2010. január 25., hétfő

86 400

E-mail-ben kaptam a minap, nagyon megfogott! Úgy gondoltam, érdemes elolvasni és forgatni a fejünkben :-) Időről, életről, felfogásról néhány gondolat - váljék egészségünkre!


Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:



1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet... De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal.


2. A második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a kis játéknak, akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása.


A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben?

Elgondolkodtál?!


Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, mert a fel nem használt összeget este, amikor lefekvéshez készülsz, visszaveszik Tőled. Csakhogy ez a mennyei mannaeső vagy játék – ahogy tetszik, bármikor véget érhet.


Érted?!


A kérdés, hogy mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed?

- Elköltenéd, az utolsó fillérig?

- Önmagadra?

- Azokra, akiket szeretsz?

- Idegenekre?


Hát úgy gondold át, hogy ez a varázsbank igenis létezik! És Te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen! És ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja! Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra, a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat minden reggel elölről kezdődik, ismét kiutaltak részünkre 86400 másodpercnyi életet, de a játékszabályok megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat - az élet akármelyik pillanatban véget érhet.


A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?


- Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját.

- Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy épen-egészségesen a karjába szoríthassa.

- Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.

- Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.

- Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba.

- A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet.

- És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza Neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett.


AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG! HASZNÁLJ KI MINDEN MÁSODPERCET, AMI MEGMARAD NEKED!



Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted.


És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

- A Tegnap történelem.

- A Holnap rejtelem.

- A Ma ajándék.


8 megjegyzés:

  1. Hú Viki ez nagyon megfogott engem is. Nem baj ha elmentem magamnak?

    VálaszTörlés
  2. Andi :-) Először elkezdtem olvasni, mi ez a hülyeség, utána meg csüngtem a szavakon!

    Tedd a magadévá :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó szerintem..először én se értettem, de megfogott! Köszi

    VálaszTörlés
  4. Carpe diem.....Régen azt hittem, hülyeség. Nem. Minden napban meg kell találnunk, amit adhat, mert sosem tudhatjuk, meddig tart. Persze itt most nem a felelőtlen mának élésről beszélek, de a pillanatokat meg kell becsülni, mert sosem ismétlődnek..Sajnos, elszállnak.....

    VálaszTörlés
  5. Andi, örülök, ha Neked is tetszik!


    Trin, igen :-) Mostanában tanulom...

    VálaszTörlés
  6. De szép. Én is lopom, köszönettel. :)

    VálaszTörlés
  7. Eyt mar olvastam korabban, de jo volt ujraolvasni!Koszi, hogy feltetted!

    VálaszTörlés
  8. Tinkmara - váljék egészségedre :-)


    Judith, talán 1 hete kaptam, de kényszert éreztem, hogy "közhírré" tegyem :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.