2011. március 30., szerda

Diós-májas dagadó

A klasszikus zsemlés-tojásos töltelék egy izgalmasabb változata. Dúsan májas, és jól esik ráharapni a durvára vágott dióra!

Hidegen és melegen egyaránt nagyon finom!

Ha szépen kérjük, a hentes felszúrja nekünk a húst :-)






Diós-májas dagadó


Hozzávalók:

  • 1 nagyobb dagadó
  • 15 dkg csirkemáj
  • 5 dkg dió
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 zsemle
  • 1 tojás
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • néhány csík füstölt szalonna
  • só, bors


A dagadót kívül-belül besózzuk, meghintjük borssal.

Elkészítjük a tölteléket. A zsemlét beáztatjuk, majd kicsavarjuk. A májat kicsire kockázzuk, hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát. 

A diót száraz serpenyőben illatosra pirítjuk, durvára vágjuk, belesöpörjük a májas töltelékbe.

Összefogjuk egy tojással, sóval, borssal, vágott petrezselyemzölddel ízesítjük.

Lazán betöltjük a dagadóba, nem kell túl ducira, mert sülés közben szétreped! A nyílást hústűvel zárjuk, vagy egész egyszerűen tűvel-cérnával összevarrjuk.

Beborítjuk szalonnaszeletekkel, így nem szárad ki sülés közben.

180 fokos sütőben fólia alatt, kevés vizet aláöntve 45 percig pároljuk, majd a fóliát levéve pirosra sütjük.

Tipp&trükk: ha marad a töltelékből, muffinforma mélyedését béleljünk ki réteslapokkal, kanalazzuk bele a tölteléket és úgy süssük ki. Akár köretként, akár előételként is jól működik!


Ötlet: Nők Lapja Konyha



2011. március 29., kedd

Egy jó szó :-)

"A jó szó, a mosoly, a kedvesség pénzembe nem került. Az emberben ott szunnyad ez a feneketlen kincsesbánya, amelyből vég nélkül adhatna a másiknak, a családnak, az országnak, a világnak, amellyel egy egészen más tudatszint felé indulhatnának tovább." (Tisch Ferenc) 




Ennek a játéknak az önzetlen kedvességétől teljesen készen vagyok!

Eszter hívta életre, s a játék lényege pont az, hogy hagyjunk másoknál egy jó szót, egy kedves bejegyzést, s talán épp a mi "segítségünkkel" kaphatja meg Eszter csodálatos szappanjait :-)

Azt kell mondjam, épp erre van szükség ebben a mai kemény világban: önzetlen szeretetre és jó szóra. Mindkettő ingyen van, korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre - s bearanyozhatjuk vele mások életét.

Ott fogok hagyni én is 1-1 jó szót, gyűljenek csak szépen - április 15-ig! 

Nekem is van már egy - Anikótól :-) Köszönöm!

2011. március 27., vasárnap

Citromos-vajas csirkemell



Egy újabb gyöngyszem, miszerint sokszor a legegyszerűbb a legfinomabb.

Nem más ez, mint a rántott hús egy változata, mégis egész más dimenzió. A citrom és a vaj tökéletes harmóniát alkot az egyébként semleges ízű csirkemellel, mely szaftossá és omlóssá válik, s még véletlenül sem szárad ki.

Felettébb ajánlom :-)



Citromos-vajas csirkemell




Hozzávalók:

  • 2 egész csirkemell filé
  • 10 dkg vaj
  • 1 citrom
  • só, bors
  • kevés olaj
  • liszt


A csirkemelleket megmossuk, hosszában kettévágjuk, majd a darabokat egyenként három darabra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk.

5 dkg vajat megolvasztunk, belereszeljük a citrom alaposan megmosott héját, és belefacsarjuk a levét.

A besózott húst belemártjuk a citromos vajba, majd a lisztbe. A maradék 5 dkg vajat  azonos mennyiségű olajjal felforrósítjuk, és oldalanként kb. 2 perc alatt kisütjük a hússzeleteket.

Egyszerű és nagyszerű!




Ötlet: Bereznay Tamás

2011. március 25., péntek

Hagymás-mustáros sárgarépa krémleves



A márciusi Nők Lapja Konyhából merítve.

