2022. március 31., csütörtök

Ananászos-gombás harcsa

 

Gyümölcs és hús! Nálunk nagyon kedvelt fogás - tegyétek csak próbára!





Ananászos-gombás harcsa

Elkészítési idő: 60 perc

 

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma

50 dkg afrikai harcsafilé (vagy más tömött húsú halfilé)

50 dkg gomba

½ friss ananász vagy konzerv ananász alaposan lecsöpögtetve

2 dl habtejszín (30%-os, állati eredetű)

1 ek étkezési keményítő

só és bors

 

A halat leöblítjük, papírtörlővel leszárítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd forró olajon mindkét oldalát pirosra sütjük.

Az ananászt 1,5-2 cm vastagra felkarikázzuk. Héját levágjuk, majd falatnyi kockákra daraboljuk.

Ha konzervet használunk, levéből emeljük ki és csepegtessük le.

A vöröshagymát és a gombát megtisztítjuk, s felszeleteljük.

A hagymát kevés zsiradékon puhára pároljuk. Hozzáadjuk a gombaszeleteket, élénk tűzön pirítjuk, majd belekeverjük az ananászkockákat is, és készre főzzük.

A keményítőt pici hideg vízzel, majd a tejszínnel simára keverjük, a gombás-ananászos raguhoz csurgatjuk, 1-2 perc alatt kiforraljuk.

Sóval, borssal ízesítjük, majd a kisütött halszeletek mellé, tetszőleges körettel kínáljuk.


2022. március 28., hétfő

Fetás, zöldfűszeres, cukkinis scone

 

Ha gyorsan kellene valami péksütemény, süssünk sütőporral! 





Fetás, zöldfűszeres, cukkinis scone

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

25 dkg cukkini

25 dkg liszt

1 tk sütőpor

7,5 dkg hideg vaj

10 dkg feta

1 tojás

1 gerezd fokhagyma

ízlés szerint friss/szárított kakukkfű és bazsalikom

só és bors

 

A cukkinit megmossuk, két végét levágjuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük. Besózzuk, félretesszük, hogy levet eresszen.

A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval és borssal, majd elmorzsoljuk benne a hideg vajat.

A cukkinit alaposan kifacsarjuk, a vajas morzsához adjuk.

Belemorzsoljuk a fetát, a zúzott fokhagymát és a fűszernövékenyeket, végül a tojás hozzáadásával gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk.

15 percre hűtőbe tesszük.

Enyhén lisztezett munkapulton 3 cm vastagra nyújtjuk, és 6 cm átmérőjű pogácsákat szaggatunk a tésztából.

Sütőpapírral borított tepsire ültetjük őket, és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Ehetjük mini péksüteményként, süthetünk mellé tükörtojást.

A kész, kihűlt sütemény remekül fagyasztható!


2022. március 25., péntek

Gyömbéres, paradicsomos csirke

 

Fűszeres, különleges csirkés fogás - nagyon szerettük!





Gyömbéres, paradicsomos csirke

Elkészítési idő: 90 perc

Hozzávalók:

 

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 ek sűrített paradicsom

8 db felső csirkecomb

1 db piros kaliforniai paprika

2 szál sárgarépa

2 db közepes burgonya

5 dl passzírozott paradicsom/passata

4 cm friss gyömbér

só és bors

1 tk cukor

 

A csirkecombokat megtisztítjuk, sózzuk és borsozzuk. Egy serpenyőben zsiradékot hevítünk, a csirkék mindkét oldalát hirtelen pirosra sütjük, majd félretesszük.

A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, és a csirke sütéséből visszamaradt zsiradékban puhára pároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a finomra reszelt gyömbért és a paradicsompürét, és élénk tűzön 1 percig pirítjuk.

Felöntjük a paradicsomlével, beletesszük az elősütött csirkedarabokat, a nagyobb darabokra vágott, tisztított sárgarépát és a szintén nagyobb kockákra vágott burgonyát, sóval és borssal, cukorral ízesítjük, és fedő alatt puhára pároljuk.

