2011. január 22., szombat

Tonhalas túrófasírt



Kitűnő alternatívája a hagyományos, darált húsból készült, fűszeres fasírtnak. Lehet főzelék feltétje, kipróbálhatjuk hamburgerzsemlébe bújtatva, vagy kínáljuk egyszerűen egy tál friss zöldsalátával.

Laktató, isteni finom, és az ízesítése a végtelenségig variálható. 

Az alapötlet a NoSalty-ról származik.



Tonhalas túrófasírt

Hozzávalók:

  • 50 dkg túró
  • 2 tojás
  • 1 nagy fej lilahagyma
  • 1 doboz tonhal konzerv (180 gr töltőtömeg)
  • só, bors
  • 3-4 ek. zsemlemorzsa

Sütéshez:
  • zsemlemorzsa
  • pici olaj


A lilahagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. Összekeverjük a túróval, a tojással, a tonhallal (mehet bele az olaja is!), sózzuk, borsozzuk. Annyi zsemlemorzsát tegyünk bele, hogy jól formázható masszát kapjunk - ez függ a túró minőségétől és a tojás nagyságától is!

Két tenyerünk között korongokat formázunk a túróból, megforgatjuk zsemlemorzsában.

Sütőpapírral bélelt tepsire ültetjük, tetejüket megpöttyözzük kevés olajjal.

180 fokos sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.


Természetesen elkészíthetjük úgy is, hogy a korongokat hagyományos módon bepanírozzuk: liszt, tojás, zsemlemorzsa, és bő, forró olajban kisütjük.

8 megjegyzés:

  1. Elégé érdekes ízösszetétel,de azért így összerakva tuti finom:-)

    VálaszTörlés
  2. tonhalat szeretem, de egyszeri próbálkozás után azt mondom kizárólag konzervből.
    uhhó szerintem ez egy szuperrrrr kaja.

    VálaszTörlés
  3. Izgalmas, szívesen megkóstolnám

    VálaszTörlés
  4. Nagyon gusztán tálaltad, így szívesen megkóstolnám!! Izgalmasan hangzik lehet kipróbálom egy finom salival.:)

    VálaszTörlés
  5. Jól is néz ki, finom is lehet, de én sajna a tonhalkozervvel haragban vagyok :) Leettem a tányérodról a salátát, úgyhogy ne is keresd :)))

    VálaszTörlés
  6. Még sosem ettem tonhalat, égés? :)
    Nagyon különleges lehet, a túró és lilahagyma remekül hangzik a halhoz.

    VálaszTörlés
  7. A következő recept, amit már meg is sütöttem, szintén tonhalas :) A hagymát úgyis kipiszkálják belőle a gyerekek, szóval meg fogom ezt is sütni. Köszi.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.