2012. október 30., kedd

Rántott karfiol - másként



Imádom a rántott karfiolt. Enni. Készíteni már nem annyira :-)

Volt már korábban egy sütőben ropogósra sütött hagyományos változat, ahol megtartottam a karfiolrózsákat - isteni volt.

Most viszont csüggedten néztem a megfőtt karfiolt, és egy porcikám sem vágyott maszatolásra. Csak a rántott karfiolra. Így aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve darabosra törtem, tojással és zsemlemorzsával formázhatóvá gyúrtam, bepaníroztam, kisütöttem.

Percek alatt elkészült, a formája más, de az íze hamisítatlan rántott karfiol volt!

Köret nélkül, csak egyszerűen tartárral... Hmmmmmmmm...




Rántott karfiol - másként


Hozzávalók:

  • 30-40 dkg-nyi karfiolrózsa
  • 1 tojás sárgája
  • 2-3 ek. zsemlemorzsa
  • só, őrölt bors
  • pici szerecsendió

A panírozáshoz:

A sütéshez:

  • olaj


A karfiolt sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, és hagyjuk egészen szárazra csepegni és langyosra hűlni. Ha kihűlt, villával darabosra törjük, ne legyen túl pépes, lehessen majd harapni is a végeredményt!

Hozzákeverjük a tojás sárgáját, a fűszereket, végül annyi zsemlemorzsát, hogy formázható legyen, de ne túl kemény! Nem fog szétesni, ez biztos!

Két tenyerünk között korongokat formálunk a karfiolmasszából, s hagyományos módon bepanírozzuk: lisztbe, tojásba, majd zsemlemorzsába mártjuk, és bő, forró olajban oldalanként 1-2 perc alatt ropogósra sütjük.

Hűs tartárral, párolt rizzsel/sült krumplival tálaljuk.

Egy ehhez nagyon hasonló szerepelt Max-nál is :-)





2012. október 25., csütörtök

Tökfőzelék



Valljuk be, kevesek szívét dobogtatja meg, ha ez az ebéd :-)

Szent meggyőződésem, hogy erről egyrészt az iskolai menzák tehetnek, ahol irgalmatlan vastagon berántott tökmasszát porcióztak, melynek szaga már messziről érezhető volt, másrészt a kapor, mely az egyik legmegosztóbb zöldfűszerünk.

Holott a tök egy teljesen semleges ízű zöldség (jó példa erre a tökös-mákos rétes!), kedvünk és vérmérsékletünk szerint ízesíthető, és bizony-bizony, a tökfőzelék is lehet finom!

Sűrítsük önmagával és savanykás tejföllel vagy joghurttal, picike kaporral - szeretni fogjátok :-)





Tökfőzelék



Hozzávalók:

  • 1 kg gyalult (fagyasztott) tök
  • kicsi friss/szárított kapor
  • 3 dl tejföl
  • 1 ek. étkezési keményítő


A tököt felolvasztás nélkül lábasba tesszük, takarék lángon hagyjuk, hogy felolvadjon, majd puhára főzzük plusz folyadék hozzáadása nélkül.

Körülbelül egynegyed mennyiségű tököt kiszedünk, botmixerrel pürévé zúzzuk, majd visszaöntjük a lábasba. 

A keményítőt pici hideg vízzel simára keverjük, hozzáadjuk a tejfölt, majd a főzelékalaphoz kanalazzuk, elkeverjük.

Sóval és kaporral ízesítjük, 1 perc alatt kiforraljuk, és már készen is van.

Hidegen és melegen egyaránt finom, tetszőleges feltéttel kínáljuk.



2012. október 22., hétfő

Lecsókrémleves kapros túrógombóccal, kolbásszal



Egy lángoló színű leves, a lecsó alapízeivel, mely így levesként mégis más - ugyanis Zuramnak is nagyon ízlett, aki önmagában a lecsót egyáltalán nem szereti :-)

A levesbetétként adott kapros túrógombóc és sült kolbászkarikák kerek egésszé tették, igazán laktató fogássá vált, utána bőven elegendő például egy palacsinta.

