2009. október 4., vasárnap

Körtés-camambertes hús palacsintametélttel

Körte és karakteres ízű sajt együtt, mennyei! Az utóbbi napokban több helyen is láttam felbukkani ezt a remek párost, elérkezettnek láttam az idejét ennek a receptnek. Többször főztem már, mindannyiszor sikerrel. Először csak kettőnknek, aztán akkor, amikor Vacsoracsatát játszottunk tavaly tavasszal, később csak úgy, mert baromi finom!




A másik dolog, ami nagyon feldobja, a köret, ami nem más, mint palacsintametélt. Hajlamosak vagyunk a palacsintára elsősorban édességként/desszertként gondolni, még a sós töltelékű palacsinták is elsikkadnak kissé. Köretként pedig csak elvétve találkoztam vele. Pedig mekkora királyság!

Az ételt leírni hosszabb lesz, mint elkészíteni. Több munkafolyamat, de remekül előkészíthető. A palacsinta és a hús megsüthető adott esetben előző nap, másnap csak rétegezni kell, átsütni és besöpörni az elismeréseket :-)




Körtés-camambertes hús palacsintametélttel


Hozzávalók:



A palacsintához, kb. 12 darab:
  • 2 tojás
  • 2 dl tej
  • 3,5 dl szóda/ásványvíz
  • 20 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 ek. olaj
Ezen kívül:

  • 75 dkg színhús (csirkemell, combfilé, sertéscomb, tarja...)
  • tetszés szerint fűszerek
  • 4-5 db keményebb körte
  • olaj
  • 2 ek. liszt
  • kb. 3 dl tej
  • 1 korong camambert sajt
  • só, bors


A palacsinta hozzávalóiból tésztát keverünk, fél óra pihentetés után szép sorban kisütjük őket. Hármasával felcsavarjuk a kész palacsintákat, majd éles késsel metéltre vágjuk.

A húst befűszerezzük, fajtától függően vagy pároljuk kicsit fólia alatt, sütőben, vagy kevés olajon néhány perc alatt átsütjük.

A körtéket meghámozzuk, félbevágjuk, magházát kiemeljük, gerezdekre vágjuk.

Olajat forrósítunk, megpirítjuk rajta a lisztet, majd ovális habverővel kevergetve felöntjük a tejjel - besamelmártást készítünk. Sóval, borssal ízesítjük, majd a még forró mártásba tördeljük a sajtot, és hagyjuk felolvadni.



A palacsintametélteket tepsibe szórjuk, ráfektetjük a hússzeleteket, a húsra a körtecikkeket. Bevonjuk a sajtos mártással, és forró sütőben átsütjük 20-30 perc alatt.

12 megjegyzés:

  1. Csak semmi extra!
    Erdekes, hogy nalad mennyire bejon a gyumolcs-hus/sos parositas. En meg mindig kuzdok az eloiteleteimmel... :)

    VálaszTörlés
  2. Milyen jó lehet így együtt! Palacsintametéltet még nem ettem köretként, pedig milyen egyszerű és nagyszerű ötlet :)

    VálaszTörlés
  3. Bizonyára nagyon finom, sajnos nem szeretem a camambert, anélkül elfogadnám, de az már nem ugyanez lenne.

    VálaszTörlés
  4. Edit, úgy vigyázz, hogy meg foglak győzni novemberben :-DD


    Lúdanyó, tényleg jó :-) A köret meg nagyon vagány hozzá!


    Dóri, önmagában én sem szeretem a camambert sajtot :-) Itt nem annyira domináns, és nagyon passzol a körtéhez!

    VálaszTörlés
  5. Arra a meggyőzésre én is elmennék, ha nem gond, aztán sok gasztroblogger drakuuncsit győz:-)

    VálaszTörlés
  6. Viki, egész különleges a palacsinta metélttel! Én pedig csak levesben ismertem eddig . De a camambert-et szeretem:))

    VálaszTörlés
  7. Jaj, minden hozzávalót szeretek, de így egyben is fantasztikus íze lehet.:)

    VálaszTörlés
  8. A sós palacsinták nálunk is nyerők! Nálam is van egy palacsintametéltes, maradékok felhasználásra, nagyon szeretjük. De ez a körtés verzió is nagyon megfogott, jó ötlet!

    VálaszTörlés
  9. Max, ha mi ketten fogjuk mondani, hogy mekkora királyság hús és gyümölcs együtt, kizárt, hogy ne győznénk meg :-DD


    Trin, levesbe én is ismertem :-) Viszont sosem próbáltam! Ez így együtt...


    Boszi, az volt igen :-) Fantasztikus! Zuram csak úgy repetázott belőle!


    Kata, rögtön megkukkolom, mit alkottál belőle! Érdemes kipróbálni ezt is :-)

    VálaszTörlés
  10. Annyira szeretem ezeket az ízeket együtt: sajt és körte, no meg husi. Mégis ritkán jut eszembe. Köszi a remek receptet!

    VálaszTörlés
  11. Jól hangzik, szívesen megkóstolnám!

    VálaszTörlés
  12. Napmátka, nekem is nagy gyengém! Sokszor főzök húst gyümölccsel :-)


    Karulino, gyere hozzám ebédelni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.