A főzés vége előtt néhány perccel adjuk csak hozzá az ugyancsak nagy kockákra vágott paprikát is, és teljesen készre főzzük.

Kóstoljuk meg, ha kell, sóval és borssal korrigáljuk az ízeket, majd frissen, tetszőleges körettel, akár csak egy szelet puha kenyérrel tálaljuk.


2022. március 22., kedd

Almás-brokkolis harcsa

 

Hétköznapi gyors. Gyors és finom!





Almás-brokkolis harcsa

 

Elkészítési idő: 60 perc

 

Hozzávalók:

 

1 ek kacsazsír

1 fej vöröshagyma

50 dkg harcsafilé (vagy más tömött húsú halfilé)

0,5 dl fehérbor

30 dkg brokkoli

2-3 db alma

2 dl tejszín

1 tk étkezési keményítő

só és bors

frissen őrölt szerecsendió

 

 

A kacsazsíron puhára pároljuk a vékony karikákra vágott, megtisztított vöröshagymát, majd hozzáadjuk a falatnyi kockákra vágott harcsát is, s erős tűzön, óvatosan kevergetve fehéredésig sütjük.

Az energiát takarékra állítjuk, felöntjük fehérborral, és fedő alatt puhára pároljuk.

A brokkolit kisebb rózsákra bontjuk, sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük, s a megpuhult halhoz adjuk.

Az almát megmossuk, nagyobb kockákra vágjuk, és a brokkolis harcsához keverjük.

Néhány percig együtt pároljuk, az alma maradjon roppanós.

A keményítőt kevés hideg vízzel, majd a tejszínnel simára keverjük, a raguhoz csurgatjuk, kiforraljuk.

Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük, s azon forrón, tetszőleges körettel tálaljuk.

 


2022. március 18., péntek

Gesztenyés-gyümölcsös dagadó

 

Hétvégére jöhet egy töltött dagadó? A megszokott ízvilág helyett egy édes-sós, gyümölcsös tölteléket rejt a húsköpeny - álomfinom!





Gesztenyés-gyümölcsös dagadó

Elkészítési idő: 180 perc

Hozzávalók:

1 kg dagadó

50 dkg darált hús

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 friss körte

10 dkg aszalt szilva

10 dkg sült/főtt gesztenyebél

szerecsendió

1 tk kakukkfű

szegfűbors

só és bors

 

A dagadót szúrassuk fel  a hentessel, s az így keletkezett üreget sózzuk be, hagyjuk addig állni, míg a tölteléket elkészítjük.

A vöröshagymát finomra vágjuk, kevés zsiradékon puhára pároljuk, langyosra hűtjük.

A darált húst összekeverjük a nagyobb kockákra vágott gesztenyebéllel, aszalt szilvával és körtével, a langyosra hűlt vöröshagymával, zúzott fokhagymával és a fűszerekkel.

A besózott dagadó üregébe töltjük, ne túl szorosra tömve. A hús nyílását hústűvel lezárjuk. Tepsibe tesszük, aláöntünk kb. 1 dl vizet.

Ha maradt töltelék, formáljunk belőle hengert, csomagoljuk alufóliába és tegyük a tepsibe a hús mellé.

A tepsit alufóliával szorosan lezárjuk, és 200 fokos sütőben kb. 1,5-2 órán keresztül puhára sütjük.

Az alufóliát levesszük, s a hús tetejét pirosra sütjük.

Hagyjuk pihenni 15-20 percet, majd éles késsel szeleteljük.


2022. március 16., szerda

Fehérboros karfiol krémleves

A tavasz ugyan már a kertek alatt jár - de csípősek a napok. Jólesik még a forró, fűszeres, boros krémleves!





Fehérboros karfiol krémleves

Elkészítési idő: 45 perc

 

Hozzávalók:

1 ek kacsazsír

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

40 dkg karfiol

1 dl fehérbor

2 dl habtejszín (állati eredetű, 30%-os)

só és bors

frissen reszelt szerecsendió

 

A megolvasztott kacsazsíron puhára pároljuk a megtisztított, vékony karikákra vágott vöröshagymát.

Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és a kisebb rózsákra bontott karfiolt, 1-2 percig élénk tűzön pirítjuk, majd felöntjük fehérborral és vízzel.

Fűszerezzük sóval és borssal, majd fedő alatt, takaréklángon puhára főzzük.

A tűzről lehúzva botmixerrel krémesre zúzzuk, majd vékony sugárban hozzácsurgatjuk a tejszínt, frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük, 1-2 perc alatt kiforraljuk.

Tetszőleges levesbetéttel – szárazon pirított tökmag, kenyérkockák, levesgyöngy, stb. -, forrón tálaljuk.


2022. március 13., vasárnap

Kókuszos ujjlenyomat keksz

A kókuszos kekszfészekben mogyorókrém várakozik - csak szólok, hogy nagyon ütős darab!





Kókuszos-mogyorókrémes ujjlenyomat keksz

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

 

15 dkg vaj

30 dkg liszt

10 dkg cukor

1 tojás sárgája

1 cs. vaníliás cukor

 

A forgatáshoz:

1 tojás fehérje

1 ek víz

5 dkg kókuszreszelék

 

A töltéshez:

mogyorókrém

 

A puha vajat habosra keverjük a cukorral, vaníliás cukorral és a tojás sárgájával, majd hozzáadjuk a lisztet, és tésztává gyúrjuk.

A puha tésztából 3-4 rudat formázunk, s hűtőbe tesszük 1 órát pihenni.

A pihentetés után a tésztarudakat kivesszük a hűtőből, kicsit hagyjuk olvadni, majd éles késsel vágjuk fel kis szeletekre.

A szeletekből két tenyerünk között formáljunk golyóbisokat.

A tojásfehérjét könnyedén keverjük el a vízzel, mintha pl. rántottát készítenénk, nem kell habbá verni! A tésztagolyókat forgassuk meg a vizes fehérjében, majd hempergessük meg kókuszreszelékben.

A kókuszos golyókat ültessük sütőpapírral borított tepsire egymáshoz ne túl közel, majd egy vízbe mártott, gömbölyű végű fakanál nyelével óvatosan alakítsunk ki mindegyikben a mélyedést.

180 fokos sütőben kb. 10-12 perc alatt süssük addig, míg a kókusz halvány aranyszínűvé válik a kekszeken.

Hagyjuk teljesen kihűlni a tepsin, mert forrón-melegen nagyon törékeny, de kihűlve tökéletesre szilárdul.

Ha kihűltek a kekszek, mindegyik mélyedésbe kanalazzunk mogyorókrémet.


2022. február 1., kedd

Paradicsomos gombaragu mogyorós morzsával

 

Húsmentes finomság hétköznapra, őrületes ízkavalkád!





Paradicsomos gombaragu mogyorós morzsával

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

 

5 dkg szikkadt (kovászos) kenyérből készült morzsa

olívaolaj

2 dkg mogyoró

4 gerezd fokhagyma

3 ág friss kakukkfű

40 dkg vegyes gomba

1 doboz hámozott paradicsom

30 dkg penne tészta

só és bors

1 tk chilipehely – opcionális

reszelt parmezán

 

Egy serpenyőben olajat hevítünk, és ráhintjük a kenyérmorzsát. Hozzáadjuk a durvára tört mogyorót, 2 gerezd zúzott fokhagymát, és a kakukkfű levélkéit, és pirítsuk addig, míg illatos és ropogós morzsává válik.

A megtisztított, feldarabolt gombákat száraz, nagyon forró serpenyőbe halmozzuk, s 1 percig nagyon erős lángos pirítjuk. Ízesítjük a maradék zúzott fokhagymával, chilipehellyel, aki szereti, s meglocsoljuk 1 evőkanálnyi olívaolajjal. 3 perc pirítás után felöntjük a hámozott paradicsom konzervvel, s még egy kevés vízzel, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk besűrűsödni.