Ajánlom :-)





Lecsókrémleves kapros túrógombóccal, kolbásszal


Hozzávalók:

  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 1 fej vöröshagyma
  • 30 dkg TV paprika (vegyesen zöld, sárga és piros színű)
  • 2-3 húsos paradicsom
  • 1 kicsi gumó zeller
  • 1 közepes krumpli
  • só, bors
  • csipet cukor
  • néhány levél friss bazsalikom


A túrógombóchoz:

  • 25 dkg túró
  • 1 tojás
  • 2 ek. liszt
  • só, bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerinti mennyiségű friss/szárított kapor
  • kolbászkarikák


A szalonnát apró kockákra vágjuk, takaréklángon pörcösre sütjük. Az így keletkező zsiradékon (a szalonnakockákat nem szedjük ki!) megpirítjuk a vékony karikákra vágott vöröshagymát, majd rádobjuk a felszeletelt paprikát, paradicsomot, a kockákra vágott zellert és a krumplit. Kevergetve néhány percig pirítjuk.

Felöntjük vízzel vagy alaplével, és teljesen puhára főzzük.

Hozzáadjuk a bazsalikomleveleket, botmixerrel krémesre zúzzuk, majd sóval, borssal, csipet cukorral ízesítjük.

Míg a leves fő, elkészül a túrógombóc is. A túrót kikeverjük a tojással, a fűszerekkel, és a liszttel, 15-20 percig pihenni hagyjuk. Forró sós vízbe két teáskanál segítségével kis gombóckákat szaggatunk, és takaréklángon néhány perc alatt készre főzzük. Leszűrjük, melegen tartjuk.

A kolbászkarikákat néhány perc alatt megpirítjuk, épp csak hogy kiengedje egy kicsit a zsírját és átmelegedjen.

A levest a gombócokkal és az illatos kolbászkarikákkal tálaljuk.




Ihlet: Vidék Íze 2012. július



2012. október 19., péntek

Aszalt barackos - diós répakenyér





A megnevezés senkit ne ijesszen el, olyan, mint egy répatorta - soha senki rá nem jönne az ízéről!

Isteni finom, szaftos, csupa íz, csupa illat!

A citrommáz akár el is hagyható, vagy helyettesíthető egyszerűen porcukorral meghintve, illetve citrommal és cukorral ízesített krémsajttal!




Aszalt barackos-diós répakenyér


Hozzávalók:


  • 17 dkg reszelt sárgarépa
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 1 csapott mk. szódabikarbóna
  • 1 mk. fahéj
  • csipet só
  • 10 dkg aszalt sárgabarack
  • 1 maréknyi dió
  • 1 dl olaj
  • 2 tojás
  • 1 kicsi alma
  • 1 löttyintés vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor


A citrommázhoz (opcionális):

  • 10 dkg porcukor 
  • 1 citrom 
  • 10 dkg vaj


A cukrot, lisztet, sót, szódabikarbónát, fahéjat elkeverjük egy tálban. 

Hozzáadjuk a reszelt sárgarépát, a lereszelt és kinyomkodott almát, az olajat, a tojást, a vaníliát, valamint a feldarabolt sárgabarackot és az előzőleg szárazon megpirított, majd durvára vágott diót.

Ovális habverővel simára keverjük.

Egy szögletes püspökkenyér formát kibélelünk sütőpapírral, a gyümölcsös masszát belesimítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Ezalatt szépen felemelkedik, majd a hőmérsékletet 160 fokra mérsékelve készre sütjük - tűpróba!

A formában hagyjuk kihűlni, csak utána borítsuk ki, majd hűtsük ki teljesen.

A puha vajat keverjük habosra az alaposan lecsutakolt citrom lereszelt héjával és levével, valamint a porcukorral.

A teljesen kihűlt süteményt ezzel a citromos mázzal vonjuk be.

Fogyasztásig tartsuk hűtőben!

Szeletekre vágva tálaljuk.





Ihlet: Nők Lapja Konyha 2012. március

2012. október 18., csütörtök

Boldog születésnapot Teca! - szezámmagos-kávés csokitortával :-)





"Torták, rózsák, égő gyertyák,
s néhány szívből jövő kívánság -
Ha elmúltál már ennyi meg ennyi,
nem kell azt úgy a szívedre venni."

