2010. január 19., kedd

Megboldogult ifjúkoromban :-)))

Épp ma két hete történt. Zuram nézi az M2-n a Tűzvonalban c. magyar sorozat ismétlését, s a film után ott maradtunk adott csatornán.

Hétfőnként magyar rock válogatás, keddenként magyar pop, szerdánként pedig magyar "vegyesvágott" mindenféle műfajból.

Szóval ottragadtunk háttérzajként - és teljesen beindult a retro gépezet :-)) Régi számok, amikre tiniként csápoltunk: Zuram a rock műfajban, én a pop kategóriában.

S akkor meghallottam ezt a számot, már az első hangok után felismertem, és fülig érő szájjal ültem fel. Hohó, tinikorom bálványai, a MANHATTAN! A szobám tele a posztereikkel, melyeket Ifjúsági Magazinból és Bravo-ból szedtem ki. Újságkivágások, cikkek, mélyinterjúk, ki mit csinált, családi háttér - mindent tudtunk a fiúkról.

Odáig fajultunk, hogy sikerült kideríteni, hol laknak az egyik fiú szülei... Barátnőm és én, alapvetően két lusta csaj, akik sikítva borzadtak a Cooper-teszttől (12 perc futás, uramisten), de minden este képesek voltunk melegítőt húzni és elkocogni "arrafelé", hátha egyszer véletlenül otthon lenne, és még véletlenebbül ki is nézne az ablakon :-DDD Persze sose láttuk - csak a szülők házát kívülről :-))))





S akkor végignéztem ezt a klipet. Úgy emlékszem, ez volt a csapat debütáló száma, s természetesen kívülről fújtuk. Sőt, ma is emlékszem a szövegre... Akkor 13 éves voltam, most pillanatokon belül 31 leszek :-) Csak néztem, néztem a képkockákat - és őrjöngő röhögés rázott aljas módon :-DDD

Érdemes olyan finomságokra felfigyelni, hogy énekelnek ugyan, kristálytisztán, de a mikrofon még csak a szájuk közelében sincs. Sőt! Teljesen másfelé áll, köszönhetően a bonyolult koreográfiának!

A koreográfia! Farmerban és bomberdzsekiben próbált-e már valaki lenyomni egy komplett aerobik-edzést? Kőkemény meló lehet... De ezek a fiúk! Ezek acélból vannak! A tüdejük legalábbis biztos :-) Ugyanis 140-es pulzus ide vagy oda, a hangjukon a lihegés legkisebb jele sem fedezhető fel. Én ilyen tempónál már csak verejtékezek veszettül, s legfeljebb nyögésre futja az erőmből :-)

Ők nem! Biztos ezért is voltak a bálványaim :-) Ott és akkor imádtam őket, s az a 13 éves kiscsaj is én voltam, kár lenne tagadni! Ma már eljutottam a törzsfejlődésben odáig, hogy egész más műfaj koncertjein csápolok, és teszem taccsra 2 napra a hangszálaimat :-)

De nosztalgiaként visszagondolni... Isten bizony, jólesett! Köszi fiúk, köszi M2! :-DDD



20 megjegyzés:

  1. Hát akkor boldog szülinapot!:) Nekem is jólesik, ha meghallok valami régi számot. Tényleg, iylenkor az a "megboldogult ifjúkor" jut mindig eszembe.
    Különben meg... ne aggódj a srácok miatt, mert szerintem itt nagyrészt csak tátognak, a felvétel elkészült a stúdióban, a koncerten meg egyszerűen ráénekeltek. Bocs, ha illúziórombolóvagyok. :D:P

    VálaszTörlés
  2. Hát ez marha jó volt, röhögnék hangosan, de Szofcsi alszik, így csak kuncorászok itt. Figyu az mond valamit, hogy mi tesóval rövidke időre a Modern Talking-ot szerettük, na meg C.C. Catch-et? Úgyhogy sorstárs borulj a vállamra! :-)))
    És tényleg itt lakott az egyik?
    Nnna a Cooper teszt nekem se volt az erőségem, az egyik volt osztálytársammal mindig azt mondogattuk, valakinek utolsónak is lennie kell, ha jól figyeltél ez még ma is így van:-))).

    VálaszTörlés
  3. Sedith, szülinap még odébb van, de lassan a kertek alatt tényleg :-) Egyébként meg tök jó érzés nosztalgiázni!

    Tátogtak??? Na neeeeeeeeee :-DDD Brühühü :-)))

    VálaszTörlés
  4. Liz, fetrengtem :-)) Basszus, Modern Talking! A barna fiú a dögös nézésével :-))))

    Itt, a szőke! Itt-itt!