Alapjáraton is nagy barátja vagyok a krémleveseknek, ehhez pedig minden adva volt itthon. Próba - cseresznye, ha a hozzávalók önmagukban ízlenek, egymás mellett sem lehet túl nagy baj belőlük.

Na, ez a leves olyan finom lett, hogy mind egy cseppig elfogyott. Az a picike mustár nagyot dobott az ízén, s ha csukott szemmel kellett volna ennem, talán nem is tippelek répára. 

Ezt a hitetlenkedőknek és a répától ódzkodóknak mondom :-)




Hagymás-mustáros sárgarépa krémleves


Hozzávalók:

  • 1 ek. olaj
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma/1 nagyobb póré
  • 1 közepes fej krumpli
  • 4 szál sárgarépa
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 l húsleves (mehet kockából)
  • só, bors
  • 1 tk. (csípős) mustár


A zöldségeket megtisztítjuk, a vöröshagymát és a répát durvára reszeljük vagy a késes betétűvel ledaráljuk. Kevés olajon kevergetve kissé megpároljuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát.

Felöntjük a húslevessel, hozzáadjuk a felkockázott krumplit, és egészen puhára főzzük. Botmixerrel pürésítjük, sózzuk, borsozzuk, végül 1 teáskanálnyi mustárral ízesítjük. 

Reszelt sajttal és pirított kenyérkockákkal tálaljuk.



2011. március 24., csütörtök

Szép álmokat, Billy!

Könyvajánló.

Majdnem egyszuszra sikerült megennem, kerek szemekkel egyszerűen csak lapoztam tovább.




"Csaló vagy áldozat? Ki volt Billy Milligan? A világ máig nem kapott határozott feleletet. Zseniális színész, aki orránál fogva vezette egész Amerikát, a bíróságokat, a pszichiátereket? Vagy egy megkínzott és szétesett ember, akinek testében csakugyan több tucat!!! különböző személyiség lakott? Az író két éven át faggatta Billyt és környezetét, hogy felderítse, miért támadott és erőszakolt meg a fiatalember ismeretlen nőket. Hogy ő tette-e egyáltalán, vagy a benne lakozók valamelyike: a szenvtelen Arthur, a lezser Allen, a vad Ragen, esetleg Adalana, a leszbikus!!! nő. Keyes páratlan nyomozása a megsokszorozódott személyiségek rég vitatott rejtélyét helyezi új megvilágításba. Az olvasó végigkövethet egy fantasztikus élettörténetet, s a végén maga is ítélhet: bűnös volt-e Billy Milligan?"


A könyv annál inkább is lenyűgöző, mert szóról szóra megtörtént, igaz történetet dolgoz fel. Amerikában még törvény is született, a Milligan-törvény, hisz azidáig nem volt ilyen esetre precedens.

A '70-es évek végén három rablótámadás történik az egyetemi városban, melynek áldozatai fiatal nők. Egyikük a bűnügyi nyilvántartásból azonosítja az elkövetőt, akit lakásán el is fognak - de akinek szemmel láthatóan fogalma sincs róla, mi történik vele, mivel gyanúsítják. Hangulatváltozásai és személyiségbeli változásai egyik percről a másikra történnek. Hol egy rémült kisfiú sír a rácsok mögött rettegve, hol egy szláv akcentussal üvöltő férfi tör-zúz bestiális erővel.

Billy Milligant molesztálta a nevelőapja, s mintegy védekezésképpen a személyisége 24 önálló személyiségre hullott szét egyazon testben. 

Elképesztő élmény végigkövetni az életét, ami ezután következik. A benne élő személyek egy idő után tudomást szereznek egymásról, addig csak ún. idővesztés van, mint mikor valaki hosszú álomból ébred. Aztán rájönnek a valóságra. Beszélgetnek egymással. Mikor kire van szükség. Erőre. Észre. Hűvös gondolkodásra. Fájdalom-viselésre. 

Aki éppen a tudatot birtokolja, az az ún. "folton" áll, mintha reflektorfényben állna. A többiek addig alszanak vagy csak a sötétben pihennek, tanulnak. Minden személyiségnek van egy csak rá jellemző speciális tudása, jellemző hanglejtése, akcentusa, sőt más-más súlyúak, kinézetűek. Egymást le tudják hívni, rángatni, parancsolni a "foltról", ahogy épp az adott helyzet kívánja. 