LGT


Kedves TECA!

50. születésnapod alkalmából szeretettel köszöntelek, jó egészséget, sok boldogságot kívánok!!!





Recept ITT!

2012. október 16., kedd

Kenyér világnapjára villámgyors kakaós csiga



Tegnap elszédültem a boltban, látván a péksütemények árát... 

Azonnal eszembe jutott ez a kakaós csiga, mely Gesztenyétől indult hódító útjára diós csigaként, majd Barbinál menetelt tovább kakaós ízben: csak gyúrás, nyújtás, és már mehet is a sütőbe!

A tészta szuper, öröm vele dolgozni - ahogy egyszer régen már bizonyított is almás-pudingos töltelékkel. Csak jól elfelejtkeztem róla...

Süssétek meg bátran, és kínáljatok meg vele valakit - ahogy én is tettem :-)





Kakaós csiga


Hozzávalók 1 gáztepsinyi csigához:


  • 25 dkg túró
  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg (por)cukor
  • 1 löttyintésnyi vaníliakivonat/1 cs. vaníliás cukor
  • 0,5 dl tej
  • 5 ek olaj
  • 1 tk. sütőpor
  • csipet só


A töltelékhez:

  • 5-8 dkg puha vaj
  • 4 ek. porcukor
  • 2-3 ek. cukrozatlan kakaópor


A túrót simára keverjük a cukorral, vaníliával, sóval, hozzáadjuk a tejet és az olajat, végül a sütőporral összekevert liszttel sima, nem ragadós tésztát gyúrunk.

A túró minőségétől függ: ha a tészta ragad, nyugodtan adjunk hozzá kevés lisztet, ha viszont nem állna össze, tejjel lazítsuk.

Lisztezett munkalapon kb. fél cm vastagságúra kinyújtjuk, megkenjük puha vajjal, meghintjük előbb cukorral, utána a kakaóporral.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A feltekerésnél választhatunk. Ha a hosszabbik oldalánál kezdjük, tenyérnyi méretű kis csigákat kapunk, ha  a rövidebbik oldala felől csavarjuk fel, akkor kb. akkorákat, mint amik a boltban, pékségekben kaphatók.

A feltekert tésztát éles késsel ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, sütőpapírral borított tepsire ültetjük őket, és az előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

Porcukorral meghintve, bögre tej vagy kakaó kíséretében tálaljuk.




További csigák itt, itt, itt és itt.


2012. október 14., vasárnap

Házi csokipuding


Semmivel sem bonyolultabb, mintha bolti pudingporból készítenénk. Ebben viszont van igazi csokoládé, igazi kakaópor - s mennyivel finomabb!

Ez csak egy alaprecept, bátran játszhatunk az ízesítéssel, pl. használhatunk narancsos étcsokoládét, ízesíthetjük rummal/rumaromával (ha gyerekek is esznek belőle), kókusszal, stb.

A vasárnapi ebédet követő desszertként még bőven elkészülhet :-)




Házi csokipuding


Hozzávalók 2 adaghoz:


  • 2,5 dl tej
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 1 csapott ek. cukrozatlan kakaópor
  • ízlés szerinti cukor (én most csak 1 tk-nyit tettem bele)
  • 1 löttyintés vaníliakivonat
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • csipet só

Tetejére:
  • kandírozott narancshéj
  • dió


2 dl tejet felforrósítunk, beletördeljük a csokoládét, hagyjuk felolvadni. Hozzáadjuk a kakaóport, a cukrot, vaníliakivonatot, csipet sót, elkeverjük.

A maradék 0,5 dl hideg tejben csomómentesre keverjük a keményítőt, és a csokoládés tejhez adjuk. Ovális habverővel kevergetve takaréklángon sűrűre főzzük.

Azon forrón üvegtálkákba kanalazzuk, meghintjük kandírozott narancshéjjal és diódarabokkal, majd folpack-kal lefedve (hogy ne bőrösödjön a teteje) langyosra hűtjük, majd tálalásig hűtőben tároljuk.





Ihlet: Nők Lapja Konyha 2012/10.