A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meggy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meggy. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 29., vasárnap

Gesztenyés, meggylekváros piskótatekercs


Régóta állomásozott a mélyhűtőben egy adag gesztenyepüré, és régóta forgattam a fejemben ezt az egyszerű süteményt.

Csodafinom meggylekvárom volt Anyutól, abból a lédús, szinte feketére érő meggyből főzve, remekül passzolt a gesztenyéhez.

Próbáljátok ki :-)



Gesztenyés, meggylekváros piskótatekercs

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:


  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 6 ek liszt
  • 25 dkg fagyasztott gesztenyepüré
  • 5 dkg vaj vagy 0,5 dl habtejszín (állati, nem habbá verve)
  • 6-8 ek meggylekvár (vagy más pikáns ízű, inkább savanykásabb lekvár)

Hagyományos piskótát készítünk: a tojásokat egyesével kettéválasztjuk. A sárgájákat habosra, világosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a  lisztet is, végül több részletben, széles, óvatos mozdulatokkal belekeverjük a fehérjékből vert kemény habot is.

Egy kb. 40x40 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a piskótatésztát, és 180 fokosra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt aranybarnára sütjük.

Ha készen van, kifordítjuk a tepsiből, hátáról lehúzzuk a sütőpapírt, és azon forrón feltekerjük, s hagyjuk langyosra hűlni.

A gesztenyepürét hagyjuk felolvadni, majd keverjük habosra 5 dkg puha vajjal/folyékony tejszínnel, és formáljunk belőle olyan hosszú hengert, mint amilyen széles a piskótánk.

A langyosra hűlt piskótát kitekerjük, megkenjük lekvárral. Hozzánk közelebb eső végére fektetjük a gesztenyepüré rudat, majd feltekerjük.

Éles késsel szeletekre vágjuk, s a szeleteket meghinthetjük porcukorral.



2015. augusztus 29., szombat

Vörösboros-csokoládés meggykrém leves



Még a szezonjában feketére, édesre érett meggyből, ami most a fagyasztóból bukkant elő.

Egy percet nem haboztam, milyen típusú gyümölcsleves készüljön belőle: beáll szépen a sorba a szilvás és a málnás után, vörösbor és csokoládé tuninggal!

Mesésen finom lett...

Langyosan is nagyon jó, de talán még jobb egyenesen a hűtőből kivéve.

Ha nincs a fagyasztóban meggyetek, itt a szilvaszezon - próbáljátok ki bátran a prototípust!




Vörösboros-csokoládés meggykrém leves

Elkészítési idő: 30 perc + a magozás :-)


Hozzávalók:


  • 1 kg meggy - tisztítva mérve (szezonban friss, szezonon kívül fagyasztott)
  • 2 dl száraz vörösbor
  • 5 dkg étcsokoládé (min. 50%-os)
  • 1-2 ek. (barna) cukor
  • 1 mk. őrölt fahéj
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor (opcionális)



Tálaláshoz:


  • 2 dl habtejszín (állati, 30%-os)



A meggyet kimagvaljuk, fazékba tesszük. Felöntjük vörösborral és annyi vízzel, ami kb. kétujjnyira lepi el.

Puhára főzzük. Vigyázzunk, ha lefedjük, egy pillanat alatt képes kifutni, amint felforrt!

Ha megpuhult, a tűzről levéve krémesre zúzzuk.

Beletördeljük az étcsokoládét, ízesítjük az ízlésünknek (és a meggy savasságának) megfelelő cukorral, fahéjjal és vaníliával.

Elkeverjük, 1-2 percig forraljuk, majd a tűzről levéve újra átpörgetjük a botmixerrel.

Vízfürdőben, majd hűtőben kihűtjük.

Cukor nélkül felvert tejszínnel tálaljuk.


2014. július 11., péntek

Meggyes-mákos pite




Omlós tésztakéregben meggylekvár, rajta vastag mákkrém, és mindez megkoronázva egy réteg csokoládéval, mert miután karácsonykor megsütöttem Chilii csokis-mákos sütijét, rájöttem, mennyire jók ők ketten együtt :-)

Ez a pite pedig istenkirály lett, ajánlom!






Meggyes-mákos pite

Elkészítési idő: 45 perc + hűtés + sütés


Hozzávalók:

A tésztához:


  • 35 dkg liszt
  • 18 dkg vaj
  • 2 ek. (por)cukor
  • csipet só
  • 0,3 dl víz


A töltelékhez:


  • 20 dkg darált mák
  • 8 dkg cukor
  • 3-4 ek. tejföl
  • 2 tojás
  • 1/2 citrom reszelt héja/ha nem biocitrom, akkor facsarjuk bele csak a levét
  • 1 mk. őrölt fahéj
  • 4-5 ek. vörösborban sült meggy (vagy darabos meggylekvár)



A tetejére:


  • 2 dl habtejszín
  • 20 dkg étcsokoládé



A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Ha nagyon nem akar összeállni, adjunk hozzá apránként pici vizet. Egy 24 cm átmérőjű piteformát kivajazunk, belenyújtjuk a tésztát, majd hűtőbe tesszük min. 30 percre.

Míg a tészta hűl, elkészítjük a tölteléket: a mákot összekeverjük a cukorral, a tejföllel, tojásokkal, a citrommal és a fahéjjal.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.

