2012. október 25., csütörtök

Tökfőzelék



Valljuk be, kevesek szívét dobogtatja meg, ha ez az ebéd :-)

Szent meggyőződésem, hogy erről egyrészt az iskolai menzák tehetnek, ahol irgalmatlan vastagon berántott tökmasszát porcióztak, melynek szaga már messziről érezhető volt, másrészt a kapor, mely az egyik legmegosztóbb zöldfűszerünk.

Holott a tök egy teljesen semleges ízű zöldség (jó példa erre a tökös-mákos rétes!), kedvünk és vérmérsékletünk szerint ízesíthető, és bizony-bizony, a tökfőzelék is lehet finom!

Sűrítsük önmagával és savanykás tejföllel vagy joghurttal, picike kaporral - szeretni fogjátok :-)





Tökfőzelék



Hozzávalók:

  • 1 kg gyalult (fagyasztott) tök
  • kicsi friss/szárított kapor
  • 3 dl tejföl
  • 1 ek. étkezési keményítő


A tököt felolvasztás nélkül lábasba tesszük, takarék lángon hagyjuk, hogy felolvadjon, majd puhára főzzük plusz folyadék hozzáadása nélkül.

Körülbelül egynegyed mennyiségű tököt kiszedünk, botmixerrel pürévé zúzzuk, majd visszaöntjük a lábasba. 

A keményítőt pici hideg vízzel simára keverjük, hozzáadjuk a tejfölt, majd a főzelékalaphoz kanalazzuk, elkeverjük.

Sóval és kaporral ízesítjük, 1 perc alatt kiforraljuk, és már készen is van.

Hidegen és melegen egyaránt finom, tetszőleges feltéttel kínáljuk.



7 megjegyzés:

  1. Nekem egyik kedvenc főzelékem, de sajnos nagyon ritkán készítem, mert csak én szeretem. :(

    VálaszTörlés
  2. Hát, az én szívemet megdobogtatja. :) Szerencsés helyzetben vagyok, mert a család nagy része szereti. Nekem sült husival a favorit.

    VálaszTörlés
  3. Képzeld, én az iskolai menzán is szerettem a tökfőzeléket! Elég gyakran főzök, mi fasírttal szeretjük, és én egy csipet őrölt paprikát is teszek a tejfölös habarásba.

    VálaszTörlés
  4. Szerencsére nálunk is kedvenc, bár - nem is tudom, miért - ritkán főzök! :) Sült kolbásszal a legjobb, és a kapor ki nem maradhat belőle! :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is megdobogtatja a szívem, nekem is kedvenc fúzelékem, sőt a kapor is a kedvencem. Imádom egyszerűen:)

    VálaszTörlés
  6. Nekem is, imádom:) A kaprot szintén, nem is kell hozzá semmi, csak üresen. Bár ilyen szépséges kolbászt nem utasítanék vissza:)

    VálaszTörlés
  7. Hát, az én szívemet bizony megdobogtatja. :) Imádommmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm!

    VálaszTörlés