A tésztát a csomagoláson látható utasítás szerint kifőzzük, leszűrjük úgy, hogy a főzővízből fogjuk fel egy bögrényit. A forró tésztát összeforgatjuk a paradicsomos gombaraguval, ha nagyon sűrű, adjunk hozzá apránként a félretett főzővízből.

A tányérokba szétosztott tésztát hintsük meg a mogyorós-kakukkfüves morzsával és reszelt parmezánnal.


Ihlet: Jamie Oliver - Vega

2022. január 28., péntek

Gesztenyepüré torta

 

Hétvégére jöhet egy csodás torta? Csodás, higgyétek el!

Kalkuláljatok egy éjszakányi hűtéssel!





Gesztenyepüré torta

Elkészítési idő: 1 óra + 1 éjszaka hűtés

Hozzávalók:


3 tojás

7,5 dkg cukor

3 dkg liszt

2 dkg étkezési keményítő

1,5 dkg cukrozatlan kakaópor

csipet só

 

A krémhez:

20-25 dkg fagyasztott, cukrozott gesztenyepüré

1 tk. rumaroma

4 dl habtejszín (állati eredetű, 30%-os)

1 cs Zselatin fix

 

A lisztet, keményítőt, kakaóport egy tálba összeszitáljuk.

A tojásokat kettéválasztjuk, s a fehérjéket a cukorral és a csipet sóval kemény habbá verjük. Egyesével hozzáadjuk a tojások sárgáját, és az összeszitált szárazanyagokat, lazán, óvatosan összeforgatjuk, hogy a hab minél kevésbé törjön össze.

Egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, és belesimítjuk a piskótatésztát. 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).

Ha megsült, óvatosan válasszuk le a tortakarimát, a piskótát borítsuk rácsra, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A tortaformát tisztítsuk meg, mert még szükségünk lesz rá.

A gesztenyepürét szobahőmérsékleten hagyjuk felolvadni. Törjük össze villával, keverjük ki rumaromával.

A hideg tejszínt verjük kemény habbá.

A hab 2/3 részét adjuk a gesztenyemasszához: 1-2 evőkanálnyi tejszínhabbal bátor mozdulatokkal lazítsuk fel a tömény gesztenyét, majd a maradékot több részletben, óvatosan forgassuk hozzá. A legvégén keverjük bele a Zselatin fixet.

A megtisztított, összekapcsolt tortaformába helyezzük vissza a piskótát, simítsuk rá a gesztenyehabot.

A maradék tejszínhabot oszlassuk el egyenletesen a gesztenyekrém tetején.

Fedjük le folpack-kal, s egy éjszakára tegyük a hűtőbe dermedni.

Másnap óvatosan pattintsuk le a tortaforma karimáját (érdemes óvatosan a karima mentén egy vékony pengéjű késsel végigsiklani).

A torta tetejét tetszés szerint dekoráljuk csokiforgáccsal vagy cukrozatlan kakaószórattal, és éles késsel, cikkekre vágva kínáljuk.


2022. január 25., kedd

Padlizsán Stroganoff módra

 

Képzeljétek azt, hogy a padlizsán hús... s használjátok olyan kreatívan!

Ez az étel mennyei volt!




Padlizsán Stroganoff módra

Elkészítési idő: 60 perc

 

Hozzávalók:

 

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

75 dkg padlizsán

40 dkg gomba

5-6 db csemegeuborka

1 tk mustár

1 tk étkezési keményítő

2 dl habtejszín (állati eredetű, 30%-os)

só és bors

 

A padlizsánt megmossuk, két végét levágjuk, és 3x3 cm-es kockákra vágjuk. Meghintjük sóval, néhány kanál olívaolajjal összeforgatjuk, és sütőpapírral borított tepsire terítve 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Míg a padlizsán sül, kevés zsiradékon puhára pároljuk a megtisztított, vékony karikákra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a szintén megtisztított, felkockázott gombát, élénk tűzön zsírjára sütjük.

Ízesítjük a felcsíkozott csemegeuborkával, sóval és borssal, zúzott fokhagymával, majd hozzáadjuk a megsült padlizsánkockákat is.

