2010. június 29., kedd

Ananász krémleves





Tejszínes ananászleves - állt egy új ételszállító cég étlapján, melyet kollégáim most kezdtek tesztelni.

Ettől a két szótól elindult a hangya az agyamban. Beötlött a tavalyi nagy sikerű gyümölcslevesem, amiből egyszerűen nem tudtam eleget főzni, és nem volt visszaút :-)

Olyan lett, amilyenre számítottam: krémes, az ananászíz mellett finoman gyömbér és fahéj - mindezt az eper tette teljessé, mint levesbetét.

Jól fogyott, na!





Ananász krémleves


Hozzávalók:

  • 1 ek vaj
  • 5 dkg cukor
  • 1 doboz ananászkonzerv (esetleg friss ananász)
  • 1 ek. keményítő
  • 2 dl tejföl
  • esetleg némi tej
  • gyömbér
  • fahéj


A vajat megolvasztjuk, és a cukrot megkaramellizáljuk. Rádobjuk az ananászt (levével együtt), felöntjük vízzel, és puhára főzzük. Meglepő, de kb. 1 órán át főztem, míg a rostjai turmixolhatóvá váltak!

Botmixerrel leturmixoljuk.

Fűszerezzük őrölt fahéjjal és gyömbérrel.

A keményítőt pici hideg vízzel, majd a tejföllel simára keverjük, némi forró levest adunk hozzá, hogy össze ne ugorjon, majd az egészet a leveshez csurgatjuk.

1-2 perc alatt kiforraljuk, ha kell, utánaízesítjük. Ha túl sűrű lenne, némi tejjel hígíthatjuk.

Jégbe hűtve, falatnyira vágott eperrel vagy málnaszemekkel, esetleg gombóc vaníliafagylalttal tálaljuk.






12 megjegyzés:

  1. Ananászból? Gyümölcsleves? Nem is rossz ötlet! Sőőőt!

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is jól fogyna, mert tuti finom lehet!

    VálaszTörlés
  3. Dia, na mit szólsz? :-DDD Tessék nekiugrani!


    Bianka, köszi! És milyen fini ilyen melegben!


    Csibe, tuti! Bevizsgáltuk - többen is :-DD

    VálaszTörlés
  4. Na, ezt ki kll probaljam. I. szereti az ananaszt.

    VálaszTörlés
  5. Edit :-) Kíváncsian várom!

    VálaszTörlés
  6. A tavalyi nekünk nagyon bejött, ez is biztos nagyon finom, jön a hőség, ilyenkor biztos jól tud esni!

    VálaszTörlés
  7. Liz, miután újra harcra kész a botmixer, semmi nem tart vissza a levestől :-)

    Aztán majd megkérdem Szofit!

    VálaszTörlés
  8. Viki, nem hiszed el; tegnap pont ananásszal párosítottam a málnás gyümölcslevest, mert már csak a málna nem lett volna elég, mert előtte a tavaly bevált tejfölös málnához elfogyott javarészt:-))
    Szupi lehet(ett) a Tiéd is!:-))

    VálaszTörlés
  9. Azta, tudtok élni! Eper, mint levesbetét :)

    VálaszTörlés
  10. A leves szuperül hangzik :)
    És a tavalyi recepted alapján én is sok gyümölcslevest főztem már :)

    VálaszTörlés
  11. Hümmm, most a melegben egy pár kanálnyi jégbe hűzött ilyet szeretnék!! (marad egy kis bodzaszörpi jéggel:) bár most világosodam meg újra, hogy bodzaszörpis gyümilevest akartam kreálni:))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.