S bizony vannak helyzetek, hogy a véletlenül "foltra" tévedt személyiség értetlenül néz szét, hogy csöppent ebbe a szituációba, vajon huszonnégyük közül éppen ki művelhette pl. a rablást és az erőszakot. 

S néha-néha felbukkan maga Billy, a magszemélyiség is, aki 16 éves korában öngyilkos akart lenni - ezért a többi személyiség egész egyszerűen altatja, kiiktatja őt. 7 év után ébred fel, a börtönben, és szembesül a valósággal. 

Döbbenetes élmény. Igaz történet. Dráma. Pszichológia. 

Ajánlom.


Feldolgozás alatt a folytatás: Billy Milligan háborúi.

2011. március 23., szerda

Díjak nálam is :-)

Dittától, Krisztától, Anikótól és Diától érkeztek a díjak, záporesőként :-) No hálistennek kinn hétágra süt a nap!

Köszönöm szépen!








A 10 blogger, akinek szívesen továbbadom:




2011. március 20., vasárnap

VKF!41. - Mézes-málnahabos torta




Egy málnakrém, ami tortának indult...

A 41. VKF! témája a méz by Mézigörl :-)

Még annál is kevesebb mézet fogyasztunk. Szinte semennyit (piruló smiley). Felteszem, ez is valami napközis utózönge, sokszor volt vajas-mézes kenyér úgy, hogy a hideg vajat (akkor még tényleg vaj volt, jut eszembe) szinte rákockázták a vastagra szelt kenyérre, és adtak mellé egy kis lépsejt formájú műanyagban mézet. Annyira édes volt a méz számomra, hogy szinte fájt az ínyem a koncentráltságától.

Téli időszakban van itthon méz, torokfájásra, meleg teába keverve.

Kinéztem hát egy tök jó receptet Stahl Judit: Büntetlen örömök c. könyvéből. Tényleg nagyon tetszett. Hát ahhoz képest akkora csalódás volt, hogy sűrűn kellett szentségelnem :-( Tortaként indult. Kakaós piskóta, a tetején egy joghurtos-málnás-mézes-tejszínes krém. Stimmt. Mintaszerűen el is készítettem, egy éjszaka a hűtőben, hogy a zselatin elvégezze áldásos tevékenységét.

Tegnap reggel kinyitom a hűtőt: csupa piros ragacs minden... Folyik, ragad, csöpög, trutyis minden. Szentségelés, súrolás. Nézem a tortát: az csöpög. De mint egy állat. Hé, és a zselatin??? Szegény zselatin már nem tudott megbirkózni a natúr joghurt elképesztő savótartalmával (plusz a málna leve, plusz a tejszín), és szép lassan lecsöpögött. Szivacsként ott volt alatta a piskóta, amit meg már nem bírt felvenni, szétfolyt a hűtőben. Egyáltalán nem voltam boldog...

Szóval a helyzet a következő: miután lecsöpögött a joghurt (a hűtőben szerteszét), a krém állaga zseniális lett, és az íze egy csodálatos. Nemes egyszerűséggel pohárkrémként megettük (a rommá ázott piskóta kuka), és levontam a tanulságot: csöpögtetés!!!

Tessék egy kipróbált recept :-) Ha távozik a savó, valószínűleg nagy királyság lesz belőle!





Mézes-málnahabos torta


Hozzávalók egy 22 cm-es tortához:

A piskótához:

  • 2 tojás
  • 2 ek. cukor
  • 2 ek. liszt
  • 1 ek. kakaó
  • 2 ek. víz


A málnahabhoz:

  • 30 dkg natúr joghurt
  • 30 dkg friss vagy fagyasztott málna
  • 10-15 dkg méz (ízlés szerint)
  • 2 dl tejszín
  • 1 tk. vanílakivonat
  • 1 fél citrom reszelt héja
  • 1 tasak Zselatin fix


Hagyományos piskótát készítünk: a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a vízzel, a kakaós liszttel, végül hozzáadjuk a keményre vert fehérjét. Egy kapcsos tortaforma aljára sütőpapírt borítunk, és a piskótát 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük.

Teljesen kihűtjük.

A krémhez a málnát felolvasztjuk, lecsepegtetjük, villával összetörjük. A natúr joghurtot textillel bélelt szűrőbe öntjük, néhány órán át a hűtőben hagyjuk, hogy eltávozzon a felesleges savó.

