2009. augusztus 27., csütörtök

Szilvásgombóc

A rengeteg szilva láttán Zuram egyből a szilvásgombócra asszociált, sóvárogva kért, ugyan csináljak már neki igazi házi gombócot! Olyat, amilyet mami csinált pár éve :-)

Csináltam :-) Nem is olyan ördöngősség és maszatolás, mint amire lelkileg felkészültem! Nyugodtan neki lehet ugrani - akár hétköznap is. Én egy vendégség után fogtam hozzá, ahonnan viszonylag későn értünk haza, ezért merem ajánlani.

A titok: a krumplit előre meg kell főzni és alaposan kihűteni, ellenkező esetben ragadni-nyúlni fog a tésztánk, vérnyomásunk gyors emelkedését eredményezve! Biztosra mentem: már előző nap megfőztem és összetörtem a krumplit, a hűtőben várt további sorsára. Ahogy számítottam rá, kevés lisztet vett fel, nem ragadt, nem nyúlt, gyönyörűen lehetett vele dolgozni.

Egyébként meg ha már pepecselünk, érdemes nekifutni egy tisztességesebb adagnak, ugyanis főzés nélkül remekül tűri a mélyhűtést! S igazi, házi, kézzel gömbölygetett szilvásgombócot tálalhatunk például egy borús őszi estén :-)

Érdekesség: az Indul a bakterház c. klasszikus gombóchajigálós jelenete során Koltai Róbertet úgy eltalálta a fagyasztott! állapotú szilvásgombóc, hogy fél szemére megvakult!




Szilvásgombóc


Hozzávalók:
  • 80 dkg főtt krumpli - 80 Ft
  • 25-30 dkg liszt - 25-30 Ft
  • 2 tojás - 50 Ft
  • ízlés szerint só
  • 20 szem szilva - 40 Ft
  • 1 ek. cukor
  • 1 kk. fahéj
  • olaj és zsemlemorzsa a meghempergetéshez - 100 Ft (?)

A krumplit jó előre sós vízben megfőzzük, melegen összetörjük, és teljesen kihűtjük.

Hozzáütjük a tojásokat, majd beledolgozzuk a lisztet. Krumplifüggő, hogy mennyit vesz fel, nekem 30 dkg elég volt. Vigyázzunk, ne legyen túl kemény, mert élvezhetetlenné válik a gombócunk!

Lisztezett munkalapon ujjnyi vastagra nyújtjuk, s egyenlő méretű négyzetekre vágjuk.

A szilvát keresztben félbevágjuk, kimagvaljuk. A mag helyére 1-1 kiskanálka fahéjas cukrot teszünk, a két szilvafelet összetapasztjuk, majd beburkoljuk a krumplis tésztával körös-körül, ki ne folyjon főzés közben a leve.

Több adagban lobogó forró vízben kifőzzük a gombócokat. Ha feljönnek a víz tetejére, rászámolunk még 1-2 percet, s már kész is! Pirított zsemlemorzsára szedjük, óvatosan meghempergetjük benne.

Azon forrón tálaljuk, édesszájúaknak további fahéjas cukor kíséretében.




Bekerülési költsége: kb. 300 Ft
Elkészítési ideje: kb. 60 perc

22 megjegyzés:

  1. Megfozom a krumplit meg ma, aztan holnap nekilatok, de szilva nelkul.
    Ahanyszor megkerdem itthon, kell-e szilvasgomboc, a valasz mindig ugyanaz: Igen, de ne tegyel bele szilvat!

    VálaszTörlés
  2. Szia Viki!

    Jó ötlet, én is szeretem. De mákkal is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  3. Jaaaj, de szeretem... És pontosan ugyanígy csinálom én is! Annyira finom tud lenni, naná hogy további fahéjas cukorral! :-DD

    VálaszTörlés
  4. Én kérhetek barackosat, vagy meggyeset??? Vagy lehet, hogy csak a gombócot eszem meg? Mondjuk abból kb 5-öt? Lehetne?

    VálaszTörlés
  5. jó ötlet, megyek és főzök egy adag krumplit! :-)

    VálaszTörlés
  6. Edit :-) Nem is számítottam másra :-D Csinálj nudlit a tésztából! Abban nincs szilva!

    Dóri, jutott eszembe! Sajnos a rezidencián nincs mákdarálóm.

    Yasmine, imááááádom én is :-) Sok-sok fahéjas cukorral!

