2013. január 6., vasárnap

Rigójancsi



Még az ünnepek alatt sütöttem. 

Légies, könnyed, nem csömör édes sütemény, s elkészítése sem ördöngösség - sőt!

Próbáljátok ki!




Rigójancsi


Hozzávalók 15 kockához:

A piskótához:

  • 3 tojás
  • 6 dkg cukor
  • 6 dkg liszt
  • 2 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 3 ek. víz
  • csipet só


A habhoz:

  • 7,5 dl hideg tejszín (30%-os habtejszín, nem növényi)
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 2 ek. cukrozatlan kakaópor



A csokimázhoz:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 ek. étolaj



A piskótához szétválasztjuk a tojásokat. A sárgájákat habosra keverjük a cukorral, csipet sóval, a kakaóporral és a vízzel, hozzákeverjük a lisztet, végül a fehérjék keményre vert habját.

Sütőpapírral borított tepsire egy 25x30 cm-es tésztalapot kenünk, majd 180 fokos sütőben kb. 8 perc alatt készre sütjük.

A sütőpapírt lehúzva róla kettévágjuk, két 25x15 cm-es lappá.

Az egyik lapot 15 egyforma nagyságú négyzetre vágjuk, de a lapokat egymás mellett hagyjuk! A 10 dkg étcsokoládét megolvasztjuk gőz fölött az olajjal, majd a felvágott piskótalapokra öntjük. Ha megszilárdult, éles késsel óvatosan elválasztjuk egymástól a csokis lapokat.

A 20 dkg-nyi étcsokoládét főz fölött felolvasztjuk, hozzákeverjük a kakaóport. Langyosra hűtjük.

A tejszínből kemény habot verünk, kb. egynegyed részét a kakaós csokoládéhoz keverjük, majd óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk a maradék tejszínhabbal.

A csokis habot az egyben hagyott piskótalapra halmozzuk, az oldalát igyekezzünk minél egyenesebbre simítani. Meghökkentően soknak tűnik majd, de kell ennyi :-)

A hab tetejét kirakosgatjuk a csokoládés piskótalapokkal, és fogyasztásig hűtőben tartjuk.

Tálaláskor a vágások mentén vízbe mártott késsel kockákra szeleteljük.



A receptért Moha-hoz mentem, aki viszont Tücsökbogártól hozta.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! :) Eddig túl édes, émelygős sütinek gondoltam a Rigójancsit, de a leírásod és a kép alapján tényleg olyan könnyednek tűnik, hogy kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
  2. Érdekes én a Rigó Jancsit 2 színűnek láttam és készítem is, sőt a hab megszilárdulásának főbb pontját nem látom , mert biza én is jártam úgy hogy nem lett kellően ruganyos (3x sütöttem meg különböző receptekből). Az összetevők alapján vagy a tejszín nem lett megnevezve vagy kilett hagyva 1 összetevő szerintem :), vagy te tudsz valamit amit a cukrászok se :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cukrászdákban valóban két színű!

      A tejszín legegyszerűbb állati tejszín, 30%-os habtejszín, s nem feledékenység: valóban nincs benne sem zselatin, sem habfixáló, se semmi! A keményre felvert tejszín az olvasztott csokoládéval elkeverve állt, mint a cövek :-) Habkönnyű volt és ruganyos :-)

      Törlés
  3. Mindig irigykedve nézegetem, de soha nem mertem nekiállni, pedig szeretem, de elolvastam a tiédet is, már régebben a Duendéét is, és tényleg nem tűnik ördöngősségnek, egyszer majd csak megcsinálom már:-))))
    Nagyon klasszul néz ki a tiéd, most megenném:-)))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikó, a gyakorlatoddal ezt kisujjból kirázod :-) Bátran ugorj neki, szeretni fogjátok!

      Törlés
  4. Gyerekkori nagy kedvencem. Bár Anyukám másképp készítette - ezáltal én is - mindenképpen tetszik a Te Rigójancsid is. ;-)

    VálaszTörlés
  5. De szép! Apukám kedvenc süteménye :-)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépet sütöttél, nagyon jó recept alapján!
    Én még nem sütöttem rigójancsit, de már tervezgetem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rémisztőnek tűnhet, de nagyon egyszerű elkészíteni, és nagyon finom :-)

      Törlés
  7. Szóval hála Neked Vikkk, van fény az alagút végén: a Rigójancsi légies és könnyed! Én ha ránézek minimum egy kilót hízok. :-))) Lizann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig van benne cukker :-)))

      A titok pedig abban áll, hogy elosztod a nagy tepsi süteményt, hogy csak egy kocka maradjon neked :-)

      Na majd egyszer kipróbáljuk!

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.