A kihűtött tésztakéreg alját jó vastagon kenjük meg meggylekvárral. Simítsuk rá a mákos tölteléket, és süssük 25-30 percig, illetve míg a pite teteje nagyon halványan megbarnul.

Hagyjuk teljesen kihűlni.

A tejszínt forrósítsuk fel mikróban, tördeljük bele a csokoládét, keverjük el teljesen simára, majd öntsük a kihűlt pite tetejére, és körkörös mozdulatokkal billentsük meg a piteformát (mint mikor palacsintát sütünk), és hagyjuk, hogy a csokoládé egyenletesen elterüljön a tetején.

Tegyük hűtőbe addig, míg a csokoládé meg nem szilárdul, majd cikkekre vágva tálaljuk.




2014. július 4., péntek

Meggyes-kávés túrótorta




Mutatom, míg van friss meggy a piacon :-)

Piszke és Moha káprázatos fotója ihlette ezt a süteményt. 

Vékonyka kávés brownie lapok közé simítottam a túrórudi torta krémjét friss meggyel ízesítve, és a torta tetején lévő glazúrba is kevertem kávét.

A végeredmény egy izgalmas, könnyed, nem túl édes sütemény lett, nem érkezett rá panasz :-)








Meggyes-kávés túrótorta


Elkészítési idő: 1 óra + néhány óra hűtés


Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához:


A kávés browniehoz:

  • 12 dkg liszt
  • 1 tk. szódabikarbóna
  • 2 tojás
  • 18 dkg cukor
  • 3 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 10 dkg vaj
  • 0,5 dl főzött kávé
  • csipet só


A túrókrémhez:

  • 25 dkg túró
  • 3 dl habtejszín (állati, 30%-os)
  • 5 dkg cukor (lehet több, ha valaki édesebben szereti)
  • 1 tk. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 2 púpos tk. étkezési zselatin
  • 1 dl víz
  • 50 dkg meggy kimagvalva



A tetejére:

  • 1 dl habtejszín
  • 0,4 dl víz
  • 0,4 dl főzött kávé
  • 6 g zselatin (tortazselé)
  • 9 dkg cukor
  • 4 dkg cukrozatlan kakaópor




A brownie-hoz összeolvasztjuk a vajat a kakaóporral. A tojásokat habosra keverjük a cukorral, csipet sóval, hozzáadjuk a kakaós vajat és a kávét, végül a sütőporral összekevert lisztet.

Egy 22 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a kávés tésztát, és 180 fokon kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Vigyázzunk, ne szárítsuk túl! Lepattintjuk a karimáját, és rácsra téve teljesen kihűtjük, majd hűlést követően éles késsel/cérnaszállal kettévágjuk.

Míg a tészta hűl, elkészítjük a tölteléket.

A meggyet alaposan megmossuk, kimagvaljuk.

A túrót simára keverjük a cukorral, vaníliával, a tejszínből kemény habot verünk.

A zselatint simára keverjük a megmelegített, de nem forró vízzel, majd óvatosan tovább melegítjük: takaréklángon egy kis lábaskában vagy több szakaszban, meg-megkeverve mikróban. Legyen nagyon forró, de ne forrjon fel - majd kevergetve hűtsük langyosra, míg teljesen áttetsző nem lesz.

Használhatunk természetesen ZselatinFix-et is, nincs vele semmi más dolgunk, mint a krémhez keverni.

A langyosra hűlt zselatint a túrókrémhez keverjük, majd több részletben hozzáadjuk a felvert tejszínt is, vigyázva, nehogy összetörjön.

A kapcsos tortaforma aljára tesszük a brownie alsó felét. Rásimitjuk a túróhab harmadát, meghintjük a meggy felével. Rákenjük a túrókrém második harmadát, meghintjük a meggy másik felével, majd bevonjuk a maradék túróval - így a friss meggy nem színezi meg a túrókrémet, de természetesen bele is keverhetjük a meggyszemeket a krémbe.

Befedjük a brownie másik lapjával.

A kávés glazúrhoz a zselatint simára keverjük a vízzel, a kávéval, tejszínnel, cukorral és a kakaóval, majd fakanállal takaréklángon állandóan kevergetve felforrósítjuk, de ne forrjon fel.

Azon forrón a torta tetejére öntjük, körkörös mozdulatokkal terítsük el rajta.

Tegyük hűtőbe néhány órára, majd cikkekre vágva tálaljuk.






2014. június 6., péntek

Vörösborban sült epres meggy


Már van finom, érett meggy - és még van eper is!

Kettejük házasságából született Mamma csodás receptje nyomán ez a finomság! 

Pici fűszerrel és némi étcsokoládéval kiegészítve, mert a meggy, a csokoládé és a fahéj remek hármast alkotnak, mint azt ebben a pitében is bizonyították! Ebbe a verzióba pedig Gabojsza is tett csokoládét :-)






Vörösborban sült epres meggy


Elkészítési idő: 3-4 óra


Hozzávalók 2 kicsi üvegnyi mennyiséghez:


  • 1 kg meggy (magozott mennyiség!)
  • 20 dkg eper
  • 10 dkg barna cukor
  • 2 dl száraz, minőségi vörösbor
  • 1-2 ek pálinka
  • 1 rúd vanília
  • 1-2 tk. őrölt fahéj
  • 5 dkg étcsokoládé



Az alaposan megmosott, majd kimagvalt meggyet és a tisztított, feldarabolt epret tűzálló tálba vagy tepsibe öntjük. Megszórjuk a cukorral, a fahéjjal, ráöntjük a pálinkát és a bort, beletesszük a felhasított vaníliarudat is. Összekeverjük.