A csöpögtetett joghurtot összekeverjük a mézzel, az összetört málnával, a vaníliakivonattal, az alaposan lecsutakolt citrom reszelt héjával és a Zselatin fix-szel. A tejszínből kemény habot verünk, és a málnás-mézes krémhez keverjük.





A piskóta köré visszacsatoljuk a tortakarikát, ráöntjük a málnás habot. 1 éjszakára hűtőbe tesszük dermedni.

Másnap málnaszemekkel, csokicirmozással, tejszínhabbal díszítjük.



2011. március 18., péntek

Azért vannak a jó barátok :-)



Még a hétvégén történt.

Lakásavató buliba voltunk hivatalosak, sütöttem is egy nagy tál pogácsát. Hogy, hogy nem, elsőként érkeztünk, majd nem sokkal utánunk megérkezett mégy egy pár. Beszélgettünk, eszegettünk, iszogattunk, a többiek sehol.

Aztán egyszer csak elözönlötték a lakást, ajándékokkal felpakolva, plusz egy meglepetéssel: Meli barátnőm csak ezért utazott le Pestről :-)

Én meg csak ültem/álltam, mint egy szélütött :-)

Mindenki tudott mindent, két hete ment a szervezkedés teljes titokban, hogy meglepnek a szülinapomon! Levelezés, telefonok, susmus, egyeztetés :-) Jaj, senki el ne szólja magát, pláne Zuram, akiből akár véletlenül is kibuggyanhatott volna. De nem :-)

Tortát is sütöttek. Kávésat. Gyönyörűt. Benne a szívük-lelkük. Melcsi, küldesz róla egy fotót, hogy megmutathassam? :-)


És kaptam egy mesébe illő mázas Pataki tálat, amit rögtön a kiugrani akaró szívemhez szorítottam :-)




Köszönöm! Köszönöm Nektek még egyszer!


2011. március 16., szerda

Gazdag káposztasaláta

Ez a recept is a munkahelyemről származik, sok éve kaptam. 

Ehetjük önálló fogásként, húsok köreteként, 1-2 főtt tojással, pirítóssal, csak a fantáziánk szab határt, no és persze az étvágyunk :-)

A benne lévő néhány sonkacsíknak köszönhetően pedig egyáltalán nincs olyan érzés, mintha legelésznénk = férfinép foga alá is való fogás! 

Friss és ropogós, mégis laktató saláta!




Gazdag káposztasaláta




Hozzávalók:
  • 1 kicsi fej fehérkáposzta (60 dkg)
  • 1 kígyóuborka
  • 1 fej lilahagyma
  • 2-3 szál sárgarépa
  • 15-20 dkg sonka
  • 4 dl tejföl
  • 2 ek. mustár
  • só, bors
  • pici porcukor
  • citromlé


A káposztát megtisztítjuk, negyedbe vágjuk, torzsáját kiemeljük és vékony csíkokra metéljük. Az uborkát és a lilahagymát tisztítás után félbevágjuk, vékonyra szeleteljük.

A sárgarépát a reszelő durva fokán lereszeljük. A sonkát felcsíkozzuk.

Összeforgatjuk a hozzávalókat egy nagy tálban. Sózzuk, borsozzuk.

A tejfölt összekeverjük mustárral, pici cukorral és citromlével - kvázi hamis majonéz - és a káposztasalátához keverjük. Kóstoljuk meg, ha kell, korrigáljuk a fűszereket.

Néhány órára hagyjuk összeérni a hűtőben.


2011. március 10., csütörtök

Vaníliás karamella "likőr"



"Likőr" = alkoholmentes verzió.

Ezzel a kontyalávalóval gondolva azokra, akik ilyen-olyan indokok miatt nem ihatnak alkoholt. S milyen jól esne nekik is, ha vendégségben, összejövetelekkor nem ásványvízzel vagy üdítővel kellene koccintaniuk.

Ez itt egy tuti kis verzió :-) Karamella, vanília, pici kávé és selymes tejszín. 

És elárulok még egy kulisszatitkot: reggeli kávéba öntve is irgalmatlanul finom!