    Szepy, kérhetsz :-) Vagy neked is nudlit, gyümölcs nélkül, morzsásan!

    Nóra, hajrá! Holnap pedig gombócolás!

    VálaszTörlés
  7. Orvendj, hogy nem szalonnaval akartam tolteni...
    Persze, hogy nudli lesz belole.

    VálaszTörlés
  8. Hm Edit... És ha kóbász zsírban forgatnánk meg?

    VálaszTörlés
  9. Viki,
    nem hiszed el, de tervben van, kb a hétvégére!!!

    Persze szalonnapörccel meghintve, pár merőkanál mangalicazsírral megöntözve:DDD( Jajj, csak ezt nehogy valaki komolyan vegye-hülyülök ám...)

    VálaszTörlés
  10. Annyira rendetlenek vagyunk :-DDD

    VálaszTörlés
  11. 2 napja nalunk is ez volt. Legutobb amikor keszitettem, jo nagy adag lett belole es lefagyasztottam 1/3-at. Most pedig elovettem es megfoztem :)
    Ooolyan finom tud lenni, mi is nagyon szeretjuk.

    VálaszTörlés
  12. Napok óta készülök én is készíteni.
    Az én párom is nagyon-nagyon szereti:DD

    VálaszTörlés
  13. Szalonnás gombóc!!! :)) Jó ötlet!

    De jó, hogy eszembe juttatad! Van szilva dögivel! Ugrok is neki valamelyik nap!

    VálaszTörlés
  14. Judith, tényleg érdemes nekirugaszkodni, és legyártani egy hadseregnek valót - ha van mélyhűtő kapacitás :-) Igen, oooooolyan finom :-))

    Gabi, ezek a pasik :-)) Főzz neki, hétvégén lehűlés!

    Ancsika :-))) A szilvás verziót Max imádni fogja, ez fix!

    VálaszTörlés
  15. A gombóchoz hasonlóan viszonyulok, mint a paprikasütéshez. Nagyon nehezen állok neki, mert szerintem nagyon maszatolós. De a végeredmény megéri!

    VálaszTörlés
  16. Személyes érintettség miatt szólok
    hozzá.

    Tegnap beszéltünk nővéremmel, hogy hogyan kell olyan finom szilvásgombócot készíteni, mint annak idején édesanyánk csinálta.

    Ennek hatására, mivel fogalmam se volt róla kerestem rá szilvásgombócra. Igy találtam ezt az oldalt. Ebben szerepel egy, szerintem városi legenda, miszerint: "az Indul a bakterház c. klasszikus gombóchajigálós jelenete során Koltai Róbertet úgy eltalálta a fagyasztott! állapotú szilvásgombóc, hogy fél szemére megvakult!"

    Történetesen édesanyám kellékesként dolgozott a Magyar Televízióban a 60-as, 70-es években, sőt a 80-as évek elején. Az ominózus tv játékban látható gombócokat személyesen, két kezével készítette, tehát nem lehetett fagyasztott.

    Ugyancsak az ő munkája volt a Vánnyadt bácsi című felejthetetlen komédiában látható végtelen hosszúságú kötött sál is.

    Hozzászólásom csak a történeti hitelesség miatt született. Bárcsak még egyszer ehetnék az ő szilvásgombócából, de sajnos 2002-ben sok szenvedés után meghalt.

    Üdvözlettel: Béres János benike13@gmail.com

    VálaszTörlés
  17. Kedves János! Nagyon köszönöm soraidat!!!

    Igen, így születnek a városi legendák! Köszönöm, hogy megosztottad velünk az igazságot! Isten nyugtassa Édesanyátokat, keze munkáját nem csak a családja őrzi!

    VálaszTörlés
  18. Ez a recept a tökéletes szilvásgombóc!!!!Köszi a receptet!!!!

    VálaszTörlés
  19. Kedves Névtelen, köszönöm! Hamarosan szilvaszezon ;-)

    VálaszTörlés
  20. Most junius végén régi,vagy már uj krumpliból érdemes csinálni?

    VálaszTörlés
  21. Lehetőleg még régiből, ha van, az újnak sokkal nagyobb a víztartalma = sokkal több lisztet kell hozzá használni, ill. sokkal ragacsosabb lesz!

    VálaszTörlés
  22. MEGYEK ÉN IS,MEGESZEM A HÚSZ SZILVÁT--HAHAHAAA

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.