180 fokosra előmelegített sütőben addig sütjük, míg levének kb. 90%-a el nem párolog - időnként azért keverjük át egy kanállal.

Nálam ez jó 2 órán át tartott, a meggy rengeteg levet eresztett, plusz ugye a vörösbor - viszont sülés közben őrületes forralt bor illat járta át az egész lakást :-)

Ha már majdnem az összes levét elfőtte, vegyük ki a sütőből, tegyük bele a csokoládét is, s teljesen kavarjuk el benne.

Merjük a fűszeres meggyet makulátlanul tiszta üvegekbe, zárjuk le, és tegyük az üvegeket száraz dunsztba (plédekbe csavarva teljes kihűlésig).






2014. május 3., szombat

Meggyes-vaníliás pite



Régi recept új fotóval :-)

A helyzet az, hogy még annál is finomabb, mint ahogy az emlékeimben élt... Omlós tészta, melyet nem áztat el a töltelék, benne lágy vaníliapuding, és a tetején a fűszeres meggy...




Őrületesen jó!

Azt gondolom, hogy anyák napján sem vallanánk vele szégyent :-)





Meggyes-vaníliás pite

Elkészítési idő: 2 óra + hűtés

Hozzávalók:

A tésztához:


  • 35 dkg liszt
  • 18 dkg vaj
  • 2 ek. porcukor
  • 1 csipet só
  • 0,3 dl víz

A töltelékhez:
  • 1 tasak főzős vaníliás puding
  • 3-5 ek. cukor (ízlés szerint)
  • 5 dl tej
  • kb. 1 kg fagyasztott meggy, még maggal együtt mérve
  • cukor - a meggy savanyúságától függ, nekem 3 ek.
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • 1 tk. mézeskalács fűszerkeverék

A tetejére:
  • 1 tojás




A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a cukrot, sót, vizet (tényleg nincs benne tojás!), és rugalmas tésztává gyúrjuk. Először nagyon morzsás az állaga, de össze fog állni. Ha nagyon nem megy, picike vizet adjunk hozzá. Min. 30 percre hűtőbe tesszük.

A pudingot a csomagoláson leírtak szerint megfőzzük, egészen langyosra hűtjük, de ne dermedjen meg!

A meggyet kiolvasztjuk, kimagvaljuk. Meghintjük a cukorral, és erős lángon hagyjuk forrni kb. 20 percig. Először rengeteg levet ereszt, elég ijesztő is, de a főzés végére ez elpárolog, ekkor már néha kevergessük meg, le ne kapjon. A keményítőt oldjuk fel kevés hideg vízben, adjuk a meggyhez, 1 perc alatt sűrítsük be és ízesítsük a fűszerkeverékkel.

Hűtsük ki (pl. vízfürdőben) teljesen.

A lehűtött tésztát két részre vágjuk, kb. egyharmad-kétharmad arányban. A nagyobbik részével kibélelünk egy kivajazott kerek piteformát úgy, hogy pereme is legyen. Belekanalazzuk a vaníliás pudingot, majd rásimítjuk a fűszeres meggyet. 

A másik tésztadarabot vékonyra nyújtjuk, és derelyevágóval kis csíkokat vágunk belőle. Berácsozzuk vele a pite tetejét, lekenjük felvert tojással, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Hagyjuk teljesen kihűlni, majd cikkekre vágva tálaljuk.






2013. június 25., kedd

Citromos-kókuszos gyümölcspite



A fuldokló kánikula után egy pillanat alatt köszöntött be az ősz...

Gyújtsuk hát be bátran a sütőt, és süssünk ilyen gyümölcsös pitét, ami villámgyorsan elkészíthető, és bármilyen idénygyümölccsel jól variálható.




Nálam most meggy és cseresznye került bele, ami jól "megfestette" a tésztáját, de az ízén mit sem csorbított.

Ha van málnánk, ne habozzunk!






Citromos-kókuszos gyümölcspite


Hozzávalók egy 22 cm-es kapcsos tortaformához:

  • 4 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 1 kis pohár natúr joghurt (175 gr)
  • 15 dkg puha/olvasztott vaj (margarin)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg búzadara/kukoricadara
  • 5 dkg + 2 ek. kókuszreszelék
  • 1 cs. sütőpor
  • csipet só
  • tetszőlegesen gyümölcs: meggy, cseresznye, málna, ribizli, áfonya...


Az egész tojásokat levegősre, habosra keverjük a cukorral, legjobb, ha robotgépet használunk!

Hozzáadjuk a joghurtot, a vajat, a citrom reszelt héját.

A lisztet összekeverjük a búzadarával, a kókusszal, a sütőporral és a csipetnyi sóval, a joghurtos-tojásos keverékhez adjuk, jól elkeverjük.

A tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral (vagy vajazzuk-lisztezzük, de az oldalát nem!), és belesimítjuk a tésztát.

Megszórjuk a megmosott, megszárított gyümölccsel, és meghintjük a 2 evőkanálnyi kókuszreszelékkel.