Vaníliás karamella "likőr"


Hozzávalók kb. 5 dl-hez:


  • 10 dkg cukor
  • 2 dl habtejszín
  • 1,5-2 dl tej
  • 0,5 dl főzött kávé
  • 1-2 mk. rumaroma
  • 1 vaníliarúd


A cukrot alacsony lángon, kevergetés nélkül megolvasztjuk. Amikor olyan színű és állagú lesz, mint a méz, felöntjük a tejszínnel, összeforraljuk. A karamella ilyenkor visszakeményedik, semmi pánik, szépen el fog olvadni!

Öntsük hozzá a kávét, a vaníliarudat, és annyi tejet, hogy szájízünk szerint legyen édes. Hagyjuk lassú lángon forrni. Picit sűrűsödni fog, de nem lesz az a nehezen folyó, vastag krémlikőr!

A végén adjuk hozzá a tetszés szerinti mennyiségű rumaromát.

Hűtőben hagyjuk érni néhány órát, s már fogyasztható is!

2011. március 8., kedd

Csokis-meggyes túrótorta


Üde, könnyed torta, ízében emlékeztet a túrórudi tortára - meggy és csoki extrákkal :-) 




Összeállítása voltaképpen pofonegyszerű, a csokis szívek a tetején sem viszik el a pepecs irányba.

Bátran nyűgözzük le vele a családot vagy a vendégeinket!




Csokis-meggyes túrótorta


Hozzávalók 18 cm-es tortához:

A piskótához:

  • 3 tojás
  • 3 ek. cukor
  • 3 ek. liszt


A töltelékhez:

  • 25 dkg túró
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 tk. vaníliakivonat
  • 6 dkg vaj
  • 5-8 dkg porcukor (ízlés szerint)
  • 1 üveg magozott meggybefőtt

Tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 ek. olaj


Egyszerű piskótát készítünk - amit én fordítva szoktam. Kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjéből robotgéppel habot kezdünk verni, majd kb. félidőben hozzáadjuk a cukrot, és kemény habbá verjük. Ekkor adjuk hozzá egyesével a tojássárgájákat, végül a lisztet.

Sütőpapírral kibélelünk egy kapcsos tortakarikát, belesimítjuk a masszát, és 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). Rácsra téve hűlni hagyjuk.

Elkészítjük a krémet: a túrót habosra keverjük a cukorral, vaníliával, puha vajjal és a reszelt citromhéjjal.  

A meggybefőttet lecsepegtetjük. 

A csokoládét megolvasztjuk.

A kihűlt piskótakarikát kettévágjuk úgy, hogy a felső karika egészen vékony legyen. Szíveket szaggatunk belőle, melyeket ecset segítségével átkenünk olvasztott csokoládéval. 

Az alsó tortalapot megkenjük a túrókrém felével. A meggybefőtt kb. kétharmadát beleforgatjuk az olvasztott csokoládéba, megrakjuk vele a krémet, majd befedjük a maradék édes túróval. 



A torta tetejét kirakosgatjuk a csokis szívekkel, a közökbe potyogtatjuk a maradék meggybefőttet, és 1-2 órára hűtőbe rakjuk.



Ihlet: Nők Lapja Konyha 2010. december-2011. január

2011. március 6., vasárnap

Édes csónakok




Emlékeztek Limara csónakjaira? Tavaly ilyentájt söpört végig a blogokon, másokkal együtt én is megsütöttem.

Nemrég az archívumomban keresgéltem valamit, amikor szembejött ez a recept, s rögtön ráéheztem.

Ugyanezzel a lendülettel át is alakítottam, méghozzá édesre, csak a formázást tartottam meg. Fogtam a kalácstésztámat, a csónakok egyik felét Nutellával, másik felét fahéjas cukorral töltöttem meg.

Pillekönnyű, foszlós kalács lett a végeredmény, az illata az egész lakást belengte.

Ellenállhatatlan :-)



Édes csónakok


Hozzávalók:

A tésztához:
  • 2,5-3 dl langyos tej
  • 3 tojás sárgája
  • 6 dkg olvasztott vaj/margarin
  • 50 dkg liszt
  • 3 dkg friss élesztő
  • 6 dkg cukor
  • csipet só
Töltelék:
  • 4 ek. Nutella
  • 4 ek. cukor
  • 1 tk. őrölt fahéj
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás a tetejére
A tészta hozzávalóit felsorolás sorrendjében kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk, dagasztjuk-kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk, és 8 egyenlőre részre vágjuk.

