2010. július 26., hétfő

Duplacsokis-sárgabarackos brownie





Egy hangulatos baráti szalonnasütés kitűnő apropója egy villámgyorsan elkészíthető, természetesen nagyon csokis brownie-nak. Ez itt most sárgabarackkal.

A NoSalty-n tallóztam recept ügyben, szembe is jött a ránézésre nagyon tetsző :-) A benne szereplő málnát sárgabarackra cseréltem, s igen jó cserének bizonyult! Szeretem, ha egy sütiben kissé szottyosra sül a barack, szinte lekvárosra.

Akkor még olyan meleg volt, hogy az eleve lágy fehércsoki egész egyszerűen elkeveredett a tésztában, nem tartotta meg falatnyira vágott alakját. Illetőleg legközelebb a barackot (vagy más gyümölcsöt) nem keverem bele a tésztába, hanem rádobálom a tetejére. Így ugyanis leült mind az aljára...

Szerencsére az ízén mit sem csorbított, s mire enni kellett, már úgyis javában sötét volt :-DDD

Sok szeretettel ajánlom a ma névnapját ünneplő Lizann barátnőmnek!





Duplacsokis-sárgabarackos brownie


Hozzávalók:


  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 15 dkg liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • csipet só
  • 10 dkg fehércsokoládé
  • 8-10 szem sárgabarack


Az étcsokoládét összetördeljük, a vajjal összeolvasztjuk - mikróban, 500 W-on 1-2 perc. Hagyjuk langyosra hűlni.

Ha kihűlt, hozzákeverjük a cukrot, csipet sót, egyesével a 3 tojást, végül a sütőporral elkevert lisztet.

A fehércsokoládét durvára vágjuk, a csokis masszába keverjük.

Egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral, belesimítjuk a csokoládés tésztát, majd a tetejét megdobáljuk kimagvalt, nyolcadokba vágott sárgabarackkal.

170 fokon, 30-35 perc alatt készre sütjük. Ha nagyon pirulna a teteje, félidőben könnyedén borítsunk rá alufóliát.

Langyosan tálaljuk, további friss gyümölccsel és/vagy fagylalttal.





13 megjegyzés:

  1. Ez már merénylet! Sárgabarackos brownie... hmmmm... Nagyon guszta! :))

    VálaszTörlés
  2. Mi fagyit eszünk folyamatosan, ti meg sütit:DD persze brownie-t én is, bármikor, szívesen, és sárgabarackosat meg pláne!

    VálaszTörlés
  3. Jaj de guszta, tetszik nagyon!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon nekem való lenne!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta és szuperek a képek! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszi-köszi-köszi!!!!! Reméltem, hogy olvashatom majd a receptjét. Nagyon finom volt. Emlékszel mit mondott Szofi, amikor hazafelé indultunk köszönés helyett?:-)))

    VálaszTörlés
  7. Öregem, te aztán ontod a jobbnál jobb sütirecepteket! A felső kép valami csodálatos, akárcsak maga a süti!

    VálaszTörlés
  8. Ez nagyon extra, dupla csoki, sárgabarack, brownie!! nagyon küzdök a nyeldeklési reflex-el, mert nagyon szép!!!

    VálaszTörlés
  9. Jó kis süti, jó kis kép!:-))

    VálaszTörlés
  10. Dia, köszi! Az ám :-)


    Felhőlány, bocsi! Tessék továbbálmodni :-)))


    Kata, itt a lehűlés! Fagyi helyett most egy süti?


    Maryenne, köszönöm :-)


    Csibe, szerintem is!


    Csipet, köszönöm :-)


    Liz, hát hogyne emlékeznék! Majd' megettem a száját a jánynak!


    Poppy, köszi :-))) A felső nekem is tetszik :-DD


    Í.Sz - tessék szépen megsütni, mert hűvös van. Hűvösben pedig csokisra vágyunk :-)


    Andi, köszike :-))

    VálaszTörlés
  11. Lenne ötletem... már csak egy kis időt kérnék hozzá! :))

    VálaszTörlés
  12. Felhőlány, idő mint a tenger :-) Csak a barack sürget!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.