2011. július 30., szombat

Boros-mazsolás csirkemell tekercs




A csirkemell önmagában elég száraz és ízetlen egy valami, emiatt bármivel is ízesítjük/töltjük, a végeredmény remek lesz!

Ez a rolád annyira egyszerűen elkészíthető és annyira finom, hogy akár még ünnepi keretek között is megállná a helyét.

Aki szereti a gyümölcs-hús párost, és szeret borral főzni, nem fog csalódni :-)





Boros-mazsolás csirkemell tekercs


Hozzávalók:

  • 2 egész csirkemell filé
  • 1-1,5 dl édes fehérbor
  • 10 dkg mazsola
  • csipet őrölt fahéj
  • só, bors
  • kevés olaj és alufólia


Kezdjük a töltelékkel. A mazsolát megmossuk, és felöntjük a fehérborral. Néhány óráig, de akár egy éjszakán át is hagyjuk, hogy a mazsolák alaposan beszívják magukba a bort. Az áztatási idő letelte után tegyük tűzre, és takaréklángon forraljuk be egészen, hogy minimális bor maradjon alatta. A mazsolát krémmé is turmixolhatjuk, én most hagytam, ahogy volt. Csipet fahéjjal fűszerezzük.

A csirkemelleket megmossuk, hosszában kettévágjuk, majd az így kapott fél darabokat "lapjában" is kettévágjuk, de ne végig! Könyvszerűen tudjuk kihajtani, hogy egy nagy, lapos, vékony hússzeletet kapjunk végeredményül.

A mellet folpack alatt gyengéden kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk, megkenjük a boros-mazsolás krémmel. 

Alufóliából akkora darabokat tépünk, amekkorára kényelmesen elférnek a kiklopfolt, mazsolás csirkedarabok. Vékonyan beolajozzuk, ráfektetjük a húst, és feltekerjük, mint egy beiglit. A két végét szaloncukorszerűen összefogjuk.

Serpenyőt forrósítunk szárazan. Ha már tűzforró, a roládokat alufóliával együtt, mindennemű zsiradék nélkül körbepirítjuk, majd pirítás után 180 fokos sütőben további 15 perc alatt készre sütjük - isteni puha és szaftos lesz ettől a hús!


Tálaláskor lehántjuk a tekercsekről a fóliát, szeletekre vágjuk, és tetszés szerinti körettel tálaljuk.



Ihlet: NLK by Tobai Róbert

5 megjegyzés:

  1. Fejedelmi étek. :) Igazán elegánsan néz ki a képen és biztos vagyok benne, hogy nagyon finom is.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néznek ki a tekercseid, guszta a tálás!
    A recept meg isteni. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom lehet, guszta !

    VálaszTörlés
  4. Hmmmm... fincsi kajának látom. Nagyon guszta!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.