2009. február 28., szombat

VKF!XXIII - Meggyleves fagylalttal és mogyorós puszedlivel

Tehát a korábban már említett mogyoróbokor, mely oly kicsi volt, hogy észre sem vettük a kerítés mellett, mikor 2001-ben megvettük a házat. Mára már akkora, hogy sok-sok ember érné körül a derekát, s erőteljesen közelíti a villanykaró magasságát. Félelmetes!

Temérdek mogyoró termett rajta az ősszel, még az arra sétálóknak is jutott :-)) Persze mikor a leveleket kellett összegereblyézni és bezsákolni, már nem vigyorogtam ennyire :-)

Szóval mogyoró. A mogyoróról a róla elnevezett csoki után rögtön a puszedli jut eszembe. Gyümölcslevest főztem, a brownie miatt volt itthon jégkrém a fagyon, s bónuszként mogyorós puszedlit dobtam össze mellé - nem ártott neki egyáltalán.

A puszedliből érdemes bespájzolni, fémdobozban eláll, s ha váratlan vendég toppan be, kávé mellé, vagy fagylaltra morzsolva, vagy semmi perc alatt összeállított édes krém mellé szervírozva azonnal érdemes házitündérnek fognak bennünket titulálni :-D


Meggyleves fagylalttal és mogyorós puszedlivel


Hozzávalók:

A leveshez:

  • 1 üveg meggybefőtt
  • 3 dl tej
  • 1 ek. ételkeményítő
  • őrölt fahéj
  • néhány szem szegfűszeg
  • ízlés szerint cukor

A puszedlihez (kb. 10 kicsi db)

  • 1 tojásfehérje
  • csipet só
  • 2 ek cukor
  • 8 dkg darált mogyoró

Tálaláshoz opcionálisan egy gombóc vaníliafagylalt



A meggybefőttet fazékba öntjük, némi víz hozzáadásával felforraljuk, ízesítjük cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel. A hideg tejjel simára keverjük az ételkeményítőt, s hőkiegyenlítés után a leveshez csurgatjuk, kiforraljuk. Hideg vízbe állítjuk, hogy hűljön valamelyest, nem feltétlenül cél a jéghideg hőfok!


Elkészítjük a puszedlit. A tojásfehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, tovább verjük, míg fényes, összeálló massza nem lesz belőle. Hozzászórjuk a darált mogyorót. Kikent tepsire teáskanállal kis halmokat teszünk a masszából, s előmelegített sütőben, de igen alacsony hőfokon gyenge rózsaszínűre sütjük. Kívül ropogós, belül kissé ragacsos, nagyon finom végeredményt kapunk.

Bevallom, én szaporán a mikróm crisp üzemmódján 4 perc alatt sütöttem meg, azt hiszem, különbség nincs.


A langyosra-hidegre hűlt meggylevest tányérba/csészébe merjük, egy gombóc fagylaltot ültetünk a közepébe, s rámorzsolunk 1-2 puszedlit. Fenomenális az ízharmónia!


3 megjegyzés:

  1. Ohhh, talán Manó is megszereti a meggyet, ha ezt elkészítem.

    VálaszTörlés
  2. Ma belehúztál rendesen,Viki!!!Nagyon finom lehet ebben a kombinációban!

    VálaszTörlés
  3. Garffyka, Manó imádni fogja, az tuti - enyim pasiból indulok ki :-DD

    Trinity, a kényszer nagy úr :-))) De nagyon jól sikerült :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.