    A Cooper meg rémálom, és egy hülye volt, aki kitalálta :-))

    VálaszTörlés
  5. Istenem, de jókat vidultam, köszönöm!!! :-))) Hajmeresztő dolgokért tud rajongani az ember tinikorában... New Kids On The Block... Felnőtt fejjel micsoda égés... :-)))))))))))
    Na, sebaj, azért a Depeche Mode örök! :-)))

    VálaszTörlés
  6. Noncsi :-))) New Kids :-DDD

    De ahogy mondod, Dave Gahan jöhet bármikor!

    VálaszTörlés
  7. Ezert en is odavoltam, pedig akkor 19 voltam, nem 13 :o !
    Es szegyellem, de a nevrol nem jott be semmi, aztan mikor megnyitottam a videot, kivulrol fujtam a szoveget. Te jo eg, igy telik az ido?!? Ket ev mulva duplan leszek 19, hihetetlen!
    Koszi, jo volt emlekezni!

    VálaszTörlés
  8. Ők attól voltak a legjobbak, hogy ilyen csodákra voltak képesek.

    VálaszTörlés
  9. :D Folyik a könnyem a röhögéstől! Mondjuk mostanában az ilyesmi sűrűn előfordul, ha nosztalgiázunk, elég csak elővenni a régi családi képeket. :DD
    A videón az első, ami feltűnt, hogy én ilyen szűk farmerben levegőt nem tudnék venni, nemhogy megmozdulni, vagy elemelni a lábamat a talajtól! Na és ezután feltűnt a koreográfia... :DDDDD

    VálaszTörlés
  10. Judith, lásd az első taktusoknál felültem izgatottan - és kívülről fújtam én is a szöveget, ennyi idő múltán is :-))

    De olyan jó volt nosztalgiázni!

    VálaszTörlés
  11. Karulino, ilyen megközelítésből eszembe sem jutott! A szupercsapat :-)

    VálaszTörlés
  12. Egycsipet :-DDD Némelyik fotót el kellene ásni vagy elégetni :-)))

    A szűk gatya! Ilyen aerob mozgástól fix, hogy szétrepedne valahol :-))) Plusz a bomberdzseki. Rágondolok, és máris szakad rólam a víz :-DDD

    Egyébként akkor éjszaka képtelen voltam abbahagyni a hisztérikus röhögést, csak tolultak fel bennem az emlékek :-DDD

    VálaszTörlés
  13. A mi generációnknak, hogy micsoda emlékei vannak. Én a You Tube-on belistáztam az összes nyolcvanas évekbeli borzalmat, amit nagyon szerettem, a Maria Magdalénától a Tarzan Boy-ig. De jót nevettem, Viki. Köszi a bejegyzést! :))

    VálaszTörlés
  14. Juj Tinkmara, nekem meg erről az ugrott be, amikor szalagos kazettára veszek fel kedvenc számokat a kívánságműsorból :-))))

    Maria Magdaléna: megvolt! :-)))

    VálaszTörlés
  15. Cooper-teszt... Brrrr.. A feltalálója azt hiszem, rosszul alszik... :DD Még mindig van ám, most a gyerekeim kínlódnak vele :))
    Nekem meg az ugrott be, hogy a Poptarisznyából tudtunk csak felvenni számokat a szalagos magnóra, de csak úgy lehetett, hogy mindig beledumált a B. Tóth László.. :)))

    VálaszTörlés
  16. Yasmine, valami szadista lehetett Mr. Cooper, ez egész biztos :-)) Gyűlöltem...

    Emlékszel, volt is olyan bakelit lemez, hogy Poptaritop :-)) Olyan beledumálós, adott év slágereivel! Nekünk a '86-os volt meg :-)

    VálaszTörlés
  17. Rosszul vagyok,ha arra gondolok,hogy hány éve raktam ki a Thomas Anders plakátot a koleszban a Tom Cruise mellé!:-)))

    VálaszTörlés
  18. Andi :-))) Most csak arra koncentráljunk, hogy kit raktál ki mellé, ne arra, hogy mikor :-DDD

    Tom Cruise nálam is figyelt...

    VálaszTörlés
  19. Uram anyám, az az ugrálás!
    Jesszusom, de gáz, de nagyon megértem a rajongásodat, mert "visszanézve", én is hihetetlen dolgokért voltam oda, meg vissza...:)

    VálaszTörlés
  20. Hát igen,ha nekiállok koncentrálni, megint 15-nek érzem magam.:-DDD

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.