180 fokos sütőben kb. 35-40 percig sütjük (tűpróba!).

Tortaszerűen cikkekre vágva tálaljuk további friss gyümölcs, esetleg tejszínhab vagy fagylalt társaságában!





Ihlet: Nők Lapja Konyha 2013. június



2013. június 6., csütörtök

Meggyből készül...



Kezdődik a meggyszezon, s hozok újra egy kisebb csokrot, mi minden készülhet ebből a finom, egyszerre édes és savanykás gyümölcsből!


Készülhet természetesen lekvár :-) Intenzív meggyízű, kellőképpen édes, rusztikusan darabos. A magvalás viszi el az időt, utána az elkészítés max. fél óra! Érdemes kipróbálni!



Tettetek-e már el nyers meggybefőttet? Ha nem, itt az ideje :-) Fűszeres lében érlelődik a gyümölcs 3 napot, utána csak üvegbe kell merni - és kész! 





A hagyományos meggylevest bolondítsuk meg, s főzzünk belőle "lúdlábtorta" levest!





A süteményekről se feledkezzünk el!


Ezt a csokoládés-meggyes pitét pl. kár lenne kihagyni, hogy az egyik kóstolóját idézzem :-) A meggy savanykás, fahéjas, a tetején a csokoládé pont a szükséges édes kontrasztot adja hozzá. 





Francia cseresznyés-meggyes pite? Hm? Alul egy omlós tésztaréteg, pici lekvár, majd egy citromos-diós piskóta, jó sűrűn megrakva fahéjas meggyel és cseresznyével...





Amerikai pite nem csak almával készülhet... Hanem meggyel és vaníliakrémmel is! A tészta ropogós, még másnap is ropogós! A tölteléke vaníliapuding, rajta gyorsan "lekvárrá" főzött fűszeres meggy... Isteni! 





Ez a pudingos-meggyes pite sem okozott még csalódást :-)




Kellemes meggyezést :-)

2013. május 15., szerda

Csokoládés-meggyes pite



Vannak nagy klasszikus párosok, amik szerintem mindig jelesre vizsgáznak, mint pl. a csoki-narancs, a csoki-kávé, s bizony ilyen a csoki-meggy is!

Fagyasztott - tehát "friss" (nem befőtt) - meggyből készült, amit hirtelen felindulásból erős lángon gyors lekvárrá főztem, omlós tésztakehelybe simítottam, és csokival áthúztam.

Isteni :-) A meggy savanykás, fahéjas, a tetején a csokoládé pont a szükséges édes kontrasztot adja hozzá. 

"Ezt kár lett volna kihagyni!" - mondta az egyik kóstoló :-)))

Tehát ki ne hagyjátok! 

:-)






Csokoládés-meggyes pite


Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű formához:

A tésztához:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 tojás sárgája
  • csipet só


A meggylekvárhoz:

  • 2 kg fagyasztott meggy (magozva kb. 90 dkg), ha nincs, mehet befőttből is (2 üveg)
  • 1-2 ek. cukor
  • 2 mk. őrölt fahéj
  • 1 ek. vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor


A tetejére:

  • 4 dkg vaj
  • 8 dkg étcsokoládé
  • 1-2 csepp olaj


A hideg vajat felkockázzuk, késes betétű robotgéppel vagy hideg kézzel gyorsan összemorzsoljuk a liszttel, majd összegyúrjuk a cukorral, a tojássárgájával és a csipet sóval.

Egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát vagy pitesütő tálat kikenünk vajjal, és kibéleljük a tésztával úgy, hogy pereme is legyen, majd min. 30 percre hűtőbe tesszük.

A fagyasztott meggyet kiolvasztjuk, kimagvaljuk. Meghintjük ízlés szerinti cukorral, nekem most szinte feketére érett, édes meggyem volt, alig kellett hozzátennem. Ízesítjük fahéjjal és vaníliával, majd erős lángon főzni kezdjük. Ne ijedjünk meg, elképesztően sok levet fog engedni! Hagyjuk főni, s ha már kezd a leve elpárologni, vegyük a lángot takarékra, maradjunk mellette, s néha kavarjunk rajta, oda ne kapjon! Szinte teljesen főzzük el a levét, mintha valóban lekvárt készítenénk, de ne száradjon ki!

Kóstoljuk meg, ha kell, ízesítsük, majd hagyjuk hűlni.

Ha befőttből készítjük, szűrjük le a levét, s ugyanígy főzzük lekvárrá, de szerintem cukor nem kell hozzá, elég a fűszer!

Az áthűtött tésztát süssük elő vakon: borítsuk le a tésztát sütőpapírral, majd szórjunk rá nehezéket, pl. rizst, vagy babot, így nem fog felpúposodni. 180 fokosra melegített sütőben süssük nehezék alatt 15 percig, majd a sütőpapírt és a nehezéket eltávolítva (óvatosan, tűzforró!!) további 5-10 percig, míg teljesen aranyszínű nem lesz. Készre kell sütnünk, mert a töltelékkel már nem megy vissza a sütőbe!

A megsült omlós tésztakéregbe simítjuk a fűszeres meggylekvárunkat, s bevonjuk csokoládéval.

Ehhez a vajat felforraljuk (bögrében, mikróban a legegyszerűbb, leggyorsabb), beletördeljük a csokoládét, simára keverjük, hozzácseppentjük az olajat, ezzel is elkeverjük.

