2015. március 10., kedd

Forralt boros cseresznyeleves



Teljesen egyszerű gyümölcsleves a fagyasztóból elővett cseresznyéből, a csavart benne egy kis forralt bor fűszeres vörösbor-redukció adja.

Melegen, langyosan, hidegen is nagyon-nagyon finom!





Forralt boros cseresznyeleves

Elkészítési idő: 45 perc

Hozzávalók:

  • 1 kg cseresznye (szezonban friss, szezonon kívül fagyasztott vagy befőtt)
  • 2 dl száraz vörösbor
  • 1 ek forralt bor fűszerkeverék (ha boltit használunk, abból elég 1 teáskanálnyi!)
  • 5 dkg cukor
  • csipet só
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • 2 dl tejszín (állati, 30%-os)



Fűszerkivonatot készítünk: a vörösbort a fűszerkeverékkel ízesítjük, majd takaréklángon addig főzzük, míg a felére sűrűsödik. Leszűrjük.

A cseresznyét megmossuk, átválogatjuk, szárát eltávolítjuk, fazékba tesszük. Felöntjük vízzel, hozzáadjuk a vörösboros fűszerkivonatot, a cukrot és a sót, és készre főzzük.

A keményítőt simára keverjük a hideg tejszínnel, majd apránként felengedjük a forró levessel – tehát hőkiegyenlítést végzünk, majd a fazékba csurgatjuk a tejszínes keveréket, és 1-2 perc alatt kiforraljuk.

Kóstoljuk meg, ha kell, korrigáljuk az ízeket, pl. cukorral vagy akár a forralt bor fűszerrel.

Akár azonnal is tálalhatjuk!




1 megjegyzés:

  1. Kedves Viki,
    egy kommunikációs ügynökség megbízásából írok, egy gasztronómiával foglalkozó tévécsatorna sajtólistáját frissítjük, és szeretnénk majd recepteket, sajtóközleményeket küldeni Önnek. Ezért kérném, hogy ha lehetséges, küldje el az email címét.
    Előre is köszönöm a közreműködését,
    Üdvözlettel,
    Lánczi Éva (lanczieva kukac gmail pont com)

    VálaszTörlés