A keményítőt pici hideg vízzel, majd a tejszínnel simára keverjük, a gombás-padlizsános raguhoz csurgatjuk, 1-2 perc alatt kiforraljuk.

Azon forrón, tetszőleges körettel tálaljuk.


2022. január 21., péntek

Csokoládés-diós banánkenyér

 

Ha van otthon pár barnulásnak indult banán, süssetek ilyen nagyon csokis, diótól ropogós finomságot!

Ha még nem barnul a banán - akkor is nyugodtan süssétek meg :-)




Csokoládés-diós banánkenyér

Elkészítési idő: 75 perc

Hozzávalók:


15 dkg liszt

4 dkg cukrozatlan kakaópor

2 tk sütőpor

1 mk só

3 db (túl)érett banán

1 nagy tojás

5 dkg olvasztott vaj

0,5 dl olaj

20 dkg cukor

1 cs vaníliás cukor

10 dkg durvára vágott étcsokoládé

5 dkg durvára vágott dió

 

Egy tálban összeszitáljuk a száraz hozzávalókat: lisztet, kakaóport, sütőport és sót.

Egy másik tálban villával összetörjük az érett banánokat. Hozzáadjuk az olvasztott, de nem meleg vajat, az olajat, a vaníliát és a tojást, majd a cukorral homogén masszává keverjük.

A száraz alapanyagokat a banános-tojásos keverékhez adjuk, összedolgozzuk, végül belekeverjük a durvára vágott csokoládét és diót is.

Egy 10x30 cm-es hasábformát kibélelünk sütőpapírral vagy kikenünk vajjal és meghintünk liszttel.

A banános-csokoládés tésztát belesimítjuk.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, és 50-60 percig sütjük a banánkenyeret, illetve mindaddig, míg a beleszúrt tűre már nem tapad a tészta. 50 perc eltelte után érdemes ellenőrizni.

Rácsra borítva hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük.

Folpackba csomagolva 4-5 napig friss marad, de frissen felszeletelve le is fagyaszthatjuk, 2 hónapig eláll a mélyhűtőben!


2022. január 18., kedd

Kaszás leves

 

Itt az ideje a tartalmas, laktató leveseknek...






Kaszás leves

Elkészítési idő: 90 perc

Hozzávalók:

 

1 ek zsír

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

30 dkg sertéslapocka

25 dkg lángolt kolbász

20 dkg savanyú káposzta

5 dkg tarhonya

só és bors

a tálaláshoz tejföl

 

A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk és a zsíron puhára pároljuk.

Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a kis kockákra vágott sertéslapockát, a felkarikázott kolbászt, és a savanyú káposztát.

Élénk tűzön kevergetve 5 percig pirítjuk, majd felöntjük vízzel, sóval és borssal ízesítjük, s csendes forrásban tartva csaknem puhára főzzük.

A főzés vége előtt 10 perccel hozzáadjuk a tarhonyát is, s ezzel együtt főzzük készre.

Tálaláskor kínáljunk hozzá tejfölt és friss, puha kenyeret.


2022. január 15., szombat

Nutellás fenyő

 

Van, akinél még áll a karácsonyfa? :-)

Ha már leszedtétek a díszeket, idézzétek meg a fenyőt így Nutellával!




Nutellás fenyő

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

 

50 dkg fagyasztott leveles tészta

Nutella

1 tojás

porcukor

 

A leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, majd lisztezett munkapulton nyújtsuk ki 3 mm vastagságúra, téglalap alakúra.

Helyezzük át egy sütőpapírra, hogy később már ne kelljen mozgatnunk!

Hajtsuk félbe a tésztát, mint egy füzetet, és egy éles késsel vágjunk le a két keskenyebb oldaláról 1-1 háromszöget, majd alul is alakítsuk ki a fenyő törzsét-talpát.

Nyissuk ki tésztát, és az egyik fenyő-felet kenjük be teljesen Nutellával ne túl vastagon, hogy sülés közben ne folyjon szét.

Hajtsuk rá vissza az üresen maradt fenyő-felet, gyöngéden nyomkodjuk le, majd éles késsel a képzeletbeli törzsére merőlegesen vágjunk 1-1,5 cm széles ágakat.