Ráöntjük a meggy tetejére, elsimítjuk, s hűtőbe tesszük, hogy a csoki és a meggy teljesen összedermedjen.

Ahogy a képeken is látszik, nekem nem volt türelmem ezt kivárni :-)





2012. július 6., péntek

Francia meggyes/cseresznyés pite



Szinte az utolsó szem gyümölcsökből készült - de milyen jó, hogy elkészült!

Mama régi szakácskönyvéből származik a recept: Turós Emil, Turós Lukács - A mi szakácskönyvünk (1960.). Zseniális mű! Végigmegy a konyhai alapanyagok fajtáin, előkészítésen, bontáson, valamennyi ételfajtán, a végén befőzés/tartósítás és menüsorok az év minden szakára, egyszerű és ünnepi ajánlatokkal.




Mama 22 éves fiatalasszony volt akkor, és egészen biztos, hogy nagy hasznát vette a könyvnek, annyira részletesen, alaposan magyarázza a dolgokat, és annyira jó receptek szerepelnek benne. Érdekes, sosem kérdeztem meg tőle, valójában kitől is tanult meg főzni: mert szenzációsan jól főzött - de mióta az eszemet tudom, szakácskönyvet sosem láttam a kezében :-)

A pite pedig őrületesen finom! Alul egy omlós tésztaréteg, pici lekvár, majd egy citromos-diós piskóta, jó sűrűn megrakva fahéjas meggyel és cseresznyével.

Igazán érdemes bekapcsolni miatta a sütőt! Sőt! Ribizlivel és/vagy sárgabarackkal is elkészíthető ám!






Francia meggyes/cseresznyés pite


Hozzávalók egy kb. 20x30-as tepsihez:


Az omlós réteghez:
  • 20 dkg liszt 
  • 10 dkg vaj/zsír 
  • 5 dkg cukor 
  • 1 mk. sütőpor 
  • csipet só
  • 1-2 ek. tejföl
  • 5 dkg lekvár 
  • 3 cl rum

A diós-citromos piskótához:

  • 5 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 1 citrom
  • 10 dkg dió
  • 5 dkg morzsa
  • 5 dkg liszt
  • 1 mk. szódabikarbóna/sütőpor


A rakományhoz:

  • kb. 50 dkg meggy és/vagy cseresznye tisztán mérve
  • 5 dkg cukor
  • 1 mk. őrölt fahéj és szegfűszeg


Az omlós tésztával kezdjük: a lisztet összekeverjük a cukorral, sütőporral,  csipet sóval, összemorzsoljuk a vajjal, és annyi tejfölt adunk hozzá, hogy összeálljon.

Hűtőben  30 percig pihentetjük, majd lisztezett munkalapon kinyújtjuk, és 180 fokos sütőben 10-15 perc alatt halvány aranyszínűre sütjük.

Elősütés után azon forrón lekenjük a rummal elkevert lekvárral.

Míg az omlós tészta sül, elkészítjük a diós piskótát.

5 tojássárgáját 10 dkg cukorral, a citromhéjjal és a citromlével elkeverünk. 5 tojásfehérjét 5 dkg cukorral kemény habbá verünk. 10 dkg darált diót, 5 dkg morzsát, 5 dkg lisztet, 1 mk. szódabikarbónát a kikevert tojássárgájához keverünk, majd több részletben hozzáforgatjuk a tojáshabot. A lekvározott alapra simítjuk.

A meggyet/cseresznyét kimagozzuk, 5 dkg cukrot fahéjjal és szegfűszeggel összekeverünk, beleforgatjuk a gyümölcsöt, és sűrűn kirakjuk vele a diós tésztát.

180 fokos sütőben a piskótamassza szilárdulásáig, kb. 30-35 percig sütjük (tűpróba!!).

Kihűlés után kockákra vágva, esetleg porcukorral meghintve tálaljuk.



2012. június 12., kedd

Meggylekvár, nyersen eltett meggybefőtt, meggyes sütik




Meggyes gyűjtemény, legyenek meg együtt is ezek a receptek, ha már itt a nyakunkon a szezon!

A meggylekvár intenzív meggyízű, kellőképpen édes, rusztikusan darabos, olyan igazi :-)) A magvalás viszi el az időt, utána az elkészítés max. fél óra! Többek tesztelték már, működik!




A nyersen eltett meggybefőtt receptjét Mama öreg szakácskönyvében olvastam. A kimagozott meggyet állni hagyjuk saját fűszeres levében, 3 nap múltán üvegekbe merjük - és kész! Se dunszt, se gőzölés, se semmi. Csak a friss, ízes meggy!





S persze ilyenkor nem maradhatnak el az üde, zamatos meggyes sütemények sem! 




 Hasznos böngészést és munkálkodást kívánok :-)



2012. január 31., kedd

Meggyes-kókuszos brownie




Brownie-t sütni jó. Brownie-t enni még jobb!

Szaftos, dúsan csokoládés tésztájához pompásan passzol a meggybefőtt, a tetején a kókuszos hab pedig már tényleg csak ráadás!

