2011. július 16., szombat

Citrusos-tejszínes máktorta




Meli barátnőnk 30. szülinapjára készült ez a torta - éppen egy hete. Gondban voltam a tortát illetően, mert évente csak néhány alkalommal eszik finomított szénhidrátot, értem ezalatt a fehér lisztet és a cukrot, valamint egyáltalán nem édesszájú.

Na de születésnapra torta kell és punktum! A mákot szereti, a mákhoz pedig jól passzol a citrom, ami már előrevetíti, hogy nem egy csömör édes sütemény lesz a végeredmény. Egyébként most, hogy így elmélázok rajta, kereshettem volna egy paleo-s receptet, ami a torta alapját illeti, de ez most jutott eszembe, egy hét után :-DD

Szénhidrát ide vagy oda, a torta nagyon finom lett, s az ünnepelt is bekebelezett belőle egy szép szeletet, roppant megelégedésemre :-) S nemhogy bekebelezte, hanem dicsérte is - de most nem idézném a szavait :-DD

A recept Ottistól származik, két tortából (ebből és ebből) készítettem egy harmadikat, köszönet érte! Sajnos egész kép nem készült róla, vittük ki Melinek égő gyertyákkal, ez megint csak az én tányéromról kattant.

Mák- és citromrajongóknak kötelező darab :-) Hátha valaki kedvet kap, hogy elkészítse a vasárnapi ebéd után!




Citrusos-tejszínes máktorta

Hozzávalók egy 22 cm-es tortaformához:

A tésztához:

  • 4 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 4 ek. tej
  • 12 dkg liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • csipet só
  • 20 dkg darált mák
  • 1 citrom reszelt héja és leve




A citrusos-tejszínes krémhez:


  • 2 db lime
  • 25 dkg mascarpone
  • 10 dkg fehércsokoládé
  • 4 dl tejszín
  • ízlés szerint további cukor, nálam kb. +5 dkg


Tetejére:

  • cukrozatlan kakaópor



A tészta száraz hozzávalóit egy tálban összekeverjük. A tojásokat habosra verjük a cukorral és a tejjel, a mákos liszthez keverjük, hozzáreszeljük az alaposan megmosott citrom reszelt héját és a kifacsart levét.

A tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, belekenjük a masszát (elég sűrű lesz, semmi pánik), és 180 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük. Teljesen kihűtjük, majd kettévágjuk.

A krém elkészítése pofonegyszerű. A lime-okat alaposan megmossuk. A csokoládét összetörjük, s fél dl tejszínnel mikróban 500 W-on 1-2 perc alatt felolvasztjuk - így biztosan nem fog elégni! Kissé hűlni hagyjuk, majd összekeverjük a mascarponéval, a lime-ok reszelt héjával és kifacsart levével. Kóstoljuk, ha kell, adjunk hozzá kevés cukrot. 

A maradék 3,5 dl tejszínből kemény habot verünk, óvatosan a lime-os krémhez adjuk.

Megtöltjük a tortát. Az alsó tortalapot visszatesszük a tortaforma aljára, körépattintjuk a karimát, rákanalazzuk a krém kicsivel több, mint felét. Befedjük a felső tortalappal, rásimítjuk a maradék krémet, és néhány órára, de akár egész éjszakára is hűtőbe tesszük.

Tálalás előtt meghintjük cukrozatlan kakaóporral, és már fogyasztható is! 

Könnyű, édes-savanykás, különleges!


7 megjegyzés:

  1. Én már kedvet is kaptam hozzá, kár hogy ilyen késő van. Receptet már viszem is magammal.:)

    VálaszTörlés
  2. Viki ez finom lehetett! Az én máktortám lapja csak tojásfehérje, cukor és mák, ha ebben kicseréled a cukrot mondjuk nyírfacukorra, akkor már a barátnődnek meg a paleonak is eleget tettél:)
    Ki fogom próbálni citromos krémeddel.

    VálaszTörlés
  3. Mennyei volt!!!És köszönöm, hogy odafigyeltél a különleges ízlésvilágomra..

    Tényleg nem bírtam abbahagyni..és majdnem két teljes szelet volt!!!:):)

    Puszi érte!!!

    VálaszTörlés
  4. Nahát ez isteni, kár, hogy nem pénteken tetted fel, mert vasárnapra elkészítettem volna, mert akkor volt a szülinapom, de nem baj nemsokára jön a férjemé, akkorra megcsinálom, imádom a könnyű, citromos,tejszínes tortákat, szóval már vittem is a receptet köszönettel:-)))))))

    VálaszTörlés
  5. Szeretnék átadni neked egy kis meglepit. Kérlek nézz be hozzám. :D

    VálaszTörlés
  6. A férjem mákrajongó, elmentettem a receptet, köszi!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.