel
- 1 db csodálatos szakácskönyv, mely Békés megye disznótoros gasztronómiáját gyűjtötte csokorba, kezdve az itteni disznótoros szokásokkal, hagyományokkal, mely megyén belül is eltérő ám; valamint káprázatos, helyi disznótoros fogásokat mutat be ínycsiklandó fotókkal illusztrálva. A könyv különlegessége, hogy a Kolbászklub korábbi elnöke látta el kézjegyével, aki egy évvel ezelőtt hunyt el tragikus hirtelenséggel, így eszmei értéke pénzben talán ki sem fejezhető.
- s végül, de nem utolsósorban az igazi Csabai kolbász receptje Krajcsó Pál hentesmestertől :-)



A csomag országon belül bárhová postázható, a kolbászok "erőösszetétele" a nyertes szája íze szerint tetszés szerint variálható a csemegétől kezdve a lángoló erősig bezárólag :-)