Ajánlom :-)






Meggyes-kókuszos brownie



Hozzávalók egy kb. 20x20-as formához:

  • 13 dkg vaj
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 14+ 10 dkg cukor
  • 15 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • 3 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 4 tojás
  • 6 dkg kókuszreszelék
  • 15 dkg meggybefőtt
  • csipet só

A lisztet összekeverjük a sütőporral, kakaóporral és csipet sóval.

A vajat gyenge tűzön összeolvasztjuk a csokoládéval, majd langyosra hűtjük. Hozzákeverünk 2 egész tojást, 2 tojás sárgáját, 14 dkg cukrot, majd a kakaós lisztet.

A sütőformát kibéleljük sütőpapírral, belesimítjuk a tésztát. Tetejét sűrűn megszórjuk lecsepegtetett meggybefőttel.

170 fokosra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.

Míg a tészta sül, a kimaradt 2 tojásfehérjét kemény habbá verjük 10 dkg cukorral, majd beleforgatjuk a kókuszreszeléket.

A félig sült süteményt kihúzzuk a sütőből, egyenletesen elkenjük rajta a kókuszos habot, majd visszatolva a sütőbe még kb. 15 perc alatt készre sütjük. Ha picit tapad a beleszúrt tűre, kész is van, hűlés közben tovább fog szilárdulni.

Hagyjuk langyosra hűlni, majd kis kockákra vágva tálaljuk.




Ihlet: NLK 2010. június

2011. december 27., kedd

Blogszülinap - ünnepi tortával :-)




A 3!


Óvodás korba lépett a blogom. Köszönöm Max-nak, akitől ajándékba kaptam, és köszönöm nektek, kedves Barátaim és Olvasóim, hogy újabb gyertyát gyújthatunk a virtuális tortán!

No de ne csak virtuális torta legyen, hoztam egy igazit! Ránézésre igen ütős-tömény darabnak tűnik a kis drága, de nem! Légiesen könnyed, ízgazdag, fűszeres torta, üde meggyel és vaníliás tejszínhabbal!

Igazi ünnepi torta :-)




Tejszínhabos-fűszeres meggytorta




Hozzávalók egy 22 cm-es tortához:


A piskótához:

  • 4 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 10 dkg liszt
  • 2-3 dkg étkezési keményítő
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 tk. mézeskalács fűszerkeverék
  • csipet só


A meggytöltelékhez:

  • 1 üveg magozott meggybefőtt
  • 2 ek. cukor
  • 1 cs. vaníliás pudingpor (főzős)
  • 3,5 dl befőttlé
  • 1,5 dl víz


A tejszínhabhoz:

  • 6 dl habtejszín
  • 3 cs. vaníliás cukor


Elkészítjük a piskótát. A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, csipet sóval. Hozzáadjuk a sárgáját, a vaníliás cukrot, majd apránként a keményítővel, sütőporral és mézes fűszerrel elkevert lisztet.

Egy kapcsos tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, rásimítjuk a fűszeres tésztát, és 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). Ha kész, lepattintjuk a karimát, és rácson hagyjuk teljesen kihűlni.

Míg a piskóta sül, elkészítjük a meggyes tölteléket. A befőttet leszűrjük, levét felfogjuk. A pudingport összekeverjük 2 ek. cukorral, majd apránként a befőttlével és a vízzel. Egy zavaros keveréket kapunk, de semmi pánik, ez ilyen! Szelíd tűzön, folyamatosan kevergetve felforraljuk és főni hagyjuk 1 percig: a zavaros keverék áttetsző, bíborszínű krémmé sűrűsödik! Belekeverjük  a meggybefőttet, hagyjuk teljesen kihűlni.

A tejszínt kemény habbá verjük a vaníliás cukorral.

Összeállítjuk a tortát. A fűszeres piskótát kettévágjuk. Az alsó lapot visszatesszük a tortaformába, köré pattintjuk a karimát. Ráhalmozzuk a meggytölteléket, és rásimítjuk a vaníliás tejszín durván felét. Végül befedjük a piskóta tetejével.

Néhány órára hűtőbe tesszük összedermedni.

Tálalás előtt a tortát körös-körül bevonjuk a maradék tejszínhabbal, tetszés szerint tovább dekorálhatjuk, majd cikkekre vágva kínáljuk.


Ihlet: Tina Advent 2007/8

2011. június 11., szombat

Meggyes-vaníliakrémes amerikai pite



Fut a tévében egy reklám, egy előre csomagolt croissant-t reklámoznak, most két új ízben. Az egyik közülük a meggyes-vaníliás, na innen az ötlet :-)

Pihe-puha croissant tésztával nem akartam vacakolni a döghőségben (bezzeg most...), ezért omlós tésztában gondolkodtam. Így jött a képbe az amerikai pite.



Mit ne mondjak - lenyűgözően finom lett! A tészta ropogós, még másnap is ropogós! A tölteléke vaníliapuding, rajta gyorsan "lekvárrá" főzött fűszeres meggy... Isteni! Pudingból csak fél adagot főztem hozzá, de sülés közben a nyers tészta némileg "megitta", így a már módosított receptet írom be, egész adag pudinggal.