Ezeket az ágakat egyenként csavarjuk meg spirálisan, ha kell, munka közben töröljük a kezünket, hogy ne maszatoljuk nagyon össze a tésztát.

Sütés előtt kenjük le felvert tojással a fenyőt, majd 200 fokosra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük aranyszínűre.

Havat imitálva meghinthetjük porcukorral az „ágak” végét, miután langyosra hűlt.


2022. január 13., csütörtök

Brokkoli krémleves rántott brokkolival

 

Repkedő mínuszokban jólesik a forró krémleves - ez itt brokkoli a négyzeten, és nagyon finom :-)




Brokkoli krémleves rántott brokkolirózsával

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

 

1 ek kacsazsír

0,5 kg brokkoli

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 dl habtejszín (állati eredetű, 30%-os)

só, bors

szerecsendió

 

A levesbetéthez:

brokkolirózsa

liszt

1 tojás

zsemlemorzsa

 

A brokkolit feldaraboljuk, a rózsáit félretesszük.

A kacsazsíron puhára pároljuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a brokkoli szárát és maradék rózsáit, felöntjük vízzel, fűszerezzük és puhára főzzük.

Ha megpuhult a zöldség, botmixerrel krémesre zúzzuk, majd hozzáadjuk a habtejszínt, s 1-2 perc alatt kiforraljuk.

Kóstoljuk, ha kell, korrigáljuk az ízeket a fűszerekkel.

Míg a leves fő, a félretett brokkolirózsákat nyersen bepanírozzuk: épp csak a csúcsokat lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába mártjuk. Sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk őket, tetejüket ecsettel vékonyan bekenjük olajjal, és 180 fokosra előmelegített sütőben ropogósra sütjük.

A krémlevest a rántott brokkolirózsákkal tálaljuk.


2022. január 10., hétfő

Mustáros-ketchupos csirkemáj

Hét eleje - jöjjön egy hétköznapi gyors!

Pici előkészítő munka, aztán a javát a sütő elvégzi :-)





Mustáros, ketchupos csirkemáj

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

 

50 dkg csirkemáj

1 fej vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

2 dl habtejszín (30%-os, állati eredetű)

2 ek mustár

2 ek ketchup

só és bors

 

A csirkemájakat megtisztítjuk, félretesszük.

A tejszínt elkeverjük a mustárral, ketchuppal, sóval, borssal, zúzott fokhagymával.

Egy tűzálló tál aljára terítjük a megtisztított, vékony karikákra vágott vöröshagymát, a tetejére fektetjük a csirkemájat, s az egészet megöntözzük a fűszeres tejszínnel.

180 fokos sütőbe tesszük sülni kb. 35-40 percre, félidőben forgassuk meg a májakat, hogy mindkét oldala egyenletesen sülhessen.

Forrón, tetszőleges körettel tálaljuk.


2022. január 8., szombat

Mogyorós-csokoládés keksz

Ahhh... ez a keksz... Jó ég, de finom volt!!!

A plusz csodaság benne egy olyan finom mogyoróolaj, amit megkóstolva egy mogyorós csokoládé ízélményét juttatja eszünkbe. Olyan szerencsés voltam, hogy ajándékba kaptam :-)





Mogyorós-csokoládés keksz

Elkészítési idő: 45 perc + 30 perc hűtés

Hozzávalók:

 

10 dkg vaj

2-3 ek mogyoróolaj

10 dkg étcsokoládé

1 ek cukrozatlan kakaópor

8 dkg törökmogyoró

25 dkg liszt

1 cs. sütőpor

8 dkg cukor

1 cs. vaníliás cukor

csipet só

1 tojás

A mogyorót száraz serpenyőben illatosra pirítjuk. Tálra csúsztatjuk, hagyjuk hűlni, majd borítsuk konyharuhába, és dörzsöljük le a héját. Durvára vágjuk.

Egy tálban összekeverjük a lisztet, sót, kakaóport, a sütőport, cukrot és a vaníliás cukrot, majd hozzáadjuk a tojást.

