2012. április 14., szombat

Sonkás-tormás karajtekercs



Még mindig a húsvéti maradék álcázása jegyében! Ebben az ételben például szépen el lehet bújtatni az esetlegesen megunt főtt sonkát és a tormát!

Ahogy a tojással töltött csirkemellnél, itt is működött a kétféle sütési technika, páratlanul omlós, szaftos húst eredményezve, s mindenki tetszését elnyerve :-)






Sonkás-tormás karajtekercs


Hozzávalók:

  • 4, ún. nyitott szelet csont nélküli karaj
  • 4 szelet sonka
  • 1 ek. vaj
  • 1 ek. liszt
  • 1 dl tej
  • ízlés szerint 1-2-3 tk. ecetes torma
  • só, bors

Besamelt készítünk: a vajon halvány színűre pirítjuk a lisztet, felöntjük az 1 dl tejjel, és ovális habverővel simára keverjük, majd 1-2 perc alatt kiforraljuk, hogy a liszt nyers íze eltűnjön. Hozzákeverjük az ízlésünknek megfelelő mennyiségű tormát, sózzuk, borsozzuk, langyosra hűtjük.

A karajszeleteket leöblítjük, klopfolóval gyengéden megütögetjük. Sózzuk, borsozzuk.

A szeleteket megkenjük a tormás krémmel, ráfektetünk 1-1 szelet sonkát, és roládszerűen feltekerjük, majd fogvájóval rögzítjük. A húst kívülről is hintsük meg sóval és borssal.

Kevés olajat hevítünk serpenyőben, és körös-körül aranyszínű kérget sütünk a húsra. Utána átemeljük kisebb tepsibe, jénaiba, és 1 dl-nyi vizet/alaplevet aláöntve, 190 fokos sütőben 15 percig sütjük.

Picit pihentetjük, eltávolítjuk a fogvájókat, majd rézsútosan szeletelve, tetszés szerinti körettel tálaljuk.



Ihlet: Nők Lapja Konyha 2012. március


5 megjegyzés:

  1. Jó néz ki és nagyon tetszik az ízvilág. Szuper lehet. Ismerem ezt a technikát és szoktam alkalmazni, bevált. :)))

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon ínycsiklandó lett ! Feltétlenül kipróbálásra érdemes .

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki:) A tormát különösen szeretem. Nálunk nem maradt sonka, sőt még vettem is, húsvét után le volt árazva, egy nagyon finom, jó minőségű sonka. Még nem unjuk:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finomságos lehet ez a hústekercs. Minden hozzávalót szeretek, így igen kedvemre való. Már csak azt kell eldöntenem, hogy a töltött csirkemellet, vagy ezt készítsem el előbb.:)

    VálaszTörlés
  5. Finom lehet ez is:) Elkészítettem a Blogkóstolóra a Narancsos - csokis kekszedet, nagyon finom lett, ítt is köszönöm a receptet:)

    VálaszTörlés