Ki ne hagyjátok :-)




Meggyes-vaníliakrémes amerikai pite


Hozzávalók:

A tésztához:

  • 35 dkg liszt
  • 18 dkg vaj/margarin
  • 2 ek. porcukor
  • 1 csipet só
  • 0,3 dl víz


A töltelékhez:

  • 1 tasak főzős vaníliás puding
  • 3-5 ek. cukor (ízlés szerint)
  • 5 dl tej
  • kb. 75 dkg meggy, még maggal együtt mérve
  • cukor - a meggy savanyúságától függ, nekem 3 ek.
  • ízlés szerint fűszerek: fahéj, szegfűszeg, mézes fűszerkeverék...

Tetejére:
  • 1 tojás


A lisztet elmorzsoljuk a vajjal/margarinnal, hozzáadjuk a cukrot, sót, vizet (nincs benne tojás!), és rugalmas tésztává gyúrjuk. Min. 30 percre hűtőbe tesszük.

A pudingot a csomagoláson leírtak szerint megfőzzük, egészen langyosra hűtjük.

A meggyet megmossuk, kimagvaljuk. Meghintjük a cukorral, és erős lángon hagyjuk forrni kb. 20 percig. Először rengeteg levet ereszt, elég ijesztő is, de a főzés végére ez elpárolog, ekkor már néha kevergessük meg, le ne kapjon. Főzzük el egészen a levét, és tetszés szerint fűszerezzük.
Hűtsük ki (pl. vízfürdőben) teljesen.

A lehűtött tésztát két részre vágjuk. Az egyik részével kibélelünk egy kivajazott kerek piteformát úgy, hogy némi pereme is legyen. Belekanalazzuk a vaníliás pudingot, rásimítjuk a fűszeres meggyet. A másik tésztadarabot kör alakúra nyújtjuk, ha kedvünk tartja, kis mintákat is nyomhatunk bele, majd a pitére simítjuk, a tésztaszéleket összenyomkodjuk.


Néhány helyen megszurkáljuk, hogy a keletkező gőz ne emelje meg a pite tetejét, lekenjük tojással, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt ropogós aranybarnára sütjük.


2011. április 17., vasárnap

Rumos meggyes diótorta




A hétvége süti nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül :-DDD

Ez a torta egy főnyeremény! A tésztája már önmagában megállja a helyét, olyasmi, mint egy finom gyümölcskenyér - almával, roppanós dióval és fahéjjal.

A tetején étcsokoládés tejszínhab, s a lágy habban édes meggyszemek kontra illatosra pirított, ropogós diódarabok.

Hmmmmm...




Rumos-meggyes diótorta


Hozzávalók egy 22 cm-es torta/piteformához:

A tésztához:

  • 3 tojás
  • 12 dkg vaj
  • 4 dkg pirított, darált dió
  • 1 kk. fahéj
  • fél cs. sütőpor
  • 1 lötty vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • csipet só
  • 10 dkg cukor
  • 1 nagyobb alma
  • 14 dkg liszt


A krémhez és a rakományhoz:

  • 4 dl habtejszín
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg meggybefőtt (esetleg friss meggy)
  • 3-4 ek. rum (nálam 2 tk. rumaroma)
  • 5 dkg pirított dió



A csokis tejszínhabbal kezdjük, mert hűlnie kell. A tejszínt kis lángon vagy mikróban felmelegítjük a csokoládéval és a rummal/rumaromával, simára keverjük, és hűtőbe téve teljesen hidegre hűtjük. Hűlés után robotgéppel kemény habbá verjük.

A vajat habosra keverjük a cukorral és a tojássárgájával, hozzáadjuk a vaníliát, a meghámozott és durvára reszelt almát.

Összekeverjük a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a fahéjat, darált diót, csipet sót, és a tojásos masszához keverjük.

A tojások fehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan a masszához keverjük. Egy kapcsos tortaforma alját kibélelünk sütőpapírral/a piteformát kivajazzuk és lisztezzük, belekanalazzuk a tésztát, és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük (tűpróba!).

Ha készre sült, rácsra borítjuk, hogy alul-felül hűlhessen.

A meggybefőttet lecsepegtetjük. A diót száraz serpenyőben illatosra pirítjuk, durvára vágjuk.




Ha teljesen áthűlt a tészta, rákanalazzuk a csokoládés tejszínhabot, a kanál hátával mélyedéseket nyomogatunk bele. Kirakjuk meggyszemekkel és meghintjük a pirított dióval.

Azonnal fogyasztható.



Ötlet némi változtatással: NLK 2011. március



2011. március 8., kedd

Csokis-meggyes túrótorta


Üde, könnyed torta, ízében emlékeztet a túrórudi tortára - meggy és csoki extrákkal :-) 




Összeállítása voltaképpen pofonegyszerű, a csokis szívek a tetején sem viszik el a pepecs irányba.

Bátran nyűgözzük le vele a családot vagy a vendégeinket!




Csokis-meggyes túrótorta


Hozzávalók 18 cm-es tortához:

A piskótához:

  • 3 tojás
  • 3 ek. cukor
  • 3 ek. liszt


A töltelékhez:

  • 25 dkg túró
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 6 dkg vaj
  • 5-8 dkg porcukor (ízlés szerint)
  • 1 üveg magozott meggybefőtt

Tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 ek. olaj


Egyszerű piskótát készítünk - amit én fordítva szoktam. Kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjéből robotgéppel habot kezdünk verni, majd kb. félidőben hozzáadjuk a cukrot, és kemény habbá verjük. Ekkor adjuk hozzá egyesével a tojássárgájákat, végül a lisztet.