Belekeverjük a puha vajat, a mogyoróolajat, a felaprózott törökmogyorót és a durvára vágott csokoládét is, és összegyúrjuk.

Folpackba csomagoljuk, és 30 percre hűtőbe tesszük.

Hűtés után diónyi darabokat szakítunk a tésztából, két tenyerünk között gömbölyítjük, és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket egymástól viszonylag távol. Egy pohár aljával a tésztagolyókat koronggá lapítjuk, majd 180 fokosra előmelegített sütőben süssük kb. 10 percig.

Forrón még lágynak tűnhet, ahogy hűl, úgy szilárdul ropogós keksszé.

Hagyjuk teljesen kihűlni, majd tároljuk jól záródó fémdobozban.

Ha nincs mogyoróolajunk, a vaj mennyiségét növeljük meg kb. 2-3 dkg-nyival!


2022. január 5., szerda

Fokhagymás, rozmaringos sült camembert

Gyors hétköznapi vacsoraötlet? Jöhet?

Szinte semmi munka, de a végeredmény egy illatos, kényeztető finomság...





Fokhagymás, rozmaringos sült camambert

Elkészítési idő: 35 perc

Hozzávalók:

 

1 db fadobozos, 250 g-os camambert sajt

5-6 gerezd fokhagyma

1 közepes ág friss rozmaring

olivaolaj

só és bors

 

A sajtot kivesszük a fadobozból, kicsomagoljuk a fóliából, és keresztben kettévágjuk.

Visszatesszük a két doboztetőbe a két sajtdarabot vágott felükkel felfelé.

Éles késsel több helyen megszurkáljuk, az így ejtett lyukakba fokhagymaszeleteket és rozmaring levélkéket dugdosunk.

Meghintjük a sajtokat sóval és borssal, meglocsoljuk olívaolajjal, és 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt a fadobozkában bugyborékolva megolvad.

Azon forrón, frissen tálaljuk pirított kenyérrel, pitával, grissinivel, ropogós zöldséggel, bármivel, amivel az olvadt sajtot ki tudjuk mártogatni.


2022. január 3., hétfő

Édes-savanyú zöldségragu

Boldog új évet!

Jó ég, lassan ide sem találok... 

Az ünnepi húsos trakták után azt gondolom, jól fog esni egy csupa zöldség fogás! 

Édes-savanyú, mint az a bizonyos üveges mártás - hús nélkül, csodafinom volt!



Édes-savanyú zöldségragu

Elkészítési idő: 75 perc

Hozzávalók:

 

1 ek sűrített paradicsom

1 ek étkezési keményítő

1 ek borecet

1 doboz őszibarack konzerv

1 fej lila hagyma

1 db sárga kaliforniai paprika

1 db piros kaliforniai paprika

1 szál sárgarépa

4 gerezd fokhagyma

kb. 4 cm friss gyömbér

15 dkg (fagyasztott) zöldborsó

friss chili – opcionális

só és bors

 

Egy kis tálban simára keverjük a keményítőt a paradicsompürével, az ecettel, és az őszibarack konzerv leszűrt levével.

Egy mély serpenyőben/wokban olajat forrósítunk, és rátesszük a megtisztított, vékony karikákra vágott lila hagymát, a felcsíkozott paprikákat és a szintén vékony csíkokra vágott sárgarépát.

Kevergetve-rázogatva pirítjuk, míg itt-ott elkezdenek színt kapni a zöldségek.

Ekkor ízesítjük a zúzott fokhagymával és a finomra reszelt gyömbérrel, valamint aki szereti,  a chilivel.

További 2 percig pirítjuk, majd felöntjük a már elkészített paradicsompürés, keményítős szósszal.

Hozzáadjuk a cikkekre vágott őszibarackot és a zöldborsót, és pároljuk készre a zöldségeket.

Sóval és borssal ízesítjük, és tetszőleges körettel, pl. rizstészta, párolt rizs, bulgur tálaljuk.


Ihlet: Jamie Oliver: Vega