2014. július 7., hétfő

Sárgabarackos-bazsalikomos csirkecsíkok



Hirtelen felindulásból elkövetett gyümölcsös húsétel, teljesen minimál stílusban - de lehengerlően finom lett...

Senki ne féljen kipróbálni :-)





Sárgabarackos-bazsalikomos csirkecsíkok


Elkészítési idő: 40 perc


Hozzávalók:

  • 6 felső csirkecomb filé/50 dkg csirkemell filé
  • 1 kis fej fehér hagyma finomra vágva
  • 15 szem sárgabarack
  • 2 dl habtejszín (30%-os, állati)
  • 1 tk. étkezési keményítő
  • 8-10 nagy levél friss bazsalikom (illetve ízlés szerint több vagy kevesebb)
  • só és sok-sok bors



A csirkehúst vékony csíkokra vágjuk.

A barackot megmossuk, kimagvaljuk, negyedekre vágjuk.

Kevés olajon megpároljuk a hagymát, rádobjuk a csirkehúst, erős tűzön kevergetve fehéredésig sütjük. A lángot mérsékelve hagyjuk, míg keletkező levét majdnem teljesen elfővi.

A keményítőt simára keverjük kevés hideg vízzel, majd a tejszínnel, a húscsíkokhoz csurgatjuk. Hozzáadjuk a barackokat és a bazsalikomot is, s csak néhány percig főzzük ezt követően, míg a barack kicsit átforrósodik, de ne málljon szét!

Ízesítsük csöpp kis sóval és sok-sok borssal, majd tetszőleges körettel - nálunk most párolt rizs - tálaljuk.






6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik, csoda finom lehet így együtt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy kedvencünk a gyümölcs-hús páros :-)

      Törlés
  2. Hát ez kipróbálós lesz nálam szerintem, nagyon, de nagyon szép :) S imádom a barackot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy ti is szeretitek az ilyesfajta ételeket :-))

      Törlés
  3. Húú, Viki, ez nagyon guszta! Mindenképpen ki fogom próbálni! Nagyon szeretem a gyümölcs- hús kombinációt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Csilla :-) Azt hiszem, tetszeni fog Nektek is!

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.