Sütőpapírral kibélelünk egy kapcsos tortakarikát, belesimítjuk a masszát, és 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). Rácsra téve hűlni hagyjuk.

Elkészítjük a krémet: a túrót habosra keverjük a cukorral, vaníliával, puha vajjal és a reszelt citromhéjjal.  

A meggybefőttet lecsepegtetjük. 

A csokoládét megolvasztjuk.

A kihűlt piskótakarikát kettévágjuk úgy, hogy a felső karika egészen vékony legyen. Szíveket szaggatunk belőle, melyeket ecset segítségével átkenünk olvasztott csokoládéval. 

Az alsó tortalapot megkenjük a túrókrém felével. A meggybefőtt kb. kétharmadát beleforgatjuk az olvasztott csokoládéba, megrakjuk vele a krémet, majd befedjük a maradék édes túróval. 



A torta tetejét kirakosgatjuk a csokis szívekkel, a közökbe potyogtatjuk a maradék meggybefőttet, és 1-2 órára hűtőbe rakjuk.



Ihlet: Nők Lapja Konyha 2010. december-2011. január

2010. augusztus 9., hétfő

"Lúdlábtorta" leves





Nem, nem ment el az eszem :-)

Történt ugyanis, hogy egyik nap felhívott Max Barátom, és elmesélte a "látomását". Egy levest álmodott, sok-sok meggyel, tejszínnel selymesítve, a teteje pedig jól megrakva kakaós tejszínhabbal és házi csokiszósszal megcsurgatva... Mintha egy lúdlábtorta kelne új életre leves formájában!

Ahhhhhhh... - mondtam én.
Megcsinálod? - kérdezte Max.
De meg ám :-)

Csodálatos lett...

Zuram kommentjei:
  • Ez isteni!
  • Egy étteremben is megállná a helyét!
  • Hmmmmm, olyan, mint egy fagylalt!

Ésatöbbi.


Max drága, köszönöm az inspirációt!!!




"Lúdlábtorta" leves


Hozzávalók:


  • 1 üveg magozott meggybefőtt
  • ízlés szerint cukor
  • őrölt fahéj
  • csipet gyömbér
  • csipet só
  • szegfűszeg
  • 1 ek. ételkeményítő
  • 2 dl tejföl/tejszín/tej


A habhoz:
  • 2 dl tejszín
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 1-2 ek. cukrozatlan kakaópor


Tetejére:



Legegyszerűbb meggylevest főzünk, hagyjuk langyosra hűlni, majd hűtőben egészen kihűtjük.


A tejszínben csomómentesre keverjük a kakaóport, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, s kemény habbá verjük.


Tálaláskor a meggylevest megpakoljuk dundi habgaluskákkal, és jó alaposan meglocsoljuk a csokoládéöntettel.

Ellenállhatatlanul finom!






2010. május 2., vasárnap

Mákos csokitorta meggyöntettel

Akár Anyák napjára is, kényeztetésül!

Letesztelte egyszer a Vacsoracsata akkori vendégserege Kasza Tibiéknél, már akkor nagyon tetszett! Csokis, mákos, mellé gyümölcs, már jó lehet! Aztán letesztelte Gizike is, kellőképpen meghozva hozzá a kedvemet - tanúsította ugyanis, hogy a tévé nem csalást, nem ámítást mutatott: ez a süti tényleg iszonyat finom!

Hajszálpontosan 12 dkg mákom volt otthon, így semmi nem tartott vissza attól, hogy megsüssem - nem csalódtam. Házi meggybefőttből dobtam össze hozzá savanykás-fahéjas gyümölcsszószt, csak úgy etette magát!




Mákos csokitorta meggyöntettel



Hozzávalók (22 cm tortaformához):


  • 10 dk fehércsokoládé
  • 15 dk étcsokoládé (magas kakaótartalmú)
  • 20-25 dk cukor
  • 12 dk mák
  • 5 db tojás
  • 10 dk liszt
  • 17 dk margarin
  • 1/2 tk szódabikarbona
  • 1 mk. őrölt fahéj
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • fél üveg meggybefőtt
  • őrölt fahéj
  • 1 púpos ek. étkezési keményítő

A csokoládékat összetörjük, vízgőz felett a margarinnal kíméletesen összeolvasztjuk. Ha felolvadt a csokoládé, hozzáöntjük a cukrot is, és kevergetjük addig, míg a cukor is elolvad - közben kezelhetőre is hűl a massza!

A mákot ledaráljuk. A tojásokat kettéválasztjuk.

A csokoládés masszához keverjük a tojássárgákat, a darált mákot, a vaníliakivonatot, a fahéjat, a szódabikarbónával elkevert lisztet, végül kíméletesen a tojásfehérjék keményre vert habját.

Egy kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a tésztát. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük. Félidőben érdemes könnyedén leborítani alufóliával, mert megéghet a teteje!

Ha picit tapad még a tűre, akkor van készen, hűlés közben a benne lévő hő tovább fogja még szilárdítani!

A meggyöntet pedig tényleg pofonegyszerű: fél üvegnyi meggybefőttet a levével és némi vízzel kipótolva felforralunk, tetszés szerint ízesítjük cukorral és fahéjjal, végül belekeverjük az előzőleg hideg vízzel simára kevert keményítőt. Egyet forralunk rajta és készen is van!