Egyesével hosszúkás, keskeny téglalappá nyújtjuk.

4 téglalapot megkenünk Nutellával, feltekerjük, mint egy beiglit. Éles pengével/késsel mélyen bevágjuk úgy, hogy a végén 2-2 cm egészben maradjon.

A másik 4 téglalapot egyesével megkenjük olvasztott vajjal, meghintjük fahéjas cukorral. Feltekerjük, mélyen bevágjuk hasonlóan a nutellásokhoz.

Sütőpapírral borított tepsire ültetjük őket, tisztes távolságra egymástól, majd langyos helyen 20 percig kelni hagyjuk.

Kelés után a csónakokat lekenjük 1 felvert tojással. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy tálka vízzel az aljában, majd a süteményeket 20-25 perc alatt aranyszínre sütjük.



Ha langyosra hűlt, már ehető is :-)



2011. március 5., szombat

2011. március 3., csütörtök

Duplán halas spagetti




Elsőre lehet, hogy meghökkentőnek tűnik a halas-paradicsomos kombináció.

Az is. Meghökkentően finom :-)

Hirtelen ötlet szülte villámgyors spagetti rohanós hétköznapokra! S hogy miért duplán halas? Tonhalkonzerv dúsítja a puritánul egyszerű paradicsommártást, mellette pici kockákra vágott, ropogósra sütött halfalatok teszik kerek egésszé ezt a fogást.

Egyszerű és nagyszerű!



Duplán halas spagetti

Hozzávalók:

  • 50 dkg spagetti
  • pici olaj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4-5 dl paradicsomlé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 doboz tonhalkonzerv (180 gr)
  • 1 nagy szelet tengeri halfilé, pl. pangasius, kb. 25 dkg
  • só, bors
  • oregánó
  • 1-2 ek. liszt


A spagettit lobogó sós vízben kifőzzük. Olajat nem tettem bele, míg újra fel nem forrt a víz a tészta beletétele után, folyamatosan kavargattam, forrást követően már csak egyszer-kétszer. Nem tapadtak össze a szálak - és a mártás sem csúszott le a tésztáról!


A mártáshoz kevés olajon megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát. Felöntjük a paradicsomlével, takaréklángon hagyjuk forrdogálni, sűrűsödni. Sóval, borssal, zúzott fokhagymával, oregánóval és a tonhalkonzervvel ízesítjük, jól összeforraljuk.

A halfilét egészen kicsi, kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, lazán összerázzuk a liszttel, hogy a halkockák ne tapadjanak egymáshoz. Kevés olajon néhány perc alatt ropogósra sütjük.




Tálaláskor tányérra halmozunk egy adagnyi tésztakupacot, rámerünk egy adag tonhalas paradicsomszószt és rászórunk a ropogós halkockákból.




2011. március 1., kedd

Kapros-uborkás kence




Amilyen arcátlanul egyszerű ez a kenőke, olyan arcátlanul finom :-)

Volt a Rama-nak egy Creme Bonjour nevű, többféle ízben kapható szendvicskrémje, s már évekkel ezelőtt is a kapros-uborkás verzió jött be nekem leginkább. Furcsa perverzió, magam sem értem: akkoriban még ki nem állhattam a kaprot.

Nem tudom, mert nem keresem a polcokon: kapható még?

Ahhoz a kencéhez kísértetiesen hasonló ízű és állagú krémet sikerült itthon előállítani, villámgyorsan elfogyott! Némi előkészület, de utána 2 perc összerakni!




Kapros-uborkás kence


Hozzávalók:

  • 450 gr 20%-os tejföl
  • 4-6 db csemegeuborka (ecetes uborka)
  • 1 tk. szárított kapor/1 kis csomag friss kapor
  • só, bors


A tejfölt egy textillel kibélelt szűrőbe borítjuk, a szűrőt egy tál fölé állítjuk, lecsöpögtetjük néhány óra, vagy akár egy éjszaka alatt. Attól függ, mennyire sűrű krémet szeretnénk végeredményül kapni.

A lecsöpögtetett tejfölt összekeverjük a reszelő finom fokán lereszelt uborkával, a kaporral, sóval, borssal. Fűszerekből ízlés szerint.

Ennyi. Jöhet a friss péksütemény, puha kenyér, ropogós pirítós...