2009. április 19., vasárnap

VKF!XXIV - tűzhely és sós perec

Sokat törtem a fejemet a jelenlegi VKF! kiíráson. A téma már a megjelenéskor nagyon megtetszett, mennyire egyedi, mennyire ötletes, mennyire összetett és fantáziadús!

Aztán csak halogattam, egyre halogattam, mert ha reálisan nézem, a világon semmit nem tudok felmutatni. Szerencsére! Ugyanis ez azt jelenti, hogy mindkettőnk részéről élnek a szeretteink - tehát semmit nem örököltünk még! Zuram nagyszülei nagyon-nagyon régen meghaltak, volt, akit soha nem is ismert, s volt, aki akkor ment el, mikor kisfiú volt. Az én apai nagyszüleimet nem ismertem, de hálistennek mindkét anyai nagyszülőm él - akiket feltétel nélkül imádok. Csodálatos emberek...

Ahogy így méláztam, hogy ezt a fordulót igencsak kihagyom, hirtelen a saját hangomat hallottam a fülemben csengeni: "A tűzhelyemet oda nem adom senkinek, ha költözünk, viszem akár a hónom alatt is, az új tulajnak legfeljebb veszünk egy vadonat újat a helyére!"


Fogalmam sincs, hány éves. '99-ben vettük a lakást, benne volt. Igen régi lehet, a sütőjének nincs kémlelőablaka. De úgy süt, mint az álom! Semmi légkeverés, semmi grillfunkció, egyszerűen egy öreg, zseniális konstrukció. Maminak és anyósomnak is új gáztűzhelye van, mindketten panaszkodnak, hogy az aljába tepsit, alufóliát, cserepet kell pakolniuk, mert akárhogy állítja a mester, éget alulról mindent! Meli barátnőmnek a legújabb verziója van, mint Stahl-nak :-), de sütéskor hiányoltam a gáz jellegzetes hangját...

Amondó vagyok, egy jó sütő már fél siker! Ezt alátámasztandó, sós perecet sütöttem benne legutóbb, Ancsika receptje alapján. Ugye milyen szépek?


Sós perec

Hozzávalók 16 kisebb/8 nagyobb darabhoz:

  • 0,75 dl olaj
  • 2,5 dl langyos tej
  • 50 dkg liszt
  • 1 ek. cukor
  • 0,5 ek. só
  • 2,5 dkg élesztő

A tetejére a sós máz:

  • 2 ek. liszt
  • 1 ek. só
  • annyi víz, hogy palacsintasűrűségű masszát kapjunk
  • lekenéshez 1 tojás

A perec hozzávalóit kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk a felsorolás sorrendjében, dagasztjuk, kelesztjük.

Ha megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk, 16 (vagy 8) egyenlő nagyságú darabra vágjuk. A darabokból ujjnyi-kisujjnyi vékony hosszú hurkákat sodrunk, perec alakúra formázzuk. Sütőpapírral borított tepsire sorakoztatjuk őket, lekenjük felvert tojással, és 180 fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük.

Közben a sós kence hozzávalóit összekeverjük. Azon forrón, ahogy kivettük a pereceket a sütőből, kanállal megcsurgatjuk őket, így "ráköt" a tetejére.

Kb. 20 (ajjaj, vagy több) évvel ezelőtt ilyesmi óriáspereccel etettük a zsiráfokat az állatkertben :-D Én csak zsiráfperecnek hívom :-D





10 megjegyzés:

  1. Szépek! :) és biztosan finomak is :)))

    VálaszTörlés
  2. De jó, gyűlnek a perec receptek :))

    VálaszTörlés
  3. Nagy kincs is egy jó sütő! Szépek a perecek!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű perecek!!! Ügyes vagy!!!

    (Az én sütőm is éget kegyetlenül....:(((()

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Az ilyen sütő nagy kincs én naponta kapok szinte sírógörcsöt,a nagy tepsit már nem is használom,a széle mindig éget.Legjobb a nagyim régi kis zománcos tepsije,szerencsére ide is adta nekem:-D.A perecek pedig nagyon szépek!

    VálaszTörlés
  6. Ancsika, a második eresztésből már nekem is jutott, hát isteni finom! Köszi!!!

    Vesta, Te is perecelsz? Megnézlek!

    Citromfű, én is így gondolom - fél siker! Oda nem adnám senkinek!

    Trinity, köszönöm :-)

    Belly, ugye-ugye a nagyi tepsije :-) Nem tetted ki a rózsás csészéd mellé?

    VálaszTörlés
  7. Egy jó sütö bizony nagyon fontos. :-))))

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Nem tettem ki csak a piskótás kis lábasát,de azt már úgyis láttad:-D{hogy tudsz benne krumplit főzni,hisz olyan lapos.legalábbis az enyém}

    VálaszTörlés
  9. Belly, csak egy sor krumpli fér bele :-) Ha már több, akkor a felsőket nem lepi el a víz! Kb. 10 cm magas, végülis lábas, nem sütiforma :